Matilda császárnét csupán egy hajszál választotta el az angol koronától
II. Henrik angol király trónra lépése mögött nemcsak dinasztikus örökség, hanem édesanyja, Matilda császárné évtizedes munkája is állt. Egy új életrajzi megközelítés szerint a történelmi emlékezet méltatlanul egyetlen sikertelen koronázási kísérletre szűkítette le annak a nőnek az életművét, aki korának egyik legtapasztaltabb politikusaként formálta a 12. századi angol közéletet.
- Egy új életrajz szerint Matilda császárné meghatározó szerepet játszott II. Henrik trónra jutásában, politikai jelentőségét azonban a történetírás sokáig alulértékelte.
- Bár 1141-ben rövid időre Anglia tényleges irányítója lett, koronázása meghiúsult, ezért az asszony ezt követően fia trónutódlására összpontosított.
- Az 1153-as megállapodás nyomán II. Henrik 1154-ben békés körülmények között örökölte az angol trónt, megvalósítva Matilda dinasztikus célját.
Matilda császárné különleges helyet foglal el az angol történelemben: ő az egyetlen olyan uralkodójelölt, akit nem királyi, hanem császári címmel emleget az utókor. Az illusztris rangot első házassága révén szerezte, amikor gyermekkorában eljegyezték, majd tizenkét évesen feleségül adták V. Henrik német-római császárhoz. Bár férje császár volt, Matildát soha nem koronázta meg a pápa Rómában, ezért hivatalosan nem lett császárné a szó szoros egyházjogi értelmében, a kortársak szemében azonban a házasság ténye önmagában elegendő volt ahhoz, hogy ezzel a címmel emlegessék az asszonyt.
A Német-római Birodalomban eltöltött évei meghatározó szerepet játszottak politikai pályafutásában. A több nyelven – angolul, franciául, németül, latinul és feltehetően olaszul is – beszélő Matilda kivételes műveltséggel rendelkezett, és férje mellett nagy szerepet vállalt a birodalom irányításában: gyermektelen házasságuk idején egy ideig régensként működött Németországban, Észak-Itáliában pedig három alkalommal nyilvános bíróságokon is bíráskodott, ami egy rendkívül szokatlan uralkodó feleségi feladatnak számított a korban.
Miután V. Henrik 1125-ben meghalt, apja, I. Henrik angol király visszahívta Angliába. Mivel egyetlen törvényes fia korábban a Fehér Hajó 1120-as katasztrófájában életét vesztette, a király 1127-ben Matildát jelölte ki örökösének, amit az angol–normann főurak hűségesküvel is megerősítettek. A dinasztia jövőjének biztosítása érdekében a nőt ezután férjhez adták Anjou grófjához, a nála tizenegy évvel fiatalabb Geoffreyhez, ám a házasság kezdetben annyira rosszul alakult, hogy Matilda rövid időn belül visszatért apja udvarába. Két évvel később azonban a pár kibékült, és a következő öt évben három fiuk született, köztük a későbbi II. Henrik.
I. Henrik 1135 decemberében bekövetkezett halála után azonban váratlan fordulat történt: Matilda unokatestvére, Blois István Angliába hajózott, és rábeszélte Canterbury érsekét, hogy koronázza királlyá, noha korábban maga is hűségesküt tett Matildának. A döntés polgárháborúhoz vezetett, amelynek során Istvánt 1141-ben fogságba ejtették, így Matilda kilenc hónapon át Anglia tényleges irányítójaként tevékenykedhetett - hatalmát azonban a kedvezőtlen körülmények miatt nem tudta megszilárdítani. A végleges koronázás is meghiúsult: a Westminsterbe tervezett ceremónia előtt kudarcba fulladtak a londoniakkal folytatott tárgyalások és felkelés tört ki, Matilda ezért kénytelen volt visszavonulni. A következő években főként wiltshire-i Devizes várban tartózkodott, miközben arra készült, hogy legidősebb fia minél rátermettebben vegye át tőle a trónt és az ezzel járó dinasztikus konfliktusokat. Amikor Henrik 1148-ban elérte a megfelelő kort, Matilda Normandiába költözött, és onnan támogatta fia trónigényét.
A hosszú háború végül kompromisszummal zárult. Az angol–normann főurak 1153-ban megállapodtak Istvánnal és Henrikkel – vagyis a császárné fiával –, hogy István élete végéig megtarthatja a koronát, halála után azonban Henrik örökli a trónt. A király 1154-ben meghalt, II. Henriket pedig Anglia királyává koronázták, ami 1066 óta az első békés trónutódlást jelentette az ország történetében. Matilda ezt követően is aktív politikai szereplő maradt egészen 1167-ben bekövetkezett haláláig.
A Matildáról kialakult képet jelentős részben a Gesta Stephani című 12. századi krónika formálta, amely szerzőjének nőellenes szemlélete miatt gőgösnek, hajthatatlannak és az uralkodásra alkalmatlannak mutatta be az asszonyt, Elisabeth van Houts új életrajzi könyve szerint azonban ez az értékelés félrevezető, mert figyelmen kívül hagyja Matilda teljes politikai pályafutását. A kutató szerint az elmúlt évtizedekben előkerült oklevelek és más források jóval árnyaltabb képet rajzolnak róla, mint a korabeli krónikák: ezek alapján Matilda kiváló tárgyaló, tapasztalt kormányzó és eredményes stratéga volt, akinek életművét nem egyetlen sikertelen koronázási kísérlet alapján kell megítélni. Van Houts úgy véli, a westminsteri kudarc nem Matilda személyes alkalmatlanságából vagy női mivoltából fakadt, hanem abból a példátlan alkotmányos helyzetből, hogy Angliában egyszerre létezett egy fogságba esett, megkoronázott király és egy rivális uralkodó, akit ugyanaz a főnemesség ismert el, de akit végül nem tudtak megkoronázni.
