Az eddig hittnél ötszáz évvel korábban kezdődhetett a viking kor

A viking kor kezdetét hagyományosan 793-ra, a Lindisfarne-i támadásra datáljuk. A norvégiai partvidéken feltárt, 20 méternél hosszabb hajók befogadására alkalmas vaskori hajóházak, valamint a római hadseregben szolgáló skandináv harcosok tengeri tapasztalatai azonban arra utalnak, hogy Kr. u. 180 és 540 között már szervezett, nagy legénységű hadihajókkal működő tengeri erő alakulhatott ki az Északi-tenger térségében.

A viking korszak újragondolt kezdete

Generációk óta úgy tartjuk, hogy a viking korszak a 8. század végén indult, a lindisfarne-i kolostor elleni 793-as támadással. A legújabb értelmezések azonban jóval korábbra, akár ötszáz évvel visszább helyezik a tengeri hatalom gyökereit.

A Science Norway beszámolója szerint Frans-Arne Stylegar régész úgy véli, hogy Norvégia déli és nyugati partjai mentén már Kr. u. 180 és 540 között szervezett tengeri erők működtek. Ha igaza van, akkor a 3. században már létezhetett a későbbi viking hadviselés előképe.

Óriási hajóházak a római vaskorból

Az Északi-tengerre és a Skagerrakra néző partvidéken a régészek vaskori hajók tárolására alkalmas hajóházak nagy csoportjait tárták fel. Egyes építmények hossza meghaladja a 20 métert. A leleteket Kr. u. 180 és 540 közé keltezik, vagyis több évszázaddal megelőzik a klasszikus viking korszakot.

A kutatók korábban a regionális törzsfőnökök közötti helyi rivalizálás jeleként értelmezték ezeket az épületeket. Stylegar szerint ez túl szűk magyarázat. A hajóházak mérete nagyobb hajókra utal, mint amilyeneket halászatra használtak. Csoportos elrendezésük inkább szervezett haditengerészeti állomásokra emlékeztet. A kulcskérdés egyszerű: miért építettek volna ennyi nagy hajót, ha nem a helyi vizeken túlra készültek?

Római kapcsolatok és tengeri tudás

A hipotézis egyik alappillére a Római Birodalommal való kapcsolat. A 2–3. században skandináv harcosok zsoldosként szolgáltak a római hadseregben. Dagfinn Skre régész szerint a római hadjáratokban való részvétel jelentősen átalakította a skandináv társadalmat Kr. u. 180 után.

Stylegar ezt a gondolatot a tengerészetre is kiterjeszti. Feltételezi, hogy a norvég partvidékről származó férfiak a római flottában szolgálhattak, és Britanniában vagy Galliában első kézből ismerhették meg a flottaszervezést és a tengeri logisztikát. Hazatérésük után ezt a tudást a skandináv viszonyokhoz igazíthatták.

A római haditengerészeti infrastruktúra és a norvég csónakházcsoportok közötti szerkezeti párhuzamok szerinte nem véletlenek. Ha ez az értelmezés helytálló, akkor a római katonai gondolkodás közvetve befolyásolhatta az északi tengeri hatalom kialakulását.

Szász kalózok az Északi-tengeren

A 4–5. századi római források kalózkodásról számolnak be az Északi-tengeren és a La Manche-csatornán. A támadókat gyakran szászoknak nevezik. A kifejezés nem feltétlenül a későbbi Szászország lakóira utal, hanem tágabb germán tengeri harcoscsoportokra. A név valószínűleg a sax nevű rövid kardból ered.

Stylegar szerint az úgynevezett szász kalózok egy része Norvégia partvidékéről származhatott. Ebben az esetben a római kori északi-tengeri portyák a későbbi viking portyázások előzményeit jelenthették.

A Nydam hajó, mint kulcslelet

Norvégiában ebből az időszakból nem maradt fenn hajólelet. Dániában azonban igen. A 19. században a dél-jütlandi Nydam Mose mocsárban talált Nydam hajó Kr. u. 320 körül épült. A tölgyfából készült, mintegy 23 méter hosszú hajó körülbelül 45 főt, köztük 36 evezőst szállíthatott.

A hajót valószínűleg háborús zsákmányként helyezték el rituális környezetben. A közelében több száz fegyvert találtak, valamint rúnaírásos feliratokat, például Sikijar és Wagagastiz neveivel.

Bár a lelet Dániából származik, a hajótípus szélesebb északi-tengeri hagyományt képviselhet. Stylegar szerint hasonló hajók állhattak a norvég hajóházakban is. Ebben az esetben a Nydam hajó bepillantást enged a viking hosszúhajók előzményeibe.

Spangereid és a lehetséges csatorna

A hipotézis egyik legizgalmasabb eleme Norvégia legdélebbi pontjához, Lindesneshez közeli Spangereid térsége. Itt keskeny földnyelv választja el az Északi-tenger partját a belső fjordoktól.

A régészek egy hosszúkás mélyedést azonosítottak, amely átvágja a földszorost. Egy 2001-es vizsgálat arra jutott, hogy a képződmény valószínűleg mesterséges eredetű. A pollenvizsgálatok több mint ezeréves bolygatás nyomait mutatják.

Ha valóban csatorna működött itt, az lehetővé tette a hajók számára a veszélyes part menti szakasz megkerülését és kettős kijáratot biztosított a védett kikötőből. Ez a stratégiai gondolkodás a római katonai kikötők tervezésére emlékeztet.

Thalasszokrácia a viking korszak előtt?

A hajóházak és a lehetséges csatorna együttese kifinomult tengeri szervezettséget sugall. Nem laza törzsi szövetségről, hanem flottaalapú hatalmi rendszerről beszélhetünk. A történészek ezt a modellt thalasszokráciának nevezik, vagyis olyan hatalomnak, amely a tengeri erőre épül.

Klasszikus példái Athén és Karthágó. Stylegar szerint Norvégia partjainál is létrejöhetett hasonló rendszer évszázadokkal a viking korszak előtt.

A középkori sagák már a központosított királyságok kialakulása előtt említenek tengeri királyokat, azaz sækonungokat, akik a part mentén önállóan tevékenykedtek. A római vaskori tengeri létesítmények ennek a fejlődési ívnek egy korai állomását képviselhetik.

A bizonyítékok nem írják át azonnal a kronológiát. Nem állíthatjuk, hogy a viking korszak kulturális értelemben már a 3. században létezett. A leletek azonban arra utalnak, hogy a szervezett tengeri hadviselés alapjai jóval a 8. századi portyák előtt megszülettek.

Ha a jövőbeli feltárások megerősítik a spangereidi csatorna római kori eredetét, az tovább erősítheti ezt az értelmezést. Lehet, hogy a vikingek nem hirtelen jelentek meg a történelem színpadán. Elképzelhető, hogy egy már évszázadokkal korábban kialakult tengeri rendszert örököltek – és fejlesztettek tovább.