Kiállítás nyílik az 1980-as évek lengyel–magyar ellenzéki kapcsolatairól

Történelmi dokumentumokon, szamizdatokon és korabeli underground művészeti akciókon keresztül mutatja be a lengyel Szolidaritás (Solidarność) mozgalom és a magyar demokratikus ellenzék 1980-as évekbeli összefonódását az a hiánypótló kiállítás, amely március 3-án nyílik a CEU Nyitott Galériájában.

A Sokan vagyunk kevesen. A Szolidaritás és a magyarok című tárlat a lengyel Szolidaritás Független Szakszervezet megalakulásának 45. évfordulója, valamint a lengyel Hála Érdemrenddel kitüntetett magyar állampolgárok előtt tiszteleg. A kiállítás részletesen dokumentálja, hogyan inspirálta a lengyel tömegmozgalom azt a maroknyi hazai másként gondolkodó (disszidens) csoportot, amely a Kádár-korszak utolsó évtizedében nyíltan szembeszállt az állampárti propagandával.

A Jerzy Celichowski és Danyi Gábor által összeállított kiállítás olyan illegális, állambiztonsági megfigyelés (titkosszolgálati lehallgatások, besúgóhálózatok) mellett végzett tevékenységeket mutat be, mint a határokon átnyúló irodalomcsempészet, az illegális nyomdászat (szitanyomás, ramkázás) és a repülőegyetemek (független, lakásokon tartott szemináriumok) szervezése.

A tárlat vizuális és hanganyagokon keresztül tárja a látogatók elé, ahogy az 1980-as évek hazai nonkonformista művészei reagáltak a lengyel eseményekre. Kiemelt szerepet kap az Inconnu független művészcsoport tevékenysége, akik installációval ünnepelték a bebörtönzött Lech Wałęsa Nobel-békedíját, valamint az underground zenekarok (mint a Kontroll Csoport vagy Víg Mihály) lengyel tematikájú, rendszerkritikus koncertjei. A kiállítás emellett kitér az olyan humanitárius szolidaritási akciókra is, mint a lengyel munkások gyermekeinek szervezett balatoni táboroztatás.

Az 1980 augusztusában, a gdański Lenin Hajógyár sztrájkjaiból kinövő Szolidaritás (NSZZ „Solidarność") mérföldkő volt a szovjet blokk történelmében: ez volt az első legálisan elismert, a kommunista párttól független tömeges szakszervezet, amely csúcsidőszakában közel tízmillió tagot számlált. Jóllehet a lengyel pártvezetés 1981. december 13-án hadiállapotot hirdetett és a mozgalmat illegalitásba szorította, a Szolidaritás megtörte az állampárti monolitot, és elindította a rendszerváltáshoz vezető folyamatokat.

A magyarországi kontextus kettős volt. Míg a Kádár-rendszer hivatalos propagandája – a gazdasági nehézségeket kihasználva – sikeresen keltett kárörvendő vagy elutasító hangulatot a magyar társadalom többségében ("a lengyelek nem akarnak dolgozni"), az éledező hazai demokratikus ellenzék (Kőszeg Ferenc, Demszky Gábor, Solt Ottilia, Hodosán Róza és mások) számára a Szolidaritás logisztikai és morális minta lett. A lengyel ellenzéktől vették át a független kiadványok (szamizdatok) sokszorosításának technikáját, köztük a selyemszitás eljárást, az úgynevezett "ramkázást" (a lengyel ramka, azaz keret szóból). A lengyel–magyar ellenzéki hálózatok együttműködése kulcsfontosságú volt a vasfüggöny mögötti információáramlás fenntartásában és a kelet-európai antikommunista ellenállás összehangolásában.

A CEU Nyitott Galériájában (Budapest, Nádor u. 11.) március 27-ig ingyenesen látogatható kiállításon a látogatók maguk is kipróbálhatják a szitanyomás korabeli technikáját. A szervezők március folyamán több tematikus tárlatvezetést is tartanak: március 5-én Danyi Gábor, március 12-én Jerzy Celichowski kurátorok, március 19-én pedig az egykori demokratikus ellenzék tagjai, Hodosán Róza és Magyar Bálint kalauzolják az érdeklődőket.