Kádár-kori buherált tárgyakat mutat be a Néprajzi Múzeum

2026. november 20.-Múlt-kor

Buhera címmel nyílt új időszaki kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban, amely a Kádár-korszak hiánygazdaságából született, házilag átalakított tárgyi világot mutatja be. A 2027. szeptember 19-ig látható kiállítás az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig követi nyomon a régi paraszti leleményesség és a gyári technikai tudás találkozását.

Összefoglaló
  • A Néprajzi Múzeumban megnyílt a Buhera című időszaki kiállítás.
  • A tárlat az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig mutatja be a tárgyakat.
  • A kurátorok többéves országos terepmunka során gyűjtötték össze a különleges szerkezeteket.
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A Kőszegi Gábor és Móser Tamás kurátorok által rendezett tárlat azt mutatja be, hogyan oldották meg a mindennapi feladatokat a szocializmus idején, amikor a szükséges eszközök nem voltak kaphatók. A látogatók olyan hétköznapi tárgyakkal találkozhatnak, mint a szabványos csavar vagy a gázpalack, emellett láthatnak házilag épített szállítójárművet, úgynevezett csettegőt is.

A kiállított darabok között szerepel mosógépmotorból készült fűnyíró, babakocsikerékből épített gázpalackszállító és üzemi hulladékból összeállított háztartási eszköz. A kurátorok szerint a buherálás nem egyszerű barkácsolás, hanem kényszerű alkalmazkodás volt, amelyben egyszerre jelent meg a hozzáértés és az ügyeskedés.

A jelenség szorosan összefüggött a falusi életforma 20. század második felében lezajlott átalakulásával. A téeszesítés és az iparosítás miatt a hagyományos paraszti tudás egy része háttérbe szorult, miközben sokan új munkahelyeken modern anyagokkal ismerkedtek meg. A gyárakban dolgozó férfiak megtanultak hegeszteni, fúrni, esztergálni és villanymotort szerelni, valamint acéllal, alumíniummal és műanyaggal bánni. Ezt az ipari szaktudást a takarékos paraszti szemlélettel ötvözve hasznosították a háztáji gazdaságokban és az építkezéseken. A garázsokban félretett alkatrészek azonban csak akkor keltek életre, ha a szerszám, a tudás és egy gyakorlati probléma találkozott.

A buherálás a tárgyalkotás mellett a bizalomra és kölcsönösségre épülő társadalmi kapcsolatok hálózatát is működtette. A kivitelezéshez gyakran tudni kellett, ki tud vasat vagy csövet szerezni, ki vállal hegesztést, és ki ad kölcsön gépet szívességért cserébe. A tárlatot a két kurátor többéves, Magyarország különböző pontjaira kiterjedő terepmunkája előzte meg, amelyben a szerkezetek mellett a személyes történeteket is feltárták. A kutatást egy országos utazó kiállítás is segítette, amely újabb felajánlásokat hozott, így összefüggő tárgyegyüttessel gyarapodott a Néprajzi Múzeum gyűjteménye.

A kiállítás által felidézett jelenség hátterét a második világháború utáni magyar gazdaság- és társadalompolitika adja. Az 1950-es évek erőltetett iparosítása és a mezőgazdaság 1959 és 1961 között lezárult kollektivizálása alapjaiban formálta át a vidéki társadalmat. A falusi lakosság jelentős része ingázó ipari munkássá vagy termelőszövetkezeti taggá vált, miközben a tervgazdaság tartós áru- és alkatrészhiánnyal küzdött. A fogyasztási cikkek és a kisgépek szűkös kínálata miatt a háztartások jelentős része saját készítésű megoldásokra kényszerült.

Az 1960-as évektől megerősödő háztáji gazdálkodás tovább növelte az igényt az olcsón előállítható eszközök és szállítójárművek iránt. Mivel a hivatalos kereskedelemben ezekhez nehezen lehetett hozzájutni, a házilag barkácsolt szerkezetek a vidéki megélhetés fontos kellékeivé váltak. A rendszerváltást követő piacgazdasági átmenet és a tömegtermékek megjelenése gyorsan kiszorította ezeket az egyedi megoldásokat a mindennapokból. A Néprajzi Múzeum kiállítása ezt az eltűnő tárgyi kultúrát őrzi meg, árnyalva a Kádár-korszak hétköznapi túlélési stratégiáiról alkotott képet.