Orvosi mércével elhízottak voltak az impresszionista festmények nőalakjai
A 19. századi impresszionista festményeken megörökített női szépségideál a modern klinikai mérések alapján egyértelműen a túlsúlyos és elhízott kategóriába esik. A római Campus Bio-Medico Egyetem kutatócsoportjának az International Journal of Obesity című tudományos folyóiratban közzétett kutatásában a szakemberek háromdimenziós modellezés és mesterséges intelligencia segítségével elemezték a korszak leghíresebb női aktjait, hogy pontosan meghatározzák a modellek testtömegindexét.
- Az olasz kutatók tizenegy 19. századi impresszionista festmény nőalakjainak testtömegindexét vizsgálták meg.
- A mesterséges intelligenciával végzett elemzés 31-es átlagos testtömegindexet mutatott ki a modelleknél.
- A korszak szépségideálja a mai egészségügyi határértékek alapján már elhízásnak számítana.
A Maria Vittoria Messina és Paolo Pozzilli endokrinológus által vezetett kutatócsoport összesen tizenegy ismert, meztelen emberi alakokat ábrázoló festményt vont be a vizsgálatba. A kiválasztott művek között szerepelt Edgar Degas Törülköző nő című alkotása, Pierre-Auguste Renoir egyik ülő aktja, valamint Paul Cézanne Három fürdőző című vászna is.
A vizuális elemzéshez a BMI Visualizer nevű háromdimenziós testmodellező programot, illetve különböző mesterséges intelligencia alapú algoritmusokat alkalmaztak. A számítógépes modelleket addig alakították és finomították, amíg azok kontúrjai és vizuális arányai tökéletesen fedésbe nem kerültek a festményeken látható alakokkal. A számításokhoz egy fix alapmagasságra volt szükség, amelyet a szakemberek a 19. századi levéltári dokumentumok alapján 154,3 centiméterben határoztak meg, miután megvizsgálták a korabeli női foglyok rögzített átlagmagasságát.
A matematikai és vizuális modellezés eredményei meglepően egységes képet mutattak a vizsgált műalkotások esetében. A becslések alapján a festményeken szereplő nők testsúlya 71 és 78 kilogramm között mozgott, a különböző vásznak között pedig csak minimális eltéréseket regisztráltak. A kiszámított átlagos testtömegindex (BMI) elérte a négyzetméterenkénti 31 kilogrammot, a pontos értékek 29,8 és 32,8 között szóródtak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg érvényes kritériumrendszere szerint a 18,5 és 24,9 közötti érték számít normálisnak, a 25 és 29,9 közötti tartomány már túlsúlyt jelez, míg a 30 feletti mutató egyértelműen az elhízás kategóriájába tartozik. A 19. század végi művészi eszménykép tehát a 21. századi orvoslás szemében már jelentős egészségügyi kockázatot hordozó fizikai állapotnak felel meg.
A tanulmány szerzői ugyanakkor felhívták a figyelmet a testtömegindex számításának statisztikai és biológiai korlátaira is. A hagyományos BMI-képlet kizárólag a testmagasság és a testsúly arányát veszi figyelembe, így nem ad pontos képet az izomszövet és a zsírszövet arányáról, a test anyagcseréjének sajátosságairól, illetve a személy általános egészségügyi állapotáról. A kapott számadatok ennek ellenére objektív mérőszámként szolgálnak ahhoz, hogy a kutatók dokumentálni tudják az emberi vonzerőről alkotott társadalmi elképzelések radikális megváltozását. A mintegy másfél évszázadot felölelő időszak esztétikai preferenciáinak eltolódása jól mutatja, hogy a szépségideál sosem független a mögötte álló történelmi és társadalmi valóságtól.
A 19. század második felében a nyugat-európai társadalmak a második ipari forradalom mélyreható demográfiai és gazdasági átalakulásait élték át. A vidéki lakosság tömegesen vándorolt a gyorsan növekvő iparvárosokba, ahol a munkásosztály tagjai túlzsúfolt lakókörülményekkel, kimerítő gyári munkával és gyakori alultápláltsággal küzdöttek.
Ez is érdekelhet
Ebben a történelmi kontextusban az átlagos városi lakosság jelentős része a szegénység és az elégtelen táplálkozás fizikai jeleit viselte magán. Az impresszionista festményeken megjelenő kerekded, telt idomok így nem a társadalmi átlagot tükrözték, hanem a bőséget, a jó egészséget és a termékenységet szimbolizálták. A művészek által megörökített testalkat a korszak átlagembere számára a jólét egy olyan formáját testesítette meg, amely a mindennapi életben jórészt elérhetetlen volt.
A modern kor esztétikai elvárásai ezzel éles ellentétben állnak, ami jól mutatja a társadalmi környezet és a szépségfelfogás közötti fordított arányosságot. A mai jóléti társadalmakban, ahol a magas kalóriatartalmú élelmiszerek könnyen hozzáférhetők és az elhízás népbetegségnek számít, a divatipar és a közösségi média gyakran az extrém vékonyságot emeli eszményképpé. A kutatók összegzése rávilágít egy fontos művészettörténeti és szociológiai törvényszerűségre, amely a múltban és a jelenben egyaránt érvényesül. A festészet, ahogyan a kortárs média is, ritkán tükrözi a társadalom valós, átlagos fizikai állapotát; a vizuális ábrázolások szinte minden korszakban egy nehezen elérhető, a valóságtól elrugaszkodott esztétikai végletet közvetítenek a kiegyensúlyozott fizikum helyett.
