Kilenc uralkodó a középkorból, akit csak „Nagy” néven emlegetett az utókor

Szinte valamennyi európai népnek megvan a maga „nagy” királya, akihez hazája történelmének aranykorát kapcsolja. Voltak, akik hatalmas hódításaik révén tettek szert a jelzőre, míg mások éppen ellenkezőleg, az országot fenyegető hódítókkal való szembeszállás révén érdemelték ki azt. Nem volt ritka azonban az sem, hogy az államukat alapjaiban megreformáló uralkodókat tüntették így ki.

A gót király, aki békét hozott Itália földjére

Nagy Theodorik több mint fél évszázadon keresztül (475–526) állt az osztrogótok népének élén. A Pannóniában született, majd Bizáncban nevelkedett király, a bizánci Zénó császár megbízásából-engedélyével 488-ban megtámadta az Itáliát az utolsó nyugat-római császár lemondatása óta uraló Odoaker királyságát. A hosszú évekig tartó háború Theodorik sorozatos győzelmeit hozta és végül a két uralkodó megállapodott egymással arról, hogy felosztják a félszigetet. A békét megünnepelni hivatott lakomán azonban Theodorik váratlanul kirántotta kardját hüvelyéből és lekaszabolta Odoakert, ezzel biztosítva hatalmát Itália felett.

A keleti gótok Itáliai Királyságának központja Ravenna lett és Theodorik uralkodása hosszú évtizedek után újra békét és virágzást hozott a barbárok tépázta Itáliára.

Akinek egy évezredes jogrendszert köszönhetünk

A 6. század közepén uralkodó bizánci császár, Nagy Jusztinianusz egyike volt a korszak legambiciózusabb és legtehetségesebb uralkodóinak. Élete nagy álma volt, hogy újra egyesítse az egykor a Római Birodalomhoz tartozó területeket és ezen célja megvalósításához közelebb jutott mint bárki más a történelem folyamán. Legfőbb hadvezére, Belisarius sikeresen elfoglalta a keleti gótok uralta Itáliát, a vandálok észak-afrikai királyságát, sőt még egyes hispániai területeket is.

Jusztinianusz hódításainál azonban maradandóbbnak bizonyult törvényalkotói tevékenysége. Utasítására a bizánci jogászok összegyűjtötték és rendszerezték a római császárok rendeleteit, majd az egyéb jogforrások szövegeit is. A gyűjteményt végül kiegészítették a Jusztinianusz alatt hozott törvényekkel is, ezzel létrehozva a római jog első és mindmáig alapvető gyűjteményét.

A középkori Európa atyja

Nagy Károly 768-ban került a Frank Királyság trónjára. Édesapja, a koronát megszerző Kis Pipin törekvéseit folytatva nagyszabású hódításokba kezdett és uralma alatt egyesítette Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, valamint Itália északi felét. 800 karácsonyán III. Leó pápa Rómában császárrá koronázta, ezzel Károly a „nyugati császárság első helyreállítójává” vált.

Hatalmas birodalmát egységesített és írásba foglalt jogrendszer útján kormányozta, és nagy hangsúlyt fektettet a kulturális élet fellendítésére. Az általa hozott reformok és a Karoling reneszánsz néven ismert szellemi és művészeti újjászületés átformálta a korabeli Európa képét és megteremtette az alapját a középkori feudális államoknak.

Aki megállította a vikingeket

Nagy Alfréd a kora-középkor egyik – ha nem a – legnépszerűbb angolszász történelmi személyisége. Uralkodása alatt nagy mértékben fejlesztette a mai dél-nyugat Anglia területén fekvő Wessexi Királyság jogrendszerét és az angol nyelvű oktatást részesítette előnyben a korábbi latinnal szemben.

Legjelentősebb cselekedetének azonban azt tartják, hogy sikerrel szállt szembe a Brit-szigetek jelentős részét meghódító vikingekkel és megvédte országa függetlenségét.

Aki másodszor élesztette újra a császárságot

Az egykori Karoling Birodalom keleti feléből kialakult Német Királyság élére 936-ban a fiatal és energikus I. (Nagy) Ottó került. Hasonlóan Alfrédhoz neki is egy veszedelmes, keletről érkező nép betöréseitől kellett megvédelmeznie országát. A magyarok a 9. században számos pusztító zsákmányszerző hadjáratot vezettek a német területekre. Ottó végül 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn szállt szembe a feljegyzések szerint Bulcsú és Lehel vezette magyarokkal. Az ütközet döntő német győzelemmel végződött és az elfogott magyar vezéreket Regensburgban kivégezték. Bár mind a mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan mekkora veszteség is érte ekkor a magyarokat, az viszont bizonyos, hogy a csatát követően a nyugatra vezetett „kalandozások kora” lezárult.

