Így hódította meg Budapestet a mozgókép

„Csodálatos dolog látható a Royal nagyszálló földszinti nagytermében. A Lumière testvérek, Lyonban, egy zseniális fényképészeti találmányt eszeltek ki, mely amint a fonográf a hangokat, ez az eseményeket örökíti meg” – írta a Budapesti Hírlap tudósítója, aki érezhetően még nem találta a szavakat a mozi élményének leírására. A 129 éve, 1896. május 10-én megtartott első hazai vetítés még csak jelentéktelen hír volt a pesti újságokban: a millennium forgatagában senki sem gondolta, hogy egy új iparág megszületésének lehetnek szemtanúi.

Hogy maradt meg a köztudatban a mozi kifejezés a mozgófényképszínház helyett? Talán Heltai Jenő 1907-es dala az egyik lehetséges magyarázat: „S mert a Berta s mert a Berta nagy liba, hát elment a mozi-mozi-mozi-moziba”.

Berta moziba megy

A millenniumi készülődés időszakában még a mozgófényképszínház kifejezést is alig néhányan ismerték, valószínűleg maga Heltai és „Berta” sem. A filmvetítés, mint innováció a kiegyezést követő gazdasági fellendüléssel együtt érkezett meg Magyarországra, amelyet tetézett a Budapestet lázban tartó millenniumi ünnepségek hangulata. Ilyen körülmények között az „élő fotográfiában” rejlő lehetőségek is kiaknázásra kerülhettek.

Már az évezredforduló előtt is történtek kísérletek a vetítésekre, kávéházak igyekeztek növelni vonzerejüket a külföldi sikerek hallatán, de az „első fecskékre” ekkor még szomorú sors, többnyire csőd várt – csakúgy, mint a Somossy Orfeumra –, hiába akartak részesei lenni a mozgókép forradalmának.

Lumière-mágia Budapesten

A filmvetítés nemzetközi úttörői a Lumière testvérek voltak, akik 1895. december 28-án Párizsban, a Boulevard des Capucines 14. szám alatt megnyitották a világ első, rendszeresen működő, nyilvános filmvetítő helyét, a Cinématographe Lumière-t.

Budapest világvárosi státuszát igazolja, hogy alig fél évvel később, 1896. május 10-én került sor az első hivatalos vetítésre (tavasszal már voltak kisebb előadások az Orfeum télikertjében). A belépőjegy kereken 50 krajcár volt, de a borsos ár ellenére is nagy számú érdeklődő gyűlt össze. A vetítés helyszíne az 1894 és 1896 között, az Erzsébet körúton épült Royal Nagyszálloda volt, amelyet saját korának egyik legpatinásabb szálláshelyeként tartottak számon.

Fej nélküli király a vásznon

A Lumière testvérek operatőre nem hozott anyagból dolgozott, a helyszínen készítettek felvételeket az ünnepségek forgatagáról (az Operaházról, a Lánchídról és a felvonulásról). Az egyetlen baklövésnek az bizonyult, hogy Sziklai Zsigmond, az első „mozgófényképész” lehagyta Ferenc József fejét, így kénytelenek voltak kevésbé unikális, a budapesti ünnepségektől független műsort bemutatni. 

A Budapesti Hírlap 1896. május 10-i száma (16. évfolyam, 129. szám) a napi hírek között „Élő Fényképek” alcímmel számolt be az eseményről. Nem kapott kiemelt szekciót vagy rovatot, hiszen a filmvetítés ekkor még teljesen újszerű, ismeretlen, így érdeklődésre nem igazán számot tartó programként szerepelt a kínálatban. Ennek ellenére a tudósító említésre érdemesnek tartotta a sok hír között:

„Csodálatos dolog látható a Royal nagyszálló földszinti nagytermében. A Lumiére testvérek, Lyonban, egy zseniális fényképészeti találmányt eszeltek ki, mely amint a fonográf a hangokat, ez az eseményeket örökíti meg. Évtizedek előtt történt események teljes élethüséggel elevenednek meg a közönség előtt. Szaladó néptömegek, robogó vasúti vonat, az utasok kiszállása, egy tengeri fürdő, kártyázás közben szivarra- gyujtó és söröző emberek, mindezek ott élnek, mozognak előttünk.

