Mit árul el a hadza társadalom az emberi egyenlőségről?

A hadza vadászó-gyűjtögetők gyakran a természetes emberi egyenlőség bizonyítékaként szerepelnek a tudományos vitákban. Egy új kutatás azonban árnyaltabb képet rajzol: a hadza közösségekben az egalitarizmus nem csupán önzetlenségből születik, hanem abból, hogy azok, akiknek kevesebb jut, aktívan követelik a részüket.

A hadza társadalom mítosza

A vadászó-gyűjtögető népekről gyakran idilli, romantikus kép él a köztudatban. Ebben a narratívában az emberek mindent megosztanak egymással, ösztönösen ellenállnak a hierarchiának, és természetüknél fogva a méltányosságra törekszenek.

A tanzániai hadzák gyakran ennek a képnek a középpontjába kerülnek. Az Eyasi-tó környékén élő közösségek vadászatból és gyűjtögetésből szerzik élelmük nagy részét, majd széles körben szétosztják azt a tábor tagjai között. A viselkedési közgazdaságtan kutatásai gyakran hivatkoznak rájuk annak bizonyítékaként, hogy az emberek evolúciósan hajlamosak az egyenlőségre.

Az érvelés lényege egyszerű: ha az emberek még piacok és formális intézmények nélkül is nagylelkűen osztoznak, akkor az együttműködés az emberi természet alapvető része lehet.

Kísérlet a hadza táborokban

Egy új, a PNAS Nexus folyóiratban megjelent tanulmány azonban bonyolultabb képet mutat. A kutatók 117 felnőtt hadza részvételével végeztek kísérletet kilenc táborban.

A résztvevők egy egyszerű gazdasági játékban vettek részt. Két ember egyenlőtlen mennyiségű erőforrást kapott, majd az egyikük eldönthette, hogyan osztja újra azt.

A kísérlet azonban tartalmazott egy fontos újítást. A résztvevők nemcsak adhattak a másik játékosnak, hanem el is vehettek tőle.

Az erőforrás szárított banánchips volt. A kutatók azért választották ezt, mert kalóriadús, a hadzák számára értékes élelmiszer, és nehezen lehet pénzre váltani a távoli piacokon. A résztvevők összesen tizenkét darab chips felett rendelkeztek, amelyeket a játék során eloszthattak, adhattak vagy elvehettek egymástól.

A játék elején a kutatók  szándékosan egyenlőtlen mennyiségű chipset adtak a két játékosnak. A résztvevő vagy nyolc zsetont kapott, míg a tábortársa négyet, vagy fordítva.

A másik játékos nem egy névtelen, elvont szereplő volt. A résztvevők előtt valódi táborlakók fényképei feküdtek, így mindenki tudta, melyik tábortársáról van szó. A döntést így egyedül, a táboron kívül hozták meg, hogy a választást nem befolyásolta a közösség jelenléte.

Amikor a kevesebb jutott

Az eredmények meglehetősen egyértelműek voltak. A résztvevők gyakrabban vettek el chipset, mint amilyen gyakran adtak. A döntések 43 százalékában elvettek a másiktól, nem pedig adtak neki, csak 31 százalékban adtak a sajátjukból.

A leggyakoribb döntés az volt, hogy a résztvevő egyáltalán nem osztott meg semmit. Minden ötödik résztvevő minden chipset megtartott.

Ha valaki előnyből indult, csak 41 százalékuk adott bármit a másik játékosnak. Közel egyharmaduk még további chipseket is elvett, tovább növelve a különbséget. Az egyenlőség ritkán jött létre, ha a résztvevő eleve többel rendelkezett.

A kép azonban megváltozott, amikor valaki hátrányból indult. A kevesebb erőforrással rendelkező résztvevők 59 százaléka vett el chipset a másik játékostól. Amikor ezt megtették, az eredmény közel egyenlő elosztás lett.

A hátrányból induló résztvevők átlagosan hat chipset hagytak a másik játékosnak a tizenkettőből. Ez gyakorlatilag fele-fele arányt jelentett. Amikor viszont a résztvevő volt előnyben, a másik fél átlagosan csak négy zsetont kapott.

Hogyan működik a hadza egyenlőség

A kutatók szerint az eredmények fontos felismerést kínálnak. A hadza társadalom valóban egalitárius, de az egyenlőséget nem puszta nagylelkűség tartja fenn. A mechanizmus inkább társadalmi nyomásra épül. Az emberek biztosítják maguknak a méltányos részt.

A hadza táborokban az antropológusok régóta megfigyelték, hogy az élelmiszer folyamatosan körbejár a közösségben. A vadászatból származó hús vagy a begyűjtött gyümölcsök végül sok ember között oszlanak meg. A háttérben azonban gyakran viták és panaszok állnak. Ha valaki túl sokat tart meg magának, mások szóvá teszik vagy követelik a részüket. Ez a mindennapi társadalmi feszültség akadályozza meg, hogy tartós egyenlőtlenségek alakuljanak ki.

Mit árul el a hadza társadalom az emberi természetről?

Az eredmények két szélsőséges nézetet is megkérdőjeleznek. Az egyik a romantikus elképzelés a „jó vademberről”, amely szerint a hagyományos társadalmak természetüknél fogva önzetlenebbek.

A másik az a nézet, hogy a vadászó-gyűjtögető egalitarizmus puszta mítosz. A hadza társadalom inkább egy harmadik képet mutat. Az emberek nem tisztán önzetlenek, de nem is kizárólag önzők, pragmatikus egyensúlyban működnek.

Azok, akiknek több jut, részben azért osztoznak, mert tudják, hogy mások követelni fogják a részüket. Azok pedig, akiknek kevesebb jut, aktívan fellépnek az igazságos elosztás érdekében.

Változó normák a modern hatások alatt

A kutatók néhány érdekes különbséget is találtak a résztvevők között. A férfiak és a fiatalabb emberek nagyobb hajlandóságot mutattak az adakozásra, amikor előnyben voltak. A nők és az idősebbek inkább megtartották erőforrásaikat.

A külső hatások szintén számítottak. Azok a résztvevők, akik többet találkoztak iskolai oktatással, bérmunkával vagy a szuahéli kultúrával, nagyobb toleranciát mutattak az egyenlőtlenséggel szemben. Ez arra utal, hogy a hadza társadalom normái fokozatosan átalakulhatnak, ahogy a közösségek egyre szorosabb kapcsolatba kerülnek a piacgazdasággal.