Generációk nőttek fel a „rímhányó” Romhányi legendás mondatain
2025. március 8. 12:20 Múlt-kor
Romhányi József egy rendkívüli tehetség volt, akinek különleges hatalma volt a szavak felett. Ahhoz képest, hogy a Romhányi-rímeket a rajzfilmsorozatain felnőtt korosztály fejből idézi, a bravúros sorok alkotójáról, az 1921. március 8-án született Romhányi József életéről alig tudunk valamit.

Romhányi József
Korábban
A rádiótól a rajzfilmekig
Romhányi József zsidó származású apától és katolikus anyától született. Eredetileg muzsikusnak készült, tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában folytatta. Noha a legnagyobb népszerűségre és elismertségre az animációs filmekhez írt verses szövegeivel tett szert, több operának is szövegírója volt.
„Itt van ez a fiú, bravúrosan versel, nagyszerűen ért a muzsikához és a magyar prozódiához.” Dalos László – Film Színház Muzsika 1983. május 21-i számában megjelent – visszaemlékezése szerint ezekkel a szavakkal vezették be Romhányit a Magyar Rádióba, amelynek 1951-ben lett a dramaturgja.
1962-től pedig – egy rövid televíziós kitérő után – haláláig a Zenei Főosztályon dolgozott. Emellett nemcsak költő és nyelvvirtuóz, hanem kitűnő műfordító is volt. Az 1980-as évek elején bravúrosat alkotott a T. S. Eliot verseskötetéből született Macskák című musical magyar nyelvre való átültetésével.
Ahogy egyik alkalommal nyilatkozta 1947-ben, csupán a maga szórakoztatására „bolondos állatversikéket” kezdett firkálni, ennek azonban egész pályájára hatása lett. Mézga Aladár különös kalandjain és a Kérem a következőt!, azaz „Dr. Bubó” történetein generációk nevelkedtek.

A Mézga család Nepp József rendezésében és Romhányi szövegeivel kelt életre a képernyőn a Pannonia Filmstúdió jóvoltából. A fantasztikus űr- és időutazásokkal teletűzdelt történetben rengeteg fizikával, kémiával kapcsolatos kifejezés és megállapítás hangzik el.
Ezek tudományos megalapozottsága nem volt a szerzők számára mérvadó, Aladár és Blöki a fantázia határtalan világában kalandoztak, amit nem kötöttek a valóság működési szabályai.
Ehelyett az alkotók – ahogyan azt egy 1973-as interjúban elmondták – a saját maguk által megálmodott rendszerükhöz alkalmazkodtak: „Ugyanis igen szigorúan betartottuk azokat a szabályrendszereket, amelyeket mi magunk állítottunk fel. Ha például kitaláltunk egy olyan bolygót, amelyik egy perc alatt kerüli meg a Napot, a történés folyamán az összes többi időpontot már e »szabály« alapján számítottuk ki.”
A játékosság mellett azonban üzenni is kívántak a filmmel: „A Mézga-sorozattal az volt a célunk, hogy felnagyítva mutassuk be azokat a torz jelenségeket, amelyek veszedelmet hozhatnak az emberiségre. A robbanás, a zaj, a túlzott kényelemszeretet, a gépek bűvölete – korunkban reálisan is létező ártalmak. Itt, a Földön éljünk okosan: erre szerettünk volna figyelmeztetni a filmbéli bolygókon ábrázolt világokkal. Mondanom sem kell, hogy egyikbe sem kívánkozunk el...”
A rajzfilmet a Romhányi-Nepp alkotópáros a megvalósuló csodák műfajának nevezte: „Rajzfilmen minden lehetséges. Megvan az a jótékony tulajdonsága, amely módot ad rá, hogy képi ötlettel olyan gondolatokat és történéseket fejezzünk ki, amelyek szavakkal csak hosszú dialógusokban írhatók le. Ebben a munkában a játék öröme a legvonzóbb.”
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Gyermekei segítségével épített dinasztiát VI. Sándor pápa 18:05
- Egy ledér nő, akit szentként tiszteltek 17:39
- A Mona Lisát ellopása tette igazán híressé 16:53
- A spanyolnátha több embert ölt meg, mint az első világháború 16:11
- Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája 15:11
- Öt keresztes hadjáratot is visszavertek Luxemburgi Zsigmond legnagyobb ellenségei, a husziták 14:20
- Kelta települést találtak az elképesztő kincs közelében 13:11
- A Föld legmélyebb kútja - a mélyfúrás története 12:12