Évszázadokkal korábbra datálták Mohendzsodáró alapítását a régészek

Az eddig feltételezettnél évszázadokkal régebbi, már a Kr. e. 3300 körüli időszakban is lakott volt az Indus-völgyi civilizáció egyik legjelentősebb központja, Mohendzsodáró – ismertette a lelőhely legújabb radiokarbonos kormeghatározási eredményeit a pakisztáni Dawn napilap. Az Asma Ibrahim, Ali Lashari és Jonathan Mark Kenoyer vezette nemzetközi régészcsoport feltárásai alapvetően írják át a dél-ázsiai korai urbanizációról alkotott eddigi tudományos konszenzust.

A 2025 és 2026 folyamán végzett ásatások a lelőhely híres, úgynevezett Sztúpa-dombjától nyugatra fekvő területre koncentráltak. A kutatók egy hatalmas, vályogtéglából épült struktúrát vizsgáltak meg újra, amelyet Sir Mortimer Wheeler 1950-es feltárásai nyomán a tudománytörténet évtizedekig árvízvédelmi töltésnek tartott.

Az öt új rétegtani minta elemzése azonban bizonyította, hogy az építmény valójában egy több fázisban emelt, védelmi funkciót is ellátó városfal. A legalsó rétegekből származó kerámia- és szénmaradványok alapján a fal legkorábbi szakasza Kr. e. 2700 és 2600 között épült. A struktúra alatti mélyfúrások során az úgynevezett Kot Didzsi-kultúrához köthető, kora harappai kerámiákat tártak fel, ami megerősíti, hogy a település már a „klasszikus” városi korszakot megelőzően, a Kr. e. 3300 és 2600 közötti periódusban is kiterjedt, állandó közösségnek adott otthont.

A felfedezés legfőbb tudományos jelentősége, hogy cáfolja a fejlett harappai városi rendszer Kr. e. 2600 körüli, hirtelen megjelenésének elméletét. Az új adatok – amelyek egybecsengenek a másik nagy Indus-völgyi központ, Harappa korai rétegeinek vizsgálati eredményeivel – azt mutatják, hogy Mohendzsodáró nem a semmiből épült fel a civilizáció virágkorában, hanem egy fokozatos, több évszázados urbanizációs folyamat eredménye.

A felsőbb rétegek elemzése igazolta, hogy a városfalat egészen Kr. e. 2200-ig folyamatosan bővítették és karbantartották. A kutatók a jövőbeli ásatások során a fal teljes nyomvonalának és az egykori városkapuknak a feltérképezését tervezik, miközben a terület utóéletét is vizsgálják, amelyre a 2023-ban előkerült, a Kr. u. 2. és 5. század közötti időszakból származó, több mint öt kilogrammnyi Kusán-kori érmelelet is rávilágít.

Az Indus-völgyi civilizáció

A mai Pakisztán területén, a Szindh tartományban, az Indus folyó mentén fekvő Mohendzsodáró (amelynek neve a „halottak dombját” jelenti) a bronzkori világ egyik legnagyobb és legfejlettebb metropolisza volt. Fénykorában a mintegy 250 hektáron elterülő város lakossága elérhette a 40 ezer főt, amivel méretében és társadalmi szervezettségében is az ókori egyiptomi és mezopotámiai központokkal vetekedett.

A település történelmi jelentőségét a korát megelőző, derékszögű utcahálózaton alapuló mérnöki várostervezés, a szabványosított égetett téglák tömeges használata, a rendkívül fejlett, zárt csatorna- és vízelvezető rendszer, valamint a monumentális rituális vagy közösségi építmények – mint például a Nagy Fürdő – alapozták meg.

Mivel az agyagtáblákon és pecsétlőkön fennmaradt Indus-völgyi írást a nyelvészeknek máig nem sikerült véglegesen és egyértelműen megfejteniük, a civilizáció történelmének, társadalmi hierarchiájának és gazdasági szerkezetének megértéséhez nem állnak rendelkezésre írott források. A kutatóknak így kizárólag a modern régészeti módszerek, az építészeti leletek és az egzakt kormeghatározási eljárások nyújthatnak támpontot.

A most közzétett radiokarbonos adatok azt bizonyítják, hogy Mohendzsodáró az ókori urbanizmus egyik legfontosabb kísérleti terepe volt, ahol az infrastrukturális és társadalmi szerveződés formáit évszázadokon keresztül tesztelték és finomították a városépítők.