Lemondatják Nagy Ferencet
2004. szeptember 13. 12:06

Nagy Ferenc miniszterelnök még Svájcba történt elutazása - május közepe - előtt kifejtette, hogy nem ért egyet a magántulajdon teljes felszámolásával, és ellenzi a nagy bankok államosítását is. Jegyzékben kérte a szovjet kormányt, hogy az elhurcolt Kovács Bélát adják ki a magyar hatóságoknak. A kormányfő svájci tartózkodása idején kapta meg helyettesétől, Rákosi Mátyástól a szovjet diplomácia válaszát, amely `terhelő adatokat` tartalmazott Nagy Ferencre és az összeesküvésre vonatkozóan. Természetesen, ahogy Kovács Béla, úgy Nagy Ferenc sem volt összeesküvő. Az MKP vezetői ennek ellenére lemondásra kényszerítették. A Minisztertanács 1947. május 31-i ülésén Rákosi bejelentette, hogy Gordon Ferenc svájci követtől jelentés érkezett, mely szerint Nagy Ferenc lemondott. Rákosi egyúttal azt is közölte, hogy természetesen a kormány is lemond, de az új kabinet kinevezéséig a `folyó ügyek vitelét` ellátja. Dinnyés Lajos, az új miniszterelnök, még aznap, vagyis május 31-én este kormányával együtt letette az esküt. Nagy Ferencet számos kisgazda (közöttük Varga Béla) politikus követte. Az FKgP pedig a teljes széthullás állapotába került.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


zsidóság
- A király sem tudta megfékezni a leprások elleni pogromokat Franciaországban
- Összes lábujját elvesztette ázsiai útjai során a magyar kutató, akit brit lovaggá ütöttek
- Ezrével vesztek oda az emberek a budapesti gettó borzalmas körülményei között
- Vallásgyalázással is vádolták a szabadverstől a hagyományos műfajokhoz visszatérő Radnóti Miklóst
- Könyvbemutatón és rendkívüli irodalomórán is részt vehetünk a Kertész Imre-emléknapon
- Steinschneider Lilly, az első magyar pilótanő
- A nácizmus haszonélvezőjéből lett az üldözöttek megmentője Oskar Schindler
- Hatáskörét messze túllépve állította ki védlevelek ezreit a budapesti zsidóknak Ángel Sanz Briz
- Boldoggá avatták az embermentésért kivégzett lengyel családot
- A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely tegnap
- A mártíromság színeibe öltözve halt meg Mária, a skótok királynője tegnap
- Mozgó Múzeum: retró Ikarusokat állít szolgálatba a Közlekedési Múzeum tegnap
- Sisinek írt köszöntőlevél és egy korai Louis Vuitton-darab is gazdára talált a BÁV 82. Művészeti Aukcióján tegnap
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza tegnap
- Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették egyesek a Gyatlov-rejtély hátterében tegnap
- Ahol a Loire és a Tisza találkozik: ismét várja a látogatókat a tiszadobi Andrássy-kastély tegnap
- Már a 17. században megmérte a fény sebességét Ole Rømer 2023.12.07.