Nem a földönkívüliek és nem is a kommunisták okozták a nagy New York-i áramszünetet
2023. november 9. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Lakossági reakciók
A becslések szerint az áramkimaradás mintegy 100 millió dollárnyi anyagi kárt okozott, ugyanakkor meglepően kevés visszaélésre került sor. Ellentétben az 1977-es New York-i áramszünet utáni fosztogatási hullámmal, az 1965-ös áramkimaradás idején mindösszesen öt betörést és néhány kisebb rongálást jelentettek New Yorkban. Állítólag – a rendelkezésre álló adatok szerint – ez volt a város történelmének legkevesebb jelentett bűncselekménnyel záruló éjszakája.
Amennyire bizonyítható, mit nem csináltak az emberek a legsötétebb novemberi éjszakájukon, annyira nem tudható biztosan, hogy mit igen. Így például a kilenc hónappal későbbi baby boommal kapcsolatos állítások megalapozatlannak bizonyultak.
Néhány incidensre így is sor került az éjszaka folyamán, például a Walpole Állami Börtönben, ahol a legmagasabb védettségi fokozatú részlegben fogvatartott rabok három órán át tomboltak, betörték az ablakokat, és összetörtek mindent, ami csak a kezükbe került. Az őrök könnygázzal vetettek véget a zavargásnak és másnap a fogvatartottaknak helyre kellett állítani a károkat.
A második világháborút követően az Egyesült Államok a jólét korát élte, az emberek hétköznapjait egyre inkább az új technológiák alkalmazása uralta. Az árammal működő, otthoni és irodai készülékek és berendezések integrálása miatt az energiatermelésben új és hatékonyabb módszereket kellett bevezetni.

Az 1960-as évekre a villamosenergia megfizethetővé vált, és a fogyasztás a háború után évtizedenként megduplázódott. Ez a drámai növekedés egy bonyolult hálózatrendszer tervezésével párosult, amelyben a villamoserőművek több kulcsfontosságú helyen nagyfeszültségű elektromos vezetékek rendszerével kapcsolódtak össze. Ez a megoldás a villamosenergia hatékony áramlását hatalmas területeken tette lehetővé, még a legmagasabb fogyasztási időszakokban is.
Az elektromos vállalatok számos fontos tanulságot vontak le az 1965-ös áramkimaradásból. Két szervezetet is létrehoztak annak biztosítására és ellenőrzésére, hogy a berendezések minősége minden erőműben a szabványoknak megfelelő legyen.
A kezdeti sokk ellenére a lakosság fegyelmezetten és együttműködően viselkedett. A vészhelyzet a többségből pozitív magatartást hívott elő, New York lakossága jól vizsgázott.
Ugyanakkor az áramnak való kiszolgáltatottság nagy felismerést jelentett. Az amerikaiak kezdték sérülékenynek érezni városaik energiaszolgáltatását és otthonaikban zseblámpákat, gyertyákat halmoztak fel.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Páratlan részletességgel vált elemezhetővé a Titanic roncsa
- 350 ezer fontért kelhet el egy Titanic-túlélő mentőmellénye
- Először válnak kutathatóvá a Titanic eredeti tervrajzai
- 10 tény, amit biztosan nem tudtál a Titanicról
- Nyugalomban várja végzetét az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic roncsa
- Halaszhatatlan üzleti tárgyalás miatt nem szállt fel a Titanicra a drótnélküli távíró feltalálója, Guglielmo Marconi
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- Restaurálják és átvizsgálják I. Ottó császár magdeburgi sírhelyét tegnap
- Kiállítás nyílt az Iparművészeti Múzeum építésének történetéről tegnap
- Bíróság előtt a Puskin-köteteket lopó nemzetközi hálózat tegnap
- Leomlott a muzsnai erődtemplom külső erődítésének egy része tegnap
- Digitálisan rekonstruálják a Forma Urbis Romae márványtérképét tegnap
- A német invázió rémképe ihlette a brit kémregények előfutárát tegnap
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai tegnap
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit tegnap













