Hét ember, akit véletlenül élve temettek el
2016. december 23. 08:47
Korábban
Megfordult a halott
Charles Boger amerikai farmer feleségével a pennsylvaniai Whitehavenben gazdálkodtak. 1893 júliusának egyik napján az asszony teljesen ismeretlen okból elhunyt. Az orvosok halottnak nyilvánították, és hamar eltemették. A temetés utáni órákban a férfi azt hallotta néhai feleségéről, hogy megismerkedésük előtt az asszony gyakran szenvedett hisztérikus rohamoktól, és könnyen elképzelhető, hogy csak az egyik nagyobb roham miatt tűnhetett halottnak.
A farmert valósággal megőrjítette a gondolat, hogy feleségét élve temették el, így egyik barátja segítségével kihantolta elhunyt nejét. Mikor kiemelték a koporsót, nem a szokásos látvány fogadta őket: a nő arccal lefelé nézett. A fakoporsóban lévő leplek össze voltak tépve, az üvegtető pedig összetört, a szerencsétlen asszony teste pedig vérben úszott. Bőrét vastag karcolások fedték, az ujjainak vége pedig teljes egészében hiányoztak. A korabeli feltételezések szerint saját magának rágta le. Senki sem tudja, mi történt a férjjel a szörnyű felfedezést követően.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)