Kossuth közzéteszi konföderációs tervét
2004. szeptember 13. 12:06
Az Allenza című milánói lap május 18-án tette közzé Kossuth tervét. Kossuth szerint a Duna-tájon élő kis nemzetek külön-külön védtelenek, szövetségben azonban `elsőrendű, gazdag és hatalmas állam lennének 30 millió lakossal, mely sokat fog nyomni Európa mérlegében.` Ezért Magyarország, Horvátország, Szerbia és a román fejedelemségek konföderációját javasolta. Az államok egyenrangú szövetségében közösen intéznék a külügyet, a hadügyet, a pénzügyet és a vele kapcsolatos vám- és pénzügyi politikát. A főváros fölváltva Pesten, Zágrábban, Belgrádban és Bukarestben volna. Magyarország megtartaná határait, de az országon belül minden község és megye maga szabná meg belső hivatalos nyelvét, Erdély lakói pedig népszavazáson döntenék el, hogy Magyarországgal közös államot alkotnak-e, vagy kapcsolatukat perszonálunióvá alakítják. A dunai népek szövetségének gondolata évek során formálódott: lengyel, magyar, szerb és román hazafiak közös szellemi alkotása. Klapka is tervezte, de Kossuthé a megformálás érdeme. Gyakorlati megvalósításához azonban nem érettek meg a feltételek: hiányzott a Habsburg-monarchia felszámolásának kilátása (hiszen minden érdekelt hatalom ragaszkodott a monarchia létéhez), és hiányzott az érdekelt kis nemzetek készsége nemzeti, területi igényeik összehangolására. A terv így inkább a jövőnek szóló üzenet maradt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét tegnap
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak tegnap
- Ősi himnuszkéziratot szolgáltatott vissza Németország Lengyelországnak tegnap
- Új DNS-vizsgálattal kutathatják a középkori pergameneket tegnap
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában 2026.06.29.
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését 2026.06.29.
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére 2026.06.29.
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban 2026.06.29.















