Megtalálták a világ legrégebbi szegfűszegét Srí Lankán
A Srí Lanka-i Mantai kikötővárosában azonosították a világ eddig ismert legrégebbi, a 10-12. századból származó szegfűszegét. A feketebors-maradványokat is felvonultató leletegyüttes bizonyítja, hogy az Indiai-óceán térségében már évszázadokkal az európai gyarmatosítók megjelenése előtt is kiterjedt, kontinenseken átívelő fűszerkereskedelmi hálózat működött.
- A Srí Lanka-i Mantai ősi kikötővárosában azonosították a világ eddig ismert legrégebbi, a 10-12. századból származó szegfűszegét.
- Mivel a szegfűszegfa eredetileg kizárólag az indonéziai Maluku-szigeteken termett, a lelet bizonyítja, hogy a ritka fűszer mintegy hézezer kilométeres tengeri utat tett meg a térségben.
- A feltárt növényi maradványok igazolják, hogy az Indiai-óceán medencéjében már évszázadokkal az európai gyarmatosítók megjelenése előtt is jól szervezett, kiterjedt tengeri kereskedelmi hálózat működött.
A kutatók a Srí Lanka északnyugati partvidékén fekvő, Krisztus előtt 200 és Krisztus után 1400 között lakott Mantai kikötőjének feltárása során elemezték a fennmaradt növényi maradványokat. A vizsgálatok során egy olyan szegfűszeget azonosítottak, amelyet a radiokarbonos kormeghatározás alapján a 900 és 1100 közötti időszakra datáltak.
A régészek emellett nyolc, egyértelműen azonosítható feketebors-szemet, valamint további feltételezett borsmaradványokat is felfedeztek a rétegekben, amelyek közül a legrégebbiek a 7. századból (600 körülről) származnak. Amennyiben a további tudományos kontrollvizsgálatok is megerősítik az eredményeket, ez a szegfűszeg számít a régészet történetében eddig feltárt legkorábbi példánynak.
A szegfűszegfa (Syzygium aromaticum) eredetileg kizárólag a mai Indonézia területén található Maluku-szigeteken - az egykori Fűszer-szigeteken - termett. A kutatók becslései szerint a fűszer mintegy hétezer kilométeres tengeri utat tett meg az indonéz szigetvilágból Srí Lankára, mielőtt továbbították volna az európai, közel-keleti vagy kínai piacokra.
Ezzel párhuzamosan a feltárt feketebors vélhetően az indiai Nyugati-Ghátok hegységből, a fűszernövény egyik legősibb forrásvidékéről érkezett a szigetre. Az ókorban és a középkorban a szegfűszeget nem csupán kulináris célokra használták, hanem magas eugenoltartalma, valamint antimikrobiális és gyulladáscsökkentő tulajdonságai miatt a korabeli orvoslás (többek között az ájurvéda) is nagy becsben tartotta.
Mantai a szigetország történelmének egyik legfontosabb korszakában, az Anuradhapura Királyság idején élte virágkorát, amikor a globális kereskedelem egyik legforgalmasabb tranzitállomásának számított. A település kiterjedt nemzetközi kapcsolatait a korábbi ásatások során előkerült, a Földközi-tenger vidékéről és Kínából származó kerámiák, valamint indiai féldrágakövek is igazolják. Srí Lanka gazdagsága a nyugati világ előtt is ismert volt: Idősebb Plinius római enciklopédista az első században Taprobane néven hivatkozott a szigetre, kiemelve annak gyöngy-, arany- és elefántcsont-bőségét.
A mostani régészeti felfedezés alapvetően árnyalja a globális fűszerkereskedelemről alkotott képet. A 16. század elején megjelent portugál, holland és brit gyarmatosító hatalmak elsősorban a Srí Lanka-i és indonéziai fűszer-monopóliumok megszerzéséért vívtak háborúkat, a „fekete aranyként” emlegetett bors és a szegfűszeg ára pedig az egekbe szökött a nyugati piacokon.
A Mantai kikötőjében talált kora középkori növényi maradványok azonban kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az európai fűszerút csupán ráépült egy olyan, már évszázadok óta virágzó és rendkívül jól szervezett ázsiai tengeri kereskedelmi rendszerre, amely az Indiai-óceán medencéjében a nyugati hatalmak megjelenése előtt is magas szinten működött.
