Egy elképesztő disszidálás igaz története

A forrásközlemény a Kádár-korszak egyik különösen élelmes módon kitervelt és végrehajtott disszidálásának izgalmas történetét mutatja be: egy éppen a sorkatonai szolgálatát teljesítő magyar állampolgár 1980. március 26-án a hajnali órákban ellopta a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszát, majd Hegyeshalomnál áttörve a határt egészen Schwechatig száguldott vele.

Egy különös disszidálás története dióhéjban

Seres Attila: Dezertálás és disszidálás a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszával – egy különös állambiztonsági ügy (1980) című tanulmánya az eredeti dokumentumokkal együtt az Archívnet folyóirat 2021/6. számában jelent meg és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.

A történet főszereplője, Pintér Szabolcs 1957. május 7-én született Győrben. A szakközépiskola elvégzése (1974 nyara) és a sorkatonai szolgálat megkezdése (1980 eleje) között eltelt időszakban kivételes gépjárművezetői rutinra tett szert, különösen, ha a korosztályába tartozó fiatal férfiak ilyen jellegű gyakorlatát nézzük. Besorozásakor már rendkívül tapasztalt járművezetőnek számított, különféle kategóriájú, nemcsak személygépkocsik, hanem tehergépjárművek, kisbuszok és úgynevezett panorámás autóbuszok vezetésére alkalmas jogosítványokkal is rendelkezett.

A bevonulása előtt, 1976. október 28-tól 1979. március 13-ig a Soproni Postaigazgatóság győri vonalfőnökségénél, majd 1979. március 13-tól 1980. január 3-ig a Volán győri üzemvezetőségénél dolgozott gépjárművezetőként. Az előbbi helyen rendszerint munkásokat szállított a postaigazgatóság körzetéhez tartozó vonalak javítási munkálataira, a következő munkahelyén pedig távolsági buszjáratokon teljesített szolgálatot. A győri Volánnál a váltótársa később úgy nyilatkozott róla, hogy a szabadidejében is leginkább autók, motorok javításával, „bütykölésével” volt elfoglalva.

Amennyiben volt bárminemű perspektívája a jövőjét illetően, azt leginkább erre az érdeklődésére, a gépjárművekkel kapcsolatban megszerzett, az átlagosnál nagyobb tudására és gyakorlatára alapozhatta, de rövidtávú döntéseit is ez határozta meg. Témánk szempontjából ezt a motívumot kulcsfontosságúnak kell tekintenünk.

1980. január 3-án vonult be sorkatonai szolgálatra, az újonckiképzésére a budapesti (újpesti) Dobó István laktanyában került sor. A sorozási adatfelvételi lapjára a szakképesítése és a foglalkozása rovatokban saját kezűleg azt tüntette fel, hogy „gépkocsivezető”. Nyilvánvaló, hogy azért sorozták be a Magyar Néphadsereg 2. Katonai Főépítésvezetőségének állományába, mert figyelembe vették kivételes járművezetői jártasságát. Az alapkiképzés után, március 15-én azért helyezték a 23. Építésvezetőség állományába, hogy autóbuszt kaphasson és a továbbiakban sofőrként teljesíthesse sorkatonai szolgálatát.

A közvetlen felettese, Nagy Lajos őrnagy, építésvezető állítása szerint azonban a neki ígért buszt „átadási problémák miatt” nem kaphatta meg, ezért a laktanya területén egy építkezésen foglalkoztatták segédmunkásként. Pintér motivációira később még bővebben kitérünk, annyit azonban érdemes előrebocsátanunk, hogy katonatársai és barátai tanúvallomási jegyzőkönyveiből egyértelműen kiderül, miszerint senkinek nem beszélt arról, hogy dezertálni akar, nem tett erre vonatkozó konkrét utalásokat. Még a közvetlen családtagjai, a szülei és a testvérei sem számítottak rá, hogy elszökik a hadseregből és elhagyja az országot.

A rendelkezésünkre álló források alapján az alábbiakban kizárólag az ezt követő eseménysor rekonstruálására szeretnénk szorítkozni, megadva a dezertálás és határáttörés időbeli sarokpontjait.

1980. március 25-re kimaradást kért arra hivatkozva, hogy kivizsgáltatja magát a Magyar Néphadsereg Központi Kórházában, majd a közelgő húsvétra való tekintettel ajándékot vásárol szüleinek. Az engedélyt a déli 12 órától este kilenc óráig terjedő időszakra meg is kapta, ám a kimaradási terminus végére nem tért vissza laktanyájába. (Lásd a 3., 4. és 6. sz. iratokat!)

Március 26-án hajnali két órakor Pintér behatolt a budapesti szovjet nagykövetség Népköztársaság útja – Bajza utca – Lendvay utca által határolt épülettömbjének Lendvay utca felől nyíló udvarára és ellopta az ott parkoló és nyitva hagyott Ikarus 255-ös típusú, diplomáciai rendszámú autóbuszt. A busszal visszatért a Váci út és az Ezred utca által határolt laktanya épületkomplexumához.

A laktanya területére szabálytalanul lépett be, és szabálytalanul is hagyta el azt, ugyanis annak négy őrhelyén éjfél és reggel hat óra között szolgálatot teljesítő kilenc kiskatona (őr és váltóőr) egyike sem észlelte Pintér mozgását, be- és kilépését. A körletében felvette hátizsákját, s a körletügyeletesnek azt állítva, hogy a gyengélkedőre kell mennie, hajnali háromkor elhagyta körletét, majd kiszökött a laktanyából. Visszament a laktanya közelében, de nyilván az attól látótávolságon kívül leparkolt buszhoz, s azzal elhagyta Budapestet.

