A Homo erectus az eddig hittnél jóval tovább élhetett Dél-Kína trópusi esőerdeiben

2026. november 20.-Múlt-kor

Egy nemzetközi kutatócsoport bizonyította, hogy a Homo erectus a korábban feltételezettnél jóval később, mintegy 324 ezer és 184 ezer évvel ezelőtt is jelen volt Dél-Kína területén. A fogmaradványok Nature tudományos folyóiratban megjelent vizsgálata rávilágított arra, hogy ezek az ősi emberfélék képesek voltak alkalmazkodni a sűrű trópusi esőerdők kihívásaihoz, ami jelentősen módosítja a faj ökológiai rugalmasságáról alkotott eddigi képet.

Összefoglaló
  • A kutatók 8 emberi fogat és állati fosszíliákat tártak fel a dél-kínai Kuanghszi tartományban.
  • A leletek bizonyítják, hogy a Homo erectus 184 ezer évvel ezelőtt is élt a régióban.
  • A kémiai elemzések alapján ez az emberféle sikeresen alkalmazkodott a sűrű esőerdei környezethez.

A kutatás a dél-kínai Kuanghszi tartomány karsztvidékén található Pahszien és Nahszien barlangokból származó leletekre összpontosított. A mintegy 15 kilométerre egymástól fekvő, meredek mészkőhegyekkel és trópusi növényzettel borított területen a szakemberek több ezer állati fosszília mellett 8 emberi fogat tártak fel.

Az ausztrál, kínai és európai tudósokból álló csapat fizikai jellemzők és ősi genetikai markerek alapján egyaránt a Homo erectus fajhoz tartozóként azonosította a maradványokat. A kormeghatározáshoz 5 független technikát alkalmaztak a fogakon, valamint a barlangi üledékeken és ásványi képződményeken, amelyek egybehangzóan a 324 ezer és 184 ezer évvel ezelőtti időszakot jelölték meg. Ezzel ezek a leletek a kontinentális Kína legfiatalabb, biztosan datált Homo erectus maradványai. Kira Westaway, a sydney-i Macquarie Egyetem geokronológusa szerint a felfedezés fontosságát a helyszín és a kor váratlan volta adja.

A fogak nem csupán a kormeghatározásban játszottak kulcsszerepet, hanem a múltbéli környezet és az egyedek viselkedésének rekonstruálásában is. A fogzománc biológiai archívumként őrzi meg az élet során elfogyasztott táplálék és víz kémiai nyomait. Nicolas Bourgon, a Max Planck Geoantropológiai Intézet munkatársa szerint az állati és az emberi maradványok egybehangzóan azt mutatják, hogy a Homo erectus ezen populációja szerves részét képezte a trópusi esőerdei ökoszisztémának.

Ez az eredmény cáfolja azt a korábbi feltételezést, amely szerint ez a faj kizárólag a nyílt füves pusztákat vagy a ritkás erdős szavannákat részesítette előnyben. A dél-kínai leletek egyértelműen bizonyítják, hogy az ősi emberek képesek voltak kihasználni a sűrű növényzetű területek erőforrásait is. A táplálkozási adatok a populáció figyelemre méltó ökológiai rugalmasságáról tanúskodnak.

A kutatók a stronciumizotóp-arányok elemzésével a csoportok mobilitási mintázatait is feltérképezték. Ez a kémiai jel a helyi geológiához kapcsolódik, így a fogak vizsgálatával nyomon követhető, hogy az egyedek hol töltötték gyermekkorukat. Renaud Joannes-Boyau, a Southern Cross Egyetem professzora rámutatott, hogy a mért kémiai értékek jelentősen túlmutatnak a barlangok közvetlen környezetén. Az adatok arra utalnak, hogy ezek az emberek hatalmas erdős karsztvidékeket jártak be, és mozgáskörzetük valószínűleg kiterjedt a mai Észak-Vietnám és a kontinentális Délkelet-Ázsia más részeire is. A vártnál jóval nagyobb mobilitás azt jelzi, hogy a Homo erectus sikeresen navigált a tagolt és nehezen járható esőerdei terepeken. A nagy távolságok leküzdése fejlett tájékozódási képességeket és szociális szervezettséget feltételez.

A Homo erectus közel 2 millió éven át volt jelen a Földön, ami időben jelentősen meghaladja a modern ember eddigi történetét. Ez a faj Afrikából kiindulva vándorolt Ázsián keresztül egészen Kínáig és az indonéziai Jáva szigetéig. A vándorlási útvonalaikat nagyrészt füves puszták és fás szavannák szegélyezték, ezért a szakirodalom hagyományosan ezekhez az élőhelyekhez kapcsolta a fajt.

Csang Jing-csi, a Kínai Tudományos Akadémia Gerinces Paleontológiai és Paleoantropológiai Intézetének professzora kifejtette, hogy az új dél-kínai felfedezés érdemben módosítja a faj alkalmazkodóképességéről kialakult képet. A tudományos közösség korábban úgy vélte, hogy a sűrű esőerdők túlságosan nagy kihívást jelentettek az archaikus emberek számára. A mostani eredmények azonban egyértelműen bizonyítják ezen környezeti akadályok sikeres leküzdését.

A trópusi erdők rendkívül megpróbáló környezetet jelentenek, ahol a táplálékszerzés és a tájékozódás is komoly nehézségekbe ütközik. Patrick Roberts, a Max Planck Geoantropológiai Intézet kutatója hangsúlyozta, hogy eddig kizárólag a Homo sapiens 100 ezer és 13 ezer évvel ezelőtti esőerdei alkalmazkodására voltak egyértelmű bizonyítékok. Dél-Kína és Délkelet-Ázsia trópusi erdeinek terjeszkedését a múltban gyakran összefüggésbe hozták bizonyos emberfélék populációinak csökkenésével. A Pahszien és Nahszien barlangok leletei ezzel szemben igazolják, hogy Dél-Kína kiterjedt menedékhelyként szolgált a késői Homo erectus csoportok számára.