Egyes feljegyzések szerint, Ottót a győzelem után császárrá kiáltották ki katonái, majd 962-ben a pápa hivatalosan is megkoronázta őt Rómában, ezzel másodszorra is újjáélesztve a nyugati császárságot. Ottó hódításaival jelentősen kiterjesztette birodalma határait és többek között Itália északi részét is uralma alá vonta.

Akit két ország is alapítójaként tisztel

Nagy Vlagyimir azt követően került a Kijevi Rusz trónjára, hogy legyőzte és megölte féltestvérét, Jaropolkot. 988-ban felvette a kereszténységet és uralkodása alatt megerősítette a mai Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna területén fekvő birodalmát a pogány bolgár, szláv és keleti nomád támadásokkal szemben.

Napjainkban Oroszország és Ukrajna egyaránt államuk alapítóját tisztelik benne.

A viking, aki Anglia királya lett

Villásszakállú Sven legidősebb fia, Nagy Knut a 11. század első évtizedeinek egyik legjelentősebb alakja volt. Még herceg korában részt vett az egyik utolsó viking támadásban Anglia ellen. Az 1015-16-os hadjárat során Knut fokozatosan meghódította a sziget jelentős részét és végül felvette az angol királyi címet.

Két évvel később megörökölte a dán koronát is, majd 1028-ban meghódította Norvégiát és Svédország egy részét is, ezzel egy valóságos birodalmat építve ki az Északi-tengeren.

Az utolsó Piast

Amikor 1333-ban III. (Nagy) Kázmér megörökölte apjától a trónt, Lengyelország szinte teljesen romokban hevert. A Piast-dinasztia utolsó férfi tagja azonban szívós munkával egy gazdag és erős államot épített ki. Megerősítette a hadsereget, Krakkóban egyetemet alapított és minden korábbinál nagyobb számban telepített be zsidókat az országba. Törvénykezési munkája is jelentős volt, amiért egyesek a „lengyel Jusztinianuszként” is szokták emlegetni. Erős szövetségi kapcsolatot ápolt sógorával, I. Károly magyar királlyal, így például ott volt 1335-ben a visegrádi királytalálkozón is, ahol a magyar és cseh királlyal új kereskedelmi utak felállításában egyeztek meg, illetve rendezték a cseh-lengyel konfliktust is.

Kázmér négy alkalommal is megházasodott, de kizárólag lányai születtek. Trónörökösének végül unokaöccsét, I. Lajos magyar királyt nevezte meg, cserébe a magyarországi Anjouk katonai és diplomáciai támogatásáért.

A magyar király, aki kétszer vonult be Nápolyba

A középkori magyar állam fénykora kétségtelenül Nagy Lajos uralkodásának évtizedeire esik. Ugyan 1342-82 közti regnálása során mindössze három „békés éve” volt a magyar királynak, ezen hadjáratok szinte kivétel nélkül az országhatárokon kívül folytak. Megerősítette a magyar fennhatóságot az észak-balkáni államok fölött, visszafoglalta a dalmát tengerpartot Velencétől, sőt uralkodása végén még a törökökkel is szembeszállt.

Nevéhez fűződik a középkori magyar hadtörténelem valószínűleg legnagyobb – talán csak II. András kereszteshadjáratához, illetve Mátyás hódításaihoz fogható – vállalkozása is: Öccse, András herceg meggyilkolása után két hadjáratot is vezetett Itáliába, a Nápolyi Királyság meghódítására. Bár Lajos seregei mindkétszer sikeresen elfoglalták az országot, a hódításokat nem sikerült megtartani, így a „gyűlölt rokon”, Nápolyi Johanna királynő mindkétszer visszatérhetett trónjára.

A jelentős törvényeket is hozó Lajos 1370-ben, nagybátyja, III. Kázmér halálát követően a lengyel trónt is megörökölte, így egy rövid időre a két nagy közép-európai ország perszonálunióba került egymással. Lajosnak – számos magyar királyhoz hasonlóan – nem született törvényes fiúgyermeke. Trónjain két lánya követte őt: Magyarországon Mária nyerte el a koronát, míg Lengyelország élére a később szentként tisztelt Hedvig került.