Kétségek között, viharos szélben indította meg koreai hadműveletét MacArthur tábornok

73 évvel ezelőtt, 1950. szeptember 15-én Douglas MacArthur tábornok Incshon városánál sikeres partraszállást hajtott végre, amelynek köszönhetően átmenetileg a kínai határig szorította vissza a félsziget nagy részét elfoglaló észak-koreai erőket. Az ország déli része megmenekült a kommunista uralomtól, de a háborút nem sikerült lezárni.

1950. június 25-én az észak-koreai erőket vezető Kim Ir Szen megindította hadseregét a 38. szélességi kör mentén, hogy Dél-Koreát elfoglalva kommunista vezetés alatt egyesítse a félszigetet. A déli főváros, Szöul hamarosan elesett. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amelyben a népi Kína kizárása miatt a Szovjetunió nem képviseltette magát, agresszornak minősítette Észak-Koreát és egy fegyveres kontingens felállításába kezdett.

Az ENSZ-erők zömét a Japánban állomásozó, rosszul felszerelt amerikai 8. hadsereg tette ki, bevetésük azonban nem tudta megállítani az észak-koreai hengert. Kim Ir Szen hadserege 1950 szeptemberére szinte a teljes Koreai-félszigetet elfoglalta, az ENSZ és a dél-koreai erők kezén mindössze a félsziget délkeleti része, a puszani hídfő maradt.

Douglas MacArthur amerikai tábornok, az ENSZ-erők főparancsnoka a siralmas helyzetet látva egy igen kockázatos ellencsapás indítását fontolgatta. MacArthur ugyanis az észak-koreai erők hátában, a 38-as szélességi foktól nem sokkal délre, a Koreai-félsziget nyugati partján fekvő Incshonnál akart támadni. Egy sikeres partraszállástól azt remélte, hogy könnyen visszafoglalhatná Szöult, amellyel elvágná az észak-koreai utánpótlási vonalakat és megsemmisítené a Koreai-félsziget déli részén állomásozó kommunista erőket.

Elképzelését sokan támadták, az Incshonhoz közeli partvidéket nem tartották megfelelőnek a partraszálláshoz. Az ellenzők azzal érveltek, hogy a partvidéken kiépített hullámtörő gátak, a partvidék iszapos területei, a japánok által még a második világháborúban kiépített védművek keresztülhúzhatják számításaikat. Aggodalmaikat fejezték ki, hogy a szűk területen véghezvihető akció teljes kudarcához vezethet, ha a csatornát az észak-koreaiak elaknásítják. Ráadásul a támadó egységek csak dagály idején léphettek akcióba, azaz a hadművelet megkezdésének lehetősége egy adott hónapon belül mindössze három vagy négy napra redukálódott.

MacArthur azonban nem hagyta magát lebeszélni a támadásról, és elterelő hadműveletekbe fogott. Az Incshontól nagyjából 160 kilométerre délre fekvő Kunszan városának közelében az amerikai haditengerészet és a légierő sorozatos bevetéseket hajtott végre, hogy az észak-koreaiak figyelmét elterelje a valódi célponttól. A MacArthur által megálmodott Króm hadműveletet azonban kétségek között indították el az amerikaiak, mivel nem sokkal a start előtt Japánban elfogtak egy észak-koreai kémet, akinél számos, a Króm hadművelettel kapcsolatos dokumentációt találtak.

Az inváziós flotta ennek ellenére útnak indult. MacArthurnak szerencséje volt, egy nappal később, miután az amerikai hadihajók elhagyták a japán vizeket, tájfun söpört végig a Japán partok mentén. A flotta elkerülte a katasztrófát, de a vihar széle így is elérte és komoly megpróbáltatás elé állította az amerikaiakat, még a sokat tapasztalt tábornok is tengeribetegséggel küzdött. Az amerikai hadihajók 1950. szeptember 13-án elkezdték az Incshon közeli part menti ütegek és védművek ágyúzását.

Szeptember 15-én az inváziós erők megkezdték a partraszállást és sikeresen kiépítették a hídfőket. A korábbi elterelő hadműveletek megtették a hatásukat, az észak-koreaiak valóban Kunszan városára koncentráltak, oda várták a nagyobbrészt amerikai katonákból álló ENSZ-erőket. A Task Force 90 nevet viselő inváziós flotta 53 ezer katonát, 25 ezer tonna élelmiszert és több ezer járművet szállított a partra. A szeptember 15-ét követő napokban az amerikaiak már mélyen benyomultak a szárazföld belsejébe, és szeptember végére elfoglalták Szöult. Ezzel párhuzamosan, szeptember 16-án az amerikai és dél-koreai erők kitörtek a puszani hídfőből.

A partraszállás Incshonnál annyira szétzilálta Kim Ir Szen erőit, hogy azok folyamatos hátrálásra kényszerültek. MacArthur seregei október 19-én elfoglalták az északiak fővárosát, Phenjant és október 26-án már a kínai határnál voltak. Észak-Korea az összeomlás szélére került. Kim Ir Szent és hadseregét a kínaiak háborúba lépése mentette meg. 1950. november 25-én Kína 450 ezer „önkéntessel” átlépte az észak-koreai határt és elkezdte visszaszorítani az ENSZ-erőket.

MacArthur, akit egy hajszál választott el a diadaltól, az atombomba bevetését kérte Truman elnöktől. A tábornok kínai területre szánta a halálos fegyvert, hogy az észak-koreai–kínai határ mentén egy áthatolhatatlan radioaktív védelmi övezetet hozzon létre.

Az atombombák bevetésére nem került sor, az amerikai és dél-koreai erők folyamatos hátrálásra kényszerültek. A két Koreát elválasztó 38. szélességi fok mentén végül állóháború alakult ki, a frontok megmerevedtek. MacArthur inváziós terve, bármennyire briliáns és sikeres volt, nem hozott gyors döntést. A koreai konfliktus további eszkalálódását csak 1953 júliusában, a panmindzsoni fegyverszünettel sikerült felfüggeszteni, de az ország kettéosztottsága a 38. szélességi fok mentén máig megmaradt.