Római tábor a nagytétényi Kastélymúzeumnál
2005. március 1. 09:26 Lukácsi Attila
A budapesti peremkerületek rejtőzködő értékeiről szóló sorozat újabb részében a Campona római tábor romjait látogattuk meg. A közeli bevásárlóközponttal azonosított helyen ugyanis a római korban még pannóniai provinciát megszálló katonaság egyik tábora állt.
Korábban
Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékei:
A főváros legrégebbi evangélikus temploma
Középkori apátság a szemétlerakó alatt
Egy tipikus magyar kastélysors Rákoskeresztúron
Árpádkori kolostor, ahol a Szent Pál ereklyét évszázadokig őrizték
Pannónia provincia elfoglalását és katonai megszállását követően a rómaiak az i.sz. I. század közepe táján létrehozták a civitas peregrinák rendszerét, amelyek az őslakos törzsek szállásterületéből kialakított, katonai felügyelet alatt álló közigazgatási egységek voltak. A legfontosabb ezek közül Aquincum, amelynek jelenőségét mutatja, hogy helytartói tisztségét a későbbi császár, Hadrianus is betöltötte.
Aquincum stratégiai fontosságú helyen feküdt, a kelta eraviscusok civitas peregrinájának területén: a terepviszonyok miatt kevésbé védhető Dunakanyar helyett ugyanis a Gellért-hegynél volt a Felső-Duna egyik legfontosabb átkelőhelye, melyet katonai táborral kellett megerősíteni. Aquincum környékének első megszálló csapatai auxiliáris egységek voltak, táboruk a mai Bem térnél, Albertfalván, és Nagytétény területén került elő. Ez utóbbi volt Campona.
Ennyi látszik télen |
Érdekes az erőd saroktornyainak építéstörténete: a kőtáborrá alakításkor a lekerekített sarkokra az erődítmény belseje felé beugró négyszögletes tornyokat építettek, majd a II.-III. század fordulója táján a hatékonyabb védelem érdekében a tábor sarkaira kívülről félkör alakú tornyokat építettek. A tábort ekkor hármas árokrendszer védelmezte. A késői római korban (valószínűleg a 330-as években történt szarmata pusztítások után) a fokozott védelmet elősegítendő a táborsarkak legyező alakú tornyokat kaptak. A tábor két szembenéző kapuját patkó alakú tornyokkal lefalazták.
A Paulovics István, majd Fülep Ferenc által vezetett ásatások a tábor belső épületei közül a két főút metszéspontjában lévő parancsnoki épületet, és egy ezzel szemben elhelyezkedő, ismeretlen rendeltetésű építményt hoztak felszínre. Az itteni leletek közül ki kell emelni a Zsák utcában feltárt éremkincset, amely a szarmaták elől elásott tábori pénztár lehetett. Feltárták a tábor III.-IV. századi temetőjét is, amely a mai temető alatt húzódik. Előkerültek egy Mithras-szentély maradványai is.
A tábor körül elhelyezkedő település a modern beépítettség miatt csak korlátozott mértékben kutatható. A régészeti leletekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a lakosság még az V. században is helyben maradt. A biztos védelmet nyújtó erődfalak által határolt táborterületet a hunok, a szlávok, és más népvándorlás-kori népek is használták.
Az ásatások leletanyaga zömében a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A feliratos, és kőemlékek a Kastélymúzeum lapidariumában (kőtár) láthatók. A feltárt romok a kastély mellett, a Szent Flórián térnél láthatók, mert itt csak sövénykerítés védi őket. A Zsák utca felől magas kőfal, déli részét pedig a vasúti sín határolja. A környék nem igazán mondható rendezettnek, sajnos még egy ismertető tábla sincs kitéve.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


kommunizmus
- Két éven át szükségállapotban tartotta Lengyelországot Jaruzelski tábornok
- Lakáshiányra hivatkozva telepítették ki Rákosiék az „osztályidegenek” ezreit
- Kelet és Nyugat között egyensúlyozott Jugoszlávia diktátora, Josip Broz Tito
- Langyos sör, hideg virsli: mindennapok a kommunista tömegszervezetekben
- Máig nem fakult ki az orosz köztudatból Vlagyimir Iljics Lenin emlékezete
- Az első száz nap alatt ötmillió vásárló kereste fel a Skála Áruházat
- Szétverte a hatalom a rendszerváltás előhangjának tekintett pozsonyi tüntetést
- Ismét feltámadhat Budapest talán leghíresebb áruháza
- Amikor egy korsó sörért is rögtönítélő bíróság előtt találhatták magukat a magyarok
- Jeltelen sírba földelték el a reformáció óriását, Kálvin Jánost tegnap
- Egy francia herceg a lengyel trónon tegnap
- Katolikus hite és a holokauszt borzalmai határozták meg Pilinszky János költészetét tegnap
- Demokráciára és a nemzeti egységre építve vezette Indiát a függetlenségbe Nehru tegnap
- A világ leghíresebb gonoszait is eljátszotta Christopher Lee tegnap
- Új hasonmás kiadásban jelenik meg az első magyar földön nyomtatott könyv tegnap
- Mindössze három évig tartott Bárdy György örökös eltiltása a színpadtól 2023.05.26.
- Sikerrel váltott a néma- és a hangosfilm között Lukács Pál 2023.05.26.