Időutazás kronoszkóppal Aquincumban
2005. március 26. 11:47
Egy új készülékkel régi pompájukban és teljességükben válnak virtuálisan láthatóvá az Aquincumi Múzeum ókori épületei.
A múltba néző készüléket az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet (SZTAKI) szakemberei fejlesztették ki a BTM-hez tartozó óbudai gyűjtemény számára. A turistatávcsőhöz hasonló, 150 fokban elforgatható nézőkében a jelen romjainak helyén és irányában a számítógéppel rekonstruált ókori épületek jelennek meg - olvasható a BTM közleményében. Mint írták, a régészek körében régen eldöntetlen vita, miképpen szabad bemutathatóvá tenni a romok alapján elképzelt épületeket, mivel egy festmény vagy egy makett elszakítja a látogatót az eredeti környezettől.
A kronoszkóp belsejéből folyamatosan halk zene szól, időnként felidézve az Aquincumban talált római kori víziorgona feltételezett hangját. A készülék magassága állítható, így felnőttek, gyermekek és kerekesszékben ülők is szemmagasságba állíthatják. A múzeum vezetői régészeti szempontok alapján választották ki a két múltba néző műszer helyét. Az egyiket a régi múzeumi főépület mellé telepítették, ahonnan jó a rálátás a valamikori nagy közfürdőre, a Macellum nevű piacra és a mellette lévő iparosházakra, a másikat a jelenlegi szabadtéri színpad közelében helyezték el, ahonnan a Collegium, a nagy lakóház és a Mythras-szentély mutatható be. A kronoszkópok használati díját a belépőjegy tartalmazza.
A SZTAKI tavaly ősszel kezdte meg a szoftver és a készülékek kifejlesztését az informatikai tárca pályázati támogatásával - mondta az MTI-nek Holakovszky László, a SZTAKI Térinformatikai osztályának munkatársa, a projekt vezetője.
(MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Nobel-díjra is esélyes volt a turáni átok ellen küzdő magyar író tegnap
- Halálos balesetek és „ocsmányságok” feketítették be a Hungária fürdő hírnevét tegnap
- Fókuszban a tudomány és a technológia kapcsolata az idei Múzeumok Őszi Fesztiválján tegnap
- Januárig várja a látogatókat a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása tegnap
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború tegnap
- Mekkora szerepet játszottak a szabadkőművesek a francia forradalomban? tegnap
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 2023.09.21.
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 2023.09.21.