Kilenc természetfeletti kígyó a világ mitológiáiból

A zsidó-keresztény kultúrkörben a kígyók már Ádám és Éva bibliai bűnbeesésétől kezdve a hazugságok, a gonosz és a bűnös kísértések jelképévé váltak. Más kultúrákban azonban – az ókori Görögországban vagy Egyiptomban, vagy akár Észak-Amerika őslakosainak körében – a termékenység, az újjászületés, a megújulás vagy éppen a halhatatlanság jelképei is lehettek a történelem során. Az uroborosz, azaz a saját farkába harapó kígyó az örökkévalóság ősi jelképeként Tutanhamon fáraó sírját is díszítette.

Az ördög az Édenkertben

Az ótestamentumi Teremtés könyvében egy kígyó a két első ember, Ádám és Éva számára teremtett földi paradicsom legravaszabb állata. Ráveszi Évát, hogy a tudás fájának gyümölcséből egyen, amit korábban Isten kifejezetten megtiltott.

Az állat azzal gyakorol hatást Évára, hogy a gyümölcsbe harapva Istenhez hasonlóvá válik azáltal, hogy megismeri a jót és a rosszat.

Miután eszik a gyümölcsből, Éva Ádámot is ráveszi ugyanerre. Isten a bűnükért kitaszítja a párt az Édenkertből, a kígyót pedig megátkozza – arra ítéli, hogy örök életében csúszva-mászva közlekedjen.

Régóta vita zajlik teológusok, nyelvészek és más szakértők körében arról, hogy a történetben szereplő állatot szó szerint egy hüllőként kell-e érteni, vagy pusztán a nemi vágy allegóriájáról, vagy magáról a sátánról van-e szó.

Szent Patrik kígyói

Az ír kultúra telis-tele van mítoszokkal és legendákkal, azonban ezek közül egyértelműen a legnépszerűbbek az ország védőszentjéhez, Szent Patrikhoz kapcsolódó történetek. Ezek egyike szerint a középkori hittérítő kiűzte a kígyókat a szigetországból.

A legenda szerint a 40 napon át egy dombtetőn böjtölő szentre egy napon kígyók támadtak, amire ő botja lendítésével válaszolt: ettől a sziget összes kígyója a tengerbe menekült.

Habár Írországban – hasonlóan Új-Zélandhoz, Hawaiihoz, Grönlandhoz és az Antarktiszhoz – valóban nem honos egyetlen kígyófaj sem, ennek kevés köze van Szent Patrikhoz, és jóval több a legutóbbi jégkorszakhoz: Írországot a nagy gleccserek legutóbbi visszahúzódása óta tenger veszi körül, azelőtt pedig klímája túl hideg volt a hüllőknek.

A történet sokkal inkább allegorikus jellegű – a kígyók a pogányságot jelképezik, Szent Patrik pedig a kereszténységet hozta el Írországba.

Jormungand, az óriás tengeri kígyó

A skandináv mitológiában kevés drámaibb történet akad a tengeri kígyó Jormungandénál. Az alakváltó, cselszövő isten Loki és az óriás Angrboda három gyermekének egyikét Odin főisten hajította a tengerbe.

A kígyó itt addig nőtt, míg teste körül nem ölelte egész Midgardot (az emberek világát), és így szájába nem tudta venni saját farkát (az említett uroboroszhoz hasonlóan). A skandináv világvége-jóslat szerint a világ pusztulásával járó végső csata, a Ragnarök idején Jormungand a szárazföldre mászik, ahol pusztításba kezd.

Thor viharisten az, aki végül szembeszáll  vele és kalapácsával, a nagy hatalmú Mjölnirrel legyőzi, azonban ezt követően mindössze kilenc lépést tud megtenni, mielőtt az óriáskígyó mérge végez vele.

Jób könyvének Leviatánja

Vita folyik a Biblia kapcsán arról is, hogy a Jób könyvében emlegetett tengeri szörnyeteg Leviatánról, illetve a szárazföldi Behemótról szóló passzusok mitológiai szörnyeket írnak le, avagy létező (vagy egykor létezett, de mára kihalt) fajokat.

Sokak szerint a Behemót lehet akár egy víziló, egy elefánt, vagy valamilyen óriáshüllő, míg Leviatán egy nagyméretű krokodil, de akadnak óriáskígyóként való ábrázolásai is.

A Bibliában mindkét lény Isten teremtőerejét demonstrálja a kételkedő Jób előtt, a későbbiekben azonban mindkettő átvitt értelemben használatban maradt számos nyelven nagy testű élőlények leírására.

A „leviatán” szót gyakorta használják tengeri kígyókra és más lényekre, például bálnákra vagy óriás tintahalakra is.

Medusza és a gorgók

A görög mitológiában a gorgók olyan kígyószerű nők voltak, akiknek tekintete kővé dermeszti a halandókat. Hajuk helyén kígyók lógtak, hosszú karmaik és hegyes fogaik voltak, testüket pedig pikkelyek borították.

Leghíresebbjük, Medusza a legenda szerint eredetileg gyönyörű nő volt, azonban Poszeidónt tengeristennel Athéné istennő templomában folytatott légyottja annyira feldühítette a szűz istennőt, hogy gorgóvá változtatta.

Athéné később maga segített a hős Perszeusznak megölni Meduszát: tükörfényes bronzpajzsot ajándékozott neki, amelynek segítségével nem kellett ránéznie a gorgóra, ezáltal elkerülte a kővé dermesztést.

Miután levágta Medusza fejét (amelyből előbújt Poszeidóntól származó két gyermeke, Khrüszaór és Pégaszosz), Athénének ajándékozta, aki pajzsára tűzte azt, hogy ellenségeit kővé változtassa.

Quetzalcoatl, a tollaskígyó

Az azték és más mezoamerikai kultúrák egyik legjelentősebb istensége Quetzalcoatl a csörgőkígyók és különféle madarak tulajdonságait ötvözi. A szél és az eső, valamint a tanulás isteneként Quetzalcoatl kulcsszerepet játszott a világ teremtésében.

Egy másik istennel, Tezcatlipocával kígyóvá változtak, és egy Cipactli nevű tengeri szörnyet kettészakítva létrehozták a földet és az eget.

Habár Quetzalcoatl neve szó szerint „tollaskígyót” jelent, és korai ábrázolásai egyértelműen ekként is festik le, a későbbiekben emberalakban ábrázolták.

A nágák

A hinduizmusban, a buddhizmusban és a dzsainizmusban egy mitikus, félistenszerű faj, a nágák (amely szó szanszkritul „kígyót” jelent) általában félig ember, félig kobra alakot öltöttek, bár ha a szükség úgy kívánta, teljességgel egyiknek vagy másiknak is álcázhatták magukat.

A legenda szerint Brahma isten a föld alá száműzte őket, amikor túlságosan elszaporodtak a földön. A buddhista hagyományban Sziddhártha Gautama, azaz a Buddha védelmezőiként jelennek meg, és rendkívül veszélyesek, ha haragra gerjednek.

A nágák királya, Mukalinda egy történet szerint kobraszerű csuklyáját bocsátotta a Buddha fölé, amikor vihar kerekedett, miközben az a szabadban elmélyülten meditált.

A hopi kígyótánc

A mai Arizona állam északi részén élő hopi indiánok évezredek óta mutatják be a kígyótánc nevű szertartást, amelynek célja az eső megidézése és a föld termékennyé tétele.

A rituálé során a férfiak élő kígyókat vesznek a szájukba, illetve helyeznek nyakuk köré – ezek lehetnek ártalmatlan siklók, de mérges csörgőkígyók is.

A kígyókat a szertartás előtt alaposan megmossák, ami nagy valószínűséggel nem teszi őket éppen békéssé. Habár a kígyótánc egyes részeinek sok kívülálló is szemtanúja volt az idők során – köztük Theodore Roosevelt amerikai elnök is –, nagy része a „kiva” nevű földalatti kamrákban zajlik, így a nem-hopik keveset tudnak arról, miből is áll valójában.

A fehér kígyó legendája

Egy ősi kínai mítosz szerint egyszer egy fehér nőstény kígyó képes felvenni egy bizonyos Fehér asszony, Bai Szuzsen alakját.

Miután Bai beleszeretett egy Hszu Hszian nevű halandó férfiba, és feleségül ment hozzá, egy Fahai nevű buddhista szerzetes elárulta a férjnek felesége valódi kilétét. Fahai ezután elrabolta Bait, és tóparti pagodája alá zárta.

Mielőtt azonban ez megtörtént volna, Bai megszülte Hszuval közös gyermekét, aki később kimentette őt. A történetnek számos változata alakult ki az évszázadok során – egyesekben Fahai a hős, aki megküzd a gonosz kígyóval, míg mások a szerelmesek bánatát emelik ki.