Drakula a lövészárokban – így harcolt Lugosi Béla az első világháborúban
2018. október 24. 12:54 Múlt-kor
Lugosi Béla nevét Magyarországon és világszerte is egyaránt a Drakula című filmben nyújtott alakítása tette halhatatlanná. A 20. század közepének hollywoodi horrorsztárja az első világháború éveit azonban még Magyarországon élte végig – pontosabban az orosz front harcai közepette.
Korábban
Lugosi Béla még a 32. életévét sem töltötte be teljesen, amikor 1914 nyarán kirobbant az első világháború. A hollywoodi horrorfilmek későbbi királya ekkor már befutott színész volt Magyarországon, 1912-től már a Nemzeti Színház állandó társulatának tagja is volt. Pozíciójának köszönhetően megúszhatta volna a katonai szolgálatot (a színészek felmentést kaptak a hadkötelezettség alól), de ő mégis úgy döntött, hogy fegyvert fog és az osztrák-magyar hadsereg soraiban segíti hazája háborús erőfeszítéseit.
Bevonulását követően a 43. gyalogezredhez került hadnagyi rangban. Egysége 1914-15 telén az észak-keleti Kárpátokban, majd Galíciában harcolt a betörő orosz csapatok ellen. Lugosi síjárőrként teljesített szolgálatot és testközelből tapasztalta meg a Nagy Háború horrorját. Bajtársainak közel fele vesztette életét a harcokban és Lugosi maga is többször súlyos sérüléseket szenvedett.
A háborút követő évtizedekben ritkán beszélt a keleti fronton átélt tapasztalatairól, de egy interjúban részletesen beszámolt élete egyik legmeghatározóbb élményéről. Lugosi egysége épp egy erdős területen találta szemben magát egy orosz géppuskafészekkel. Az ellenséges lövések elől Lugosi egy nagy méretű fa mögé húzódott, amikor látta, hogy egyik társát golyótalálat érte.
Saját életét is kockáztatva kirohant rejtekéből és a sebesült katona segítségére sietett. Sikeresen odaért hozzá, majd megpróbálta visszahúzni őt a fedezéket nyújtó fa mögé. Megfordulva azonban azzal szembesült, hogy azt a bizonyos fát egy ellenséges bombatalálat teljesen megsemmisítette – vagyis ha Lugosi nem próbálja megmenteni társát, valószínűleg ő is ott halt volna meg a fa mögött.
Első sebesülésére fél év szolgálat után került sor, amikor a színészt egy budapesti kórházba szállították. Miután felépült visszatért a frontra, ahol egészen 1916-ig teljesítette szolgálatot. Ekkor ismét kórházba került és bár ismét sikeresen felépült, felettesei szabadságolták, így a háború hátralévő részét már ismét a pesti színpadokon töltötte. Szolgálataiért később megkapta a IV. Károly által alapított Sebesültek érme kitüntetést is.
Lugosi a háború utáni forradalmi változások, majd a Tanácsköztársaság idején is aktív társadalmi szerepet vállalt és részt vett a színészszakszervezet megalakításában. 1919-es politikai tevékenysége miatt fenyegetve érezte magát a kezdődő fehérterror miatt, ezért az emigráció mellett döntött. Előbb Bécsben, majd Berlinben telepedett le, végül 1920-ban a tengerentúlra utazott – ahol színészi karrierje hamarosan újabb magasságokba emelkedett.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje 19:53
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház 18:48
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet 17:17
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét 16:50
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
















