Így született meg a romantikus viking Észak mítosza

A vikingekről és a pogány északi mitológiáról napjainkban élő, a populáris kultúrában elterjedt elképzelések tudományosan jórészt megalapozatlanok, és évszázadokkal későbbi, keresztény szerzők által kreált, utólagos narratívákon alapulnak - derül ki a Münsteri Egyetem legújabb, a skandináv emlékezetkultúrát vizsgáló kutatásából.

A skandináv mitológia forrásainak korlátai

A skandináv tanulmányok kutatói szerint a vikingekről és a kereszténység előtti norvég mitológiáról alkotott mai elképzelések közül soknak nincs szilárd tudományos alapja. Roland Scheel, a münsteri egyetem Vallás és Politika kiválósági klaszterének professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy az eredeti korszakból nem maradtak fenn összefüggő írásos szövegek. Csupán rövid rúnafeliratokat ismerünk.

A részletes beszámolókat több mint száz évvel később, a középkorban jegyezték le keresztény tudósok. Ezek a művek már egy másik vallási és kulturális közegben születtek. Scheel szerint a gyakran hivatkozott szövegek valójában „emlékezettörténeti” írások. Ez azt jelenti, hogy a szerzők saját koruk szemszögéből értelmezték a múltat.

A viking kort ma általában a 8. és 11. század közé datáljuk. A közgondolkodás azonban világos és egységes képet társít ehhez az időszakhoz. A bátor felfedező, az erős harcos és a kiváló tengerész alakja filmekből, sorozatokból, videojátékokból és múzeumi installációkból ismerős. A kutatók szerint a valóság ennél jóval összetettebb.

A pozitív vikingkép és identitásformáló ereje

A „viking” kifejezést ma többnyire pozitív eszmékkel kapcsolják össze. Gyakran hangsúlyozzák a harcos kultúrát, a nők állítólag kivételesen jó helyzetét és a vallási korlátoktól való mentességet. Scheel úgy látja, hogy ez a kedvező kép ma is identitásformáló erővel bír.

Erre példa a neopogány mozgalmak jelenléte. Ezek a vallási és kulturális csoportok a kereszténység előtti pogánysághoz fordulnak, és saját önértelmezésükben a skandináv pogányságot élik meg. Gyakran határozzák meg magukat a monoteista vallásokkal, például a kereszténységgel szemben.

A viking portyák brutalitása ezzel szemben jóval kevesebb figyelmet kap a kortárs értelmezésekben. Ez az egyoldalúan pozitív konnotáció éles ellentétben áll más középkori jelenségek, például a keresztes hadjáratok mai megítélésével, amelyek inkább az erőszak és a vallási elnyomás képét idézik fel.

A vikingekről alkotott elképzelések a popkultúrában, a reklámokban és politikai projektekben is megjelennek. Jó példa erre az Európa Tanács által minősített Viking Kulturális Útvonal, amely különböző történelmi helyszíneket kapcsol össze, és a „viking örökséget” Európa egységesítő elemként mutatja be.

A skandináv mitológia középkori és újkori újraírásai

Roland Scheel és Simon Hauke azt vizsgálják, miként alakult ki a „pogány Észak” modern képe. A kutatók szerint a skandináv mitológiáról alkotott elképzelések évszázadokon át öröklődtek és folyamatosan átalakultak.

A 13. századi izlandi tudós, Snorri Sturluson Eddája kulcsszerepet játszott ebben a folyamatban. Műve istenek és hősök mítoszait rögzítette, de már keresztény környezetben. A későbbi századokban Jacob Grimm középkori skandináv szövegekre támaszkodva dolgozta ki elképzeléseit a germán mitológiáról. Otto von Bismarck is hivatkozott az Eddára a Reichstagban elmondott beszédeiben.

Scheel szerint minden korszak saját céljai és mentalitása szerint értelmezte újra a skandináv mitológiát. A múlt képe így mindig a jelen igényeit is tükrözte.

Politikai kisajátítás és a skandináv mitológia

A „pogány Észak” képét történelmileg gyakran politikai célokra használták fel. A legsúlyosabb példa a skandináv mitológia instrumentalizálása a völkisch mozgalom és a nemzetiszocializmus idején. A középkori forrásokat faji ideológia alátámasztására használták fel.

Bár a szélsőjobboldali kapcsolódások ma is léteznek, a skandináv mitológia recepciója ma jóval sokszínűbb. Az érdeklődés formái széles spektrumot fednek le, és az újpogány csoportok világa is heterogén.

A valkűr alakja a skandináv mitológia és a popkultúra között

A skandináv mitológia képe mélyen beépült a művészetbe és az irodalomba. Jó példa erre Richard Wagner A Nibelung gyűrűje című operaciklusa. Simon Hauke szerint a mai elképzelések közül sok a mű első színreviteléből ered.

A valkűr alakja különösen látványos példa. Wagner határozottan nőies, harcos jelmezbe öltöztette figuráját. Ez a kép ma metal zenekarok albumborítóin és a Yu-Gi-Oh kártyajáték illusztrációin is visszaköszön.

Az óészaki források azonban jóval árnyaltabb képet mutatnak. A valkűrök kiválasztják a csatában elesetteket, Valhallába kísérik őket, egyes történetekben emberi hősök szeretőiként jelennek meg, másutt a túlvilágon szolgálnak fel. Gyakran avatkoznak be a csaták menetébe, de nem egyértelmű, hogy eredetileg harcosként tekintettek-e rájuk. A későbbi befogadás sokszor leegyszerűsítette és a nőiességre, illetve harcos szerepükre redukálta alakjukat.

A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a skandináv mitológia mai képe több rétegű konstrukció. Középkori keresztény szerzők, újkori tudósok, politikai ideológiák és modern popkulturális alkotások egyaránt formálták.

A kérdés így nem csupán az, mit tudunk a viking korról és a pogány Északról, hanem az is, miként és miért alakítottuk olyanná a róluk alkotott képet, amilyennek ma látjuk.