Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel

2019. április 16. 11:02 MTI

154 éve, 1865. április 16-án, húsvét vasárnapján jelent meg a Pesti Naplóban az a névtelen cikk, amely az osztrák-magyar kiegyezés egyik fontos előkészítő dokumentuma lett, és amelyről hamarosan kiderült, hogy Deák Ferenc írta.

Deák Ferenc Székely Bertalan festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)

Korábban

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a véres megtorlás időszaka következett, amelynek csak 1850-ben, Julius von Haynau táborszernagy menesztésével szakadt vége. A fiatal császár, I. Ferenc József ezután abszolutista módszerekkel akarta a legyőzött Magyarországot beolvasztani az egységes Habsburg Birodalomba. Az Alexander Bach belügyminiszterről Bach-korszaknak nevezett években "a fegyveres felkeléssel jogait eljátszó" Magyarország régi alkotmányát a sutba vágták, hagyományos közigazgatási rendszerét megszüntették, az országot öt kerületre osztották. Bach hiába öltöztette a magyarok bizalmának elnyerése érdekében hivatalnokait díszmagyarba, a nép csak Bach-huszároknak gúnyolta őket, és az ország passzív ellenállással válaszolt. A rendszer tarthatatlanságát a császár is érezte, és 1859-ben, az Itáliában elszenvedett katonai vereség ürügyén leváltotta Bachot.

Az uralkodó az 1860-ban kiadott októberi diplomával, majd az 1861-es februári pátenssel jelezte változtatási szándékát, liberálisabb szellemű összbirodalmi alkotmányt ajánlott fel. 1861-re összehívta az országgyűlést, hogy a tervezett birodalmi gyűlésbe, a Reichsratba magyar képviselők is beülhessenek. Az ország függetlenségét feladni nem akaró magyar politikai elit - hosszas politikai küzdelem után - feliratban utasította el a császári alkotmánytervet (a radikálisabbak ezt határozatban akarták megtenni), leszögezve: nem engednek az 1848-as elvekből.

Ferenc József válaszul 1861. augusztus 22-én feloszlatta az országgyűlést, és Anton Schmerling államminisztert ültette a hatalomba. Schmerling hajlandó lett volna reformokra, de arra nem, hogy elismerje Magyarország különleges helyzetét a birodalomban. A Schmerling-provizóriumnak nevezett átmeneti időszak alatt a színfalak mögött - főként a magyar konzervatívok részvételével - már folytak a tapogatózások a bécsi udvarral, a külön parlamentet, közös hadügyet, külügyet és pénzügyet magában foglaló, tehát 1867-ben megvalósuló megoldást évekkel korábban már felvetette a volt főkancellár, Apponyi György gróf és Dessewffy Emil gróf, az MTA elnöke is.

Deák 1865 elején tért vissza a politikába. "A nemzet prókátora" lényegében felelevenítette Dessewffyék korábbi elképzeléseit, Adalékok a magyar közjoghoz című cikkével jelezte, hogy a magyar liberálisok készek a tárgyalásokra. A kiegyezésre hajlott Ferenc József is, aki az év tavaszán többször Pestre küldte puhatolózni Anton von Augusz bárót, és Deák ezután a nevezetes "húsvéti cikkben" fejtette ki részletesen álláspontját.

A Pesti Napló 1865. április 16-i számának címlapján, aláírás nélkül megjelent írást Deák előző nap mondta tollba Salamon Ferenc újságírónak az Angol Királynő Szállóban. (A diktálás célja az volt, hogy még a kézírását se ismerhessék fel a szerkesztőségben.) Deák lényegében a bécsi Botschafter című lap egy héttel korábbi cikkére válaszolt, amely a "jogeljátszás" elméletét felelevenítve azzal vádolta a magyarokat, hogy lételemük a szakadárság, és a történelmükön egy teljesen értelmetlen "elkülönző vágy (Sonder-Zug) vonul végig".

Deák leszögezte, hogy Magyarország mindig ellenállt és ellen is fog állni a beolvasztási törekvéseknek, de ezt az évszázados sajátosságot nem szabad azonosítani a végső elszakadásra való törekvésekkel. Valótlanságnak nevezte azt az állítást, hogy a magyar politikai elit nem akar együttműködni a Habsburg-dinasztiával, és hogy ne volna képes kompromisszumokra. Mint írta: "Egyik czél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik czél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint a mit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czélszerű." Éreztette, hogy a magyar nemesség a megegyezés érdekében hajlandó az 1848-as törvények felülvizsgálatára is: "Készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni."

A "húsvéti cikk" jelezte, hogy Deák és köre hajlandó reáluniós kapcsolat kialakítására a birodalommal. Ferenc József hamarosan menesztette Schmerlinget, és megkezdődtek az immár nyílt tárgyalások, amelyek az osztrák vereséggel végződött 1866-os porosz-osztrák háború és Velence elvesztése után gyorsultak fel. E megbeszélések vezettek el a kiegyezéshez, az osztrák-magyar dualista állam létrejöttéhez, az 1867. évi XII. törvénycikk megszületéséhez.