Két rokon neandervölgyi tízezer év különbséggel élt ugyanabban az altáji barlangban
Egy apró csonttöredékből kinyert neandervölgyi genom váratlan rokonságot tárt fel az Altáj hegységben. A kutatás szerint a térségben élő csoportok kicsik és elszigeteltek voltak, mégis hosszú időn át fennmaradtak.
Egy apró lelet és a neandervölgyi genom története
Két neandervölgyi, akik mintegy tízezer éves különbséggel éltek ugyanazon a helyen, távoli rokonok voltak. Erre egy 110 ezer éves csonttöredékből kinyert neandervölgyi genom derített fényt az Altáj hegységben. A vizsgálat eredménye a negyedik teljes neandervölgyi genomot jelenti, és új adatokat szolgáltat a faj populációs viszonyairól.
A lelet a Gyenyiszova-barlangból származik, ahol a neandervölgyiek és a gyenyiszovai emberek hosszú időn át, megszakításokkal éltek. A kutatók a 110 ezer éves férfi, az úgynevezett D17 genomját vetették össze más ismert neandervölgyi genomokkal.
Rokonság a Gyenyiszova-barlang mélyén
A genetikai összehasonlítás során a kutatók egy korábbi, mintegy 120 ezer éves női egyed, a D5 genomját is elemezték. A két egyed nem állt közvetlen felmenői kapcsolatban, mégis ugyanahhoz a közeli rokonsági vonalhoz tartoztak. Ez arra utal, hogy a térségben hosszú ideig jelen volt egy stabil, bár kisméretű neandervölgyi populáció.
A kutatók szerint a barlang nem egyetlen csoport állandó lakóhelye volt. Inkább egy tágabb táj részeként szolgált, amelyet különböző közösségek időről időre visszatérően használtak.
Kicsi és elszigetelt közösségek
A genetikai adatok egyértelműen mutatják, hogy az altaji neandervölgyiek nagyon kis létszámú csoportokban éltek. Egy-egy közösség legfeljebb ötven főből állhatott. A genomokban kimutatott hosszú, azonos DNS-szakaszok arra utalnak, hogy a szülők gyakran közeli rokonságban álltak egymással, akár elsőfokú unokatestvéri szinten.
Korábbi kutatások is hasonló képet rajzoltak. Egyes becslések szerint egyes csoportok mindössze húsz főt számláltak, és akár több tízezer éven át elszigetelten éltek.
Gyors genetikai elkülönülés
A neandervölgyi genomok összehasonlítása azt is kimutatta, hogy az altaji csoportok jelentősen különböztek a későbbi európai populációktól. A D17 genetikai állománya közelebb állt a D5-höz, mint bármely más ismert neandervölgyihez.
A kutatók szerint ez arra utal, hogy a kelet- és nyugat-eurázsiai csoportok viszonylag rövid idő alatt váltak genetikailag eltérővé. A kis létszám és az elszigeteltség felgyorsította a genetikai sodródást, vagyis a véletlenszerű genetikai változások felhalmozódását.
A különbségek mértéke meglepő. A vizsgált egyedek genetikai eltérései olyan nagyságrendet érnek el, mint amely a mai, egymástól távoli emberi populációk között figyelhető meg.
Mit árul el a neandervölgyi genom az eltűnésről
A kutatás megerősíti, hogy a neandervölgyiek nem egységes populációt alkottak. Inkább kisebb, egymástól részben elszigetelt csoportok hálózata létezett, amelyet folyamatosan alakított a vándorlás, a helyi kihalás és az újratelepülés.
Ez is érdekelhet
A nagyfokú genetikai elkülönülés azonban hátrányt is jelenthetett. Az elszigetelt csoportok nehezebben alkalmazkodtak a környezeti változásokhoz. Ez a tényező hozzájárulhatott ahhoz, hogy a neandervölgyiek mintegy negyvenezer évvel ezelőtt eltűntek.
Az új eredmények ugyanakkor azt is megmutatják, hogy ezek a közösségek hosszú ideig képesek voltak fennmaradni extrém körülmények között is. A neandervölgyi genom ezért nemcsak az eltűnésük okairól, hanem a túlélési stratégiáikról is árulkodik.
