Mítosz az 1066-os angol gyalogmenet

Alapjaiban írhatja át az angol történelmet és az 1066-os hastingsi csata előzményeit egy új kutatás, amely szerint II. Harold angol király seregei nem gyalogosan, hanem hajóval tették meg a több mint négyszáz kilométeres utat a Stamford Bridge-i győzelem és a sorsdöntő hastingsi ütközet helyszíne között. Tom Licence, a Kelet-Angliai Egyetem (UEA) professzora a kortárs latin és óangol források újraelemzése alapján jutott arra a következtetésre, hogy a történetírásban kétszáz éve gyökerező "erőltetett menet" mítosza egy félrefordításon és félreértelmezésen alapul.

Az 1066-os év sorsdöntő volt Anglia történelmében, mivel a szigetországot egyszerre támadta meg északról III. (Keménykezű) Harald norvég király, délről pedig Hódító Vilmos normandiai herceg. A hagyományos történetírás és a populáris kultúra szerint II. Harold angol király seregével előbb északra menetelt, ahol szeptember 25-én a Stamford Bridge-i csatában legyőzte a vikingeket, majd azonnal visszafordult, és egy heroikus, kimerítő "erőltetett menetben" (több mint 400 kilométert megtéve) délre sietett, hogy október 14-én megütközzön a normannokkal Hastingsnél. A történészek egy része zseniális hadvezéri teljesítményként, mások végzetes, a sereg kimerülését okozó hibaként értékelték ezt az elméleti menetet.

Tom Licence professzor a Harold, Warrior King című, készülő életrajzi kötetéhez végzett kutatásai során azonban rámutatott: a legmegbízhatóbb kortárs forrásban, az Angolszász krónikában egyetlen utalás sincs gyalogos menetre. A történelmi tévedés 1801-re, Sharon Turner történész munkásságáig nyúlik vissza, aki a krónika "a flotta hazatért" kifejezését úgy értelmezte, hogy az angol hajóhadat ősszel leszerelték. Licence szerint azonban az óangol szövegkörnyezetben a "hazatérés" egyértelműen a londoni kikötőbe való visszatérést jelentette, vagyis Harold mindvégig egyben tartotta a flottáját.

A kutatás rávilágít, hogy a Stamford Bridge-i csata előtti napokban a krónikák a Wharfe folyón (Yorktól délre) állomásozó angol hajóhadat említenek. Licence szerint ez ugyanaz a flotta volt, amelyet Harold Londonból küldött fel a csapatok szállítására. A győztes csata után ráadásul az angol flotta jelentősen kibővülhetett, mivel a források szerint a 300 hajóval érkező viking támadókból mindössze 24 hajó tért vissza Norvégiába.

A professzor az elemzés során kimutatta, hogy az "erőltetett menetre" vonatkozó későbbi utalások fordítási hibákból erednek. Egy 1071 körüli normann krónikában (Deeds of Duke William) szereplő latin festinus redit in te (gyorsan visszatér, hogy megtámadjon) kifejezést a későbbi korok angol fordítói önkényesen "erőltetett menetekkel közeledik" formára módosították, alkalmazkodva a már kialakult romantikus mítoszhoz.

Az új kutatási eredmények szerint Harold király a csapatait hajókon szállította északról délre. Ez a logisztikai megoldás mindössze néhány napot vett igénybe, és lehetőséget biztosított a katonáknak a pihenésre a két sorsdöntő ütközet között. A felfedezés történelmi jelentősége abban áll, hogy felmenti II. Haroldot a "meggondolatlan és impulzív sietség" évszázados vádja alól.

A kutatás az utolsó angolszász uralkodót egy modern, a szárazföldi és tengeri hadviselést komplexen és magas szinten koordináló stratégaként pozicionálja újra, akinek hastingsi vereségét és halálát nem a sereg végletes fizikai kimerültsége, hanem a csatatéri taktikai tényezők okozták.