A vasúti vonat ott robog be szemünk előtt. Már távolról látszik, egyre közeledik, hivatalnokok, hordárok jelennek meg a perronon, majd berobog a vonat, kiszállnak az utasok, a perron mozgalmas élete van előttünk. És minden egyes kép ily csodás, meglepő. Kilencszáz fényképet reprodukál egy percnyi jelenet; egy másodpercre tehát 15 fénykép esik. Ezeknek az összes benyomása, mely minden legkisebb mozgást is felújít, adja meg az élő, a mozgó, a haladó fényképet. Bécsben a király is megnézte e képeket és Dupont Jenő igazgató előtt legnagyobb bámulatának adott kifejezést. Az élő fényképek holnap, vasárnap reggeltől kezdve láthatók.”

A mozi intézményesülése

A sikeren felbuzdulva az első, kizárólag mozizás céljára bérelt helyiséget Sziklai Zsigmond nyitotta meg Ikonográf néven az Andrássy út 41. szám alatt 1896 júniusában, egy korábbi kalapüzlet helyén.

A berendezés és a küllem nem volt elég vonzó az előkelő közönségnek, így kudarc lett a kísérlet vége. Ennek oka, hogy a „csacska” rövid jeleneteknek igen alacsony volt a társadalmi megbecsültsége, ugyanúgy mutatványnak tekintették őket, mint a bűvészek játékát. 

Ennek bizonyítéka, hogy a kávéházi mozi, a sátormozi és a bódémozi látogatottabb volt az egyszerűbb emberek körében. A cselédek kifejezetten rajongtak az előadásokért, például Décsi Gyula városligeti Mozgókép-Otthonában. Igazán „sikk” azonban – minden társadalmi réteg egyetértésével – csak az 1910-es évektől lett, ezután kezdtek bele az igazi filmszínházak építésébe.

A táncz és a tudomány násza

1900-ban az Uránia Tudományos Egyesület létrehozta az Uránia Magyar Tudományos Színházat azzal a céllal, hogy ismeretterjesztő előadásokat népszerűsítsenek. Az első magyar film A táncz volt, Zitkovszky Béla rendezésében, Pekár Gyula forgatókönyve alapján. 

Érdemes megfigyelni, hogy a kevesebb mint 5 évvel későbbi tudósítás hangneme mennyire eltért az első, millenniumi alkalomtól. A Magyar Nemzet 1901. május 1-i számában (20. évfolyam 114. szám) részletesen beszámolt a látottakról, a tudósító legalább már értette a mozgókép elméletét, nem csak ámult az újdonságra, bár a filmet még itt is inkább színházi minőségében értékelte (természetesen a nemzeti büszkeség érzetével):

„Három heti szünet után ma nyitják meg újból az Urániát azzal a müvel, a melyre három hónap óta megfeszített erővel készült a szinház s a mely nagy arányaival, gazdag felszerelésével, irodalmi magas színvonalával bizonyára sokáig a műsoron tartja majd magát.”

Az Uránia és a magyar kultúra találkozása

A tudósító részletesen leírta a három felvonás menetét (az első a görögökről, Rómáról, a középkorról; a második a 16. és 18. század között tartó aranykorszakról; a harmadik már a magyar táncokról, a körmagyarról, csárdásról, balettről és palotásról szólt) és értékelte is őket:

„A III. és utolsó felvonásban a kinematogrammok még sűrűbben következnek. Három nevezetes tánczról egyelőre le kell mondani: Blaháné, Pálmay és Fedák Sári tánczáról; mindhármat azonban mennél előbb pótolják majd. így is tizenhárom mozgókép van ebben a felvonásban s ezek közül is alig egy-kettő külföldi, a többi mind saját felvétele az Urániának, mindeniken teljesen felismerhetők magyar művészeink és művésznőink.”

Mindössze öt év alatt hatalmas fejlődési ívet járt be a mozi története a teljes ismeretlenségtől az első hazai alkotás bemutatásáig. A kalandos utazás első évtizedeiben az iparágat a kapitalista szabad verseny viszonyai jellemezték, noha a mozi eleinte csak a fővárosban volt jelen, és csak később terjedt el vidéken is.