Egymást támogatva „küzdöttek” jogaikért a fiumei állami tisztviselői és alkalmazottai

1907 őszén a magyar országgyűlésnek benyújtott következő évi állami költségvetéstervezet nagy riadalmat keltett a fiumei állami tisztviselők és alkalmazottak körében. A pánik oka az volt, hogy a tervezetben nem szerepeltek azok a kormány által korábban kilátásba helyezett állami támogatások, amelyek egzisztenciális viszonyaikon segíthettek volna.

Ordasi Ágnes: Nihil novi sub sole? – A fiumei magyar állami alkalmazottak és tisztviselők egzisztenciális helyzete a dualizmus korában című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

1907 őszén a magyar országgyűlésnek benyújtott következő évi állami költségvetéstervezet nagy riadalmat keltett a fiumei állami tisztviselők és alkalmazottak körében. A pánik oka az volt, hogy a tervezetben nem szerepeltek azok a kormány által korábban kilátásba helyezett állami támogatások, amelyek egzisztenciális viszonyaikon segíthettek volna.

A mulasztás a Fiumei Állami Tisztviselők Egyesületének elnökségét gyors cselekvésre késztette: Wickenburg István miniszteri tanácsos, valamint Nádory István királyi mérnök beadványban fordultak Nákó Sándor fiumei kormányzóhoz, hogy járjon közbe az érdekükben. „Az nem lehet” – kérdezték rémülten –, hogy az államhatalom „legfőbb támaszait pusztulni engedné és a kétségbeesés karjaiba üldözné?”

Nákó nem késlelkedett eleget tenni a kötelességének és a memorandumot hamarosan fel is terjesztette a miniszterelnöknek. Hiszen a „fiumeiek” követelései egyébként is állandó témát nyújtottak a helyi és az országos sajtónak, és a probléma a közigazgatás egyszerűbbé, gyorsabbá, „célracionálisabbá” tétele miatt már a szakminisztériumokat is évek óta foglalkoztatta. Különösen, mert az állami adminisztráció fejlődése, modernizációja és személyi állományának gyarapodása egyre nagyobb terhet rótt az államkincstárra.

A korabeli felfogás általában véve az „állami alkalmazottak” kifejezés alatt azon személyek összességét értette, akik valamilyen minőségben az állam szolgálatában álltak. Ide sorolták az állami tisztviselőket és kezelőket, a díjnokokat, az altiszteket és a szolgákat. Szintén ide értették az állami tanintézetek tanítóit, tanárait, az orvosokat, a mérnököket, a lelkészeket, illetve a különböző karhatalmak tagjait és az állami üzemek állandó alkalmazottjait.

Ugyanakkor, miként Révai Nagy, Márkus Dezső jogi és a Tolnai Világlexikonjának szócikkei kiemelik, a fogalomnak egy szűkebb meghatározása is létezik: lényegében elválasztják egymástól a hivatalt viselő, többnyire magasabban kvalifikált, esküre kötelezett állami tisztviselőket az általános közfeladatokat ellátó állami alkalmazottaktól.

A differenciálás alapja náluk a hivatali eskü, a „felségjog” vagy a „hivatali impérium”, a szaktudás, illetve a fizetési és rangosztályok. Az állami alkalmazottak és tisztviselők tehát (némileg komplementer módon) két eltérő, korra, nemre, származásra, képzettségre, anyanyelvére nézve igen heterogén csoportot alkottak.

Az államszolgálat természetéből, a vonatkozó jogszabályokból, valamint a társadalmi struktúrában betöltött pozíciójukból következik, hogy a különbségek ellenére gyakran egymást támogatva „küzdöttek” anyagi helyzetük javítása, valamint nyugdíjjogosultságuk és fegyelmi ügyeik kedvezőbb szabályozása érdekében. Jelen tanulmány éppen ezért együtt kezeli őket.

Noha az állami tisztviselők és alkalmazottak mozgalma sokáig nem volt egységes, és a képviselőház halogató magatartása, valamint az államháztartás instabilitása miatt kezdeményezésük elé jelentős akadályok gördültek, közös fellépésük mégsem volt eredménytelen.

A parlament 1885-től évről évre drágasági pótlékot szavazott meg számukra, majd csaknem egy évtizeddel később az 1873. évi osztrák mintára napvilágot látott az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról, és a megyei törvényhatóságok állami javadalmazásának felemeléséről szóló 1893. évi IV. tc. is.

Ordasi Ágnes: Nihil novi sub sole? – A fiumei magyar állami alkalmazottak és tisztviselők egzisztenciális helyzete a dualizmus korában című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 4. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.