Német bocsánat a namíbiai genocídiumért
2004. augusztus 17. 10:13
Németország első ízben kért bocsánatot a gyarmatosítás idején elkövetett namíbiai genocídiumért - olvasható a tegnapi Guardianben. 1904 és 1907 között 65 000 herero nemzetiségű embert öltek meg a délnyugat-afrikai német gyarmaton, ahol ma Namíbia fekszik.
`Mi, mai németek történelmi és erkölcsi felelősséget vállalunk az akkori németek által elkövetett bűnökért` - nyilatkozta Heidermarie Wieczorek-Zeul német fejlesztési miniszter azon a centenáriumi ünnepségen, melyen az 1904 és 1907 között lemészárolt herero felkelőkre emlékeztek. `Az akkoriban elkövetett atrocitásokat ma egyértelműen genocídiumnak neveznénk` - tette hozzá.
Bár a miniszter kizártnak tartotta, hogy az áldozatok leszármazottai anyagi kárpótlásban részesüljenek, azt megígérte, hogy országa segítséget nyújt namíbiának - különösen a földművelés fejlesztése terén. Korábban a meggyilkoltak leszármazottai már indítottak polgári pert kártérítés reményében. "Mindössze annyit mondtam: a német kormány bocsánatot kér" - mondta Wieczorek-Zeul az ezer fős hallgatóság előtt.
A tömeggyilkosságra akkor került sor, amikor a herero nép 1904-ben felkelt az agresszív német gyarmatosítás ellen. A németek azzal a paranccsal küldték az akkor Délnyugat-Afrikának nevezett területre Lothar von Trotha tábornokot, hogy verje le a lázadást. Történészek szerint a tábornok arra utasította csapatait, hogy végezzenek az egész törzzsel.
| Német csapatok Namíbiában |
Ranongouje Tjihuiko, a megemlékezésért felelős bizottság elnöke bejelentette, hogy a hererók ezután visszavonhatják a pereket. Hifikepunye Pohamba, Namíbia földművelésügyi minisztere is üdvözölte a hivatalos német gesztust. "Ez az, amire oly hosszú ideje várunk" - mondta a miniszter, s megjegyezte: a bocsánatkérés épp azon a helyen hangzott el, ahol a mészárlás véget ért.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Zsidó ellenállók búvóhelyeit azonosították a bedzini gettóban
- Második világháborús magyar katonákat exhumáltak Tiszadorogmán
- A második világháborúban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót azonosítottak a japán partoknál
- Zsidómentő lengyel asszonynak állított emléket a Pilecki Intézet
- Ideiglenesen kialudt Szarajevó örök lángja
- Holland történész tárta fel egy háborús bűnös katonatiszt magánéletét
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














