Megtalálták a kínai Pompeji romjait
2005. május 18. 13:11
Kínai régészek olyan település romjaira bukkantak , amely az ókori Pompei-hez hasonlóan hirtelen pusztult el egy katasztrófa következtében - jelentette vasárnap Xinhua (Új Kína) hírügynökség.
Korábban
| Kőkori település Pompeji hamuja alatt Kőkori település maradványaira bukkantak svéd régészek Pompeji hamuval borított ősi romjai alatt, melyekből arra következtetnek, hogy a Vezúv nem először pusztított i.sz. 79-ben: a település elődjét ugyanis szintén a láva és a hamu pusztíthatta el. |
| Pompeji házdoyenjei Olasz régészek mintegy 2300 éves házakra bukkantak Pompejiben, a legöregebb lakóépületekre, amelyeket a Vezúv által elpusztított dél-olaszországi városban eddig találtak. |
A romok az északi Hopej tartományban kerültek elő útépítési munkálatok közben. A település a jelek szerint a Song-dinasztia (960-tól 1279-ig) idején virágzó kereskedelmi központ volt, ám mintegy hétszáz évvel ezelőtt feltehetően egy hatalmas földrengés elpusztította az egészet.
Egy másik feltételezés szerint négy egymást követő áradás rombolta le a várost. Az itáliai Pompejit 79-ben vulkáni hamu és láva temette maga alá a Vezúv kitörése nyomán.
Érdekes lehet, hogy 2001-ben már találtak egy kínai Pompejit, ám ez valahogy most kimaradt a hírekből. Az a város a Fucsian Hu tó alján, víz alatt, Jünan tartományban található. A Dian Királyság időszakából származó várost 2001. márciusában vizsgálták meg, és víz alatti radarokkal egy 2,4 négyzetkilométeres város maradványait sikerült letapogatni. Az a város feltehetően 2-3 ezer évvel ezelőtt egy földrengés következtében pusztult el. Szintén ez eredményezhette a tó vízszintjének megemelkedését is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Többek voltak hataloméhes törtetőknél a Boleyn család tagjai 11:42
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11
- Személyre szabott eljárás lehetett az egyiptomi múmiák balzsamozása 09:29
- Élősködők árulták el, mit ettek és hogyan éltek a több száz évvel ezelőtti chełmi lakosok 08:01
- Nyolc évtized után azonosították egy hírhedt japán pokolhajó roncsát 06:52
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje tegnap
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház tegnap
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet tegnap