Lövések a szürke hajnalban

Újpestről a Váci úton vissza kellett jönnie az Árpád hídig, ugyanis egy forrásból kiderül, hogy a magyar–osztrák államhatárt a Budapest–Szentendre–Esztergom–Almásneszmély útvonalon, a régi 1-es főútvonalon érte el. A határőrök hajnali hat óra öt perckor észlelték a busz megérkezését Hegyeshalomra.

Mint ahogyan azt a Belügyminisztérium Katonai Vizsgálati Alosztálya feltételezte, a laktanya elhagyása és a Hegyeshalomra való megérkezés között eltelt körülbelül háromórás időtartam – tekintettel a rendkívül rossz látási viszonyokra – még úgy is, hogy Pintér gyakorlott sofőrnek számított, csak arra volt elegendő, hogy folyamatosan nyomva a gázpedált, megállás nélkül jusson el Hegyeshalomra.

A diplomáciai rendszámú gépjárművek beléptetésére vonatkozó szolgálati szabályzat értelmében a buszt két ellenőrző ponton is mindenféle vizsgálat nélkül átengedték, ezen gépjárművek sofőrjeinek és utasainak kizárólag az osztrák határsáv előtti utolsó kapunál kellett átesniük az útlevél-ellenőrzésen. (Lásd a 7. és 8. sz. iratot!)

Pintér az útlevél-ellenőrzésre hivatott határőr jelzésére még konstruktívnak tűnő módon reagált, ám utána a gázpedálra lépett és éppen az erőszakos határáttörések megakadályozására, vagy legalábbis lassítására egyfajta terelősáv gyanánt kialakított beton virágtartók és fapadok közé hajtott, majd körülbelül 60‒70 kilométer/órás sebességgel áttörte a határsorompót. A sorompó előtt szolgálatot teljesítő két határőr, T. József járőrvezető és T. Tamás, észlelve a határáttörési szándékot és erre parancsot kapva, géppisztolyból tüzet nyitott a buszra.

A lövéseket a vezetőfülkére, a szélvédő kormány fölé eső részére és a busz bal oldalára, illetve bal első kerekére adták le. Pintért azonban nem találták el. (Lásd a 9. és 10. sz. iratot!) T. Tamás úgy látta, hogy a buszvezető „szorosan ráhajolt a kormányra”, míg Pintér később úgy magyarázta a kritikus pillanatokat, hogy tudta, lőni fognak rá, ezért „lehúzódott az ülésre”, hogy elkerülje a torkolattüzet. A busz az osztrák oldalon is áttörte a sorompót. A magyar határőröknek ekkor be kellett szüntetniük a tüzet, hiszen, ha átlőttek volna az osztrák oldalra, akkor határrendsértést követtek volna el. Az osztrák határőrök sem tudták egykönnyen feltartóztatni a buszt.

Csak negyvenhárom kilométerre a határállomástól, az osztrák felségterület mélyén, Schwechat település belterületén tudta megállítani az osztrák csendőrség alakulata. Tudjuk azt is, hogy Pintérrel szemben erőt alkalmaztak, kirángatták a buszból, földre teperték, és eközben meg is sérült. Innen Grazba szállították, két napig ott tartották fogva, majd a traiskircheni menekülttáborban helyezték el.

Az illetékes magyar külügyi és rendvédelmi szervek illetékesei csak lassan rakták össze a „mozaikkockákat”. Március 26-án még nem tudták, hogy a buszt az újpesti Dobó laktanyából megszökött Pintér Szabolcs vezette. Az osztrák távirati iroda, az APA március 26-án tizenegy óra öt perckor adta ki az első rövid hírt a rendkívüli határeseményről, amelyből annyit lehetett csak kihámozni, hogy a busz vezetője egy katona, aki egyedül volt a járművön.

Tíz óra húsz perckor átment a magyar oldalra Herbert Sauer, az osztrák belügyminisztérium burgenlandi tartományi biztonsági igazgatója, aki nyilatkozatot tett arról, hogy a buszt visszaadják és határrendsértés nem történt. Az elkövetőt nem nevezte meg, csupán annyit közölt, hogy az illető nem tartozik a határőrség állományába. Az APA második híradása aznap déli tizenkét óra húsz perckor jelent meg az éterben; ebben a korábbi tudósításhoz képest annyi újdonság volt, hogy a sofőr menedékjogot kért Ausztriától, a nevét ugyanakkor nem tették közzé.

A Külügyminisztérium eleinte csupán annyi információ birtokába jutott a határeseményről, hogy egy piros színű Ikarus autóbusz áttörte a határsorompót, és a buszt Bécs előtt fogták el. A tárca Igazgatási Főosztálya által elkészített első feljegyzés még abban a tekintetben is bizonytalanságot tükrözött, hogy egyáltalán sor került-e határrendsértésre, és azt is csak meg nem erősített információként rögzítette, hogy diplomáciai rendszámú busszal követték el a határsértést. Az autóbuszt az osztrák szervektől Bárány Imre ezredes, a Határőrség Országos Parancsnoksága Felderítési Osztályának vezetője vette át háromnegyed egykor. Ekkor állapították meg, hogy a járművet a menetirány szerinti bal oldalán és az elején összesen hét lövés érte.

Seres Attila: Dezertálás és disszidálás a budapesti szovjet nagykövetség autóbuszával – egy különös állambiztonsági ügy (1980) című tanulmánya az eredeti dokumentumokkal együtt az Archívnet folyóirat 2021/6. számában jelent meg és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.