Kiterjedt középkori temetőt tártak fel Franciaországban
Több mint ötszáz sírt számláló, a 11. és a 14. század közötti időszakból származó középkori temetőt tártak fel a franciaországi Beaurains-lès-Noyon település határában: a leletegyüttest az Éveha magán régészeti iroda szakemberei találták meg a Szajna-Észak-Európa csatorna építését megelőző leletmentés során. A vidéki viszonylatban kiemelkedően nagynak számító temetkezési hely vizsgálata pontosabb képet ad a régió középkori demográfiai és egészségügyi viszonyairól.
- Francia régészek egy 546 sírból álló, a 11. és a 14. század közötti időszakra datálható temetkezési helyet tártak fel Beaurains-lès-Noyon térségében.
- Az öt rétegben elhelyezkedő sírok egy része feltehetően egy egykori ispotályhoz tartozott, míg a későbbi temetkezések egy falusi plébániára utalnak.
- A Szajna-Észak-Európa csatorna építését megelőző leletmentés során előkerült csontvázak laboratóriumi vizsgálata 2029-ig tart.
A 2026 januárja és szeptembere között lezajlott feltárások mintegy 2800 négyzetméteres területet érintettek az Oise megyei település közelében. A Kateline Ducat projektvezető és Élodie Wermuth régész által felügyelt munkálatokat egy 2024-es próbafeltárás előzte meg a regionális kulturális igazgatóság (DRAC) iránymutatása alapján.
A szakemberek a humuszréteg gépi eltávolítása után öt különböző mélységű rétegben összesen 546 sírhelyet dokumentáltak. Az elhunytakat egy kisebb, kőből emelt épületmaradvány köré temették, ami a korabeli, érett középkorra jellemző szervezett temetkezési szokásokat tükrözi, ahol a sírok elhelyezkedését a vallási építményhez való közelség határozta meg.
A feltárt sírok mennyisége a rurális környezethez képest rendkívül magas, ráadásul a vizsgált populációban a felnőtt férfiak és nők mellett kiemelkedő a csecsemők és kisgyermekek aránya is. Az antropológiai megfigyelések szerint az eltemetett egyének átlagmagassága 153 centiméter volt, ami megfelel a korszak biológiai jellemzőinek.
A legmélyebb, egyben legrégebbi rétegekben nyugvó csontvázak esetében a régészek súlyos, a mobilitást jelentősen korlátozó patológiás elváltozásokat azonosítottak. A kutatók számára kérdéses, hogy a viszonylag népes helyi közösség tagjai miért nem a közeli Noyon városának 11. században épült katedrálisa körül alakították ki végső nyughelyüket, ami egy kiterjedt, de egyelőre lokalizálatlan helyi falu létezését feltételezi.
A nagyszámú és betegségek nyomait viselő leletanyag alapján a szakértők két fő hipotézist állítottak fel a terület eredeti funkcióját illetően. A legalsó sírok elváltozásai egy középkori ispotály, a fertőző betegek ápolására szolgáló menedék jelenlétére utalnak, bár az ehhez szükséges kiegészítő épületek nyomait egyelőre nem találták meg.
A felsőbb rétegek vegyes összetételű populációja ugyanakkor arra enged következtetni, hogy a létesítmény az évszázadok során hagyományos plébániai temetővé alakult át. A középkori Európában gyakori jelenség volt, hogy a járványok idején a települések szélén kialakított karanténtemetők később a növekvő falvak állandó szakrális tereivé váltak.
Ez is érdekelhet
A terepi munkálatok lezárultával a helyszínt a régészeti protokollnak megfelelően átadták a csatornaépítő kivitelezőknek, így a fizikai lelőhely az építkezés nyomán megsemmisült. A kutatás következő, 2029-ig tartó szakasza a laboratóriumokban folytatódik, ahol a több mint ötszáz csontváz tisztítása és radiokarbonos kormeghatározása történik meg. Az archeobiológiai eredményeket a szakemberek a régió írott történelmi forrásaival, a feljegyzett éhínségekkel és járványokkal is összevetik.
A vizsgálatok befejezése után a kutatási adatokat és a levont következtetéseket nyilvánosan is hozzáférhetővé teszik a regionális régészeti szolgálat archívumában.
