2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Leni Riefenstahl-filmbemutató

2002. szeptember 6. 14:38 Schreiber György

100. születésnapján új filmmel jelentkezhetett Leni Riefenstahl, a náci pártgyűlések és a berlini olimpia máig vitatott munkásságú, de megfellebbezhetetlenül nagy művészi hatású megfilmesítője.

Impressziók a víz alatt - akár önéletrajzi ihletésűnek is felfogható Leni Riefenstahl új filmjének a címe: az 1940-ben forgatni kezdett, de csak 1953-ban készre vágott Mélyföld óta nem mutattak be tőle filmet. A cím mégsem panasz a producerek elfordulása miatt, hanem puszta témamegjelölés: az augusztus közepén az Arte francia-német tévécsatornán, illetve a berlini Delphi filmszínházban bemutatott mű közel harminc év búvárkodásainak, víz alatti forgatásainak a terméke. Egy csillogó buborék a nagy lemerülőtől. A bemutató jelentősége és hatalmas sajtója azonban aligha érthető meg Leni Riefenstahl pályafutásának ismerete nélkül. Az 1902. augusztus 22-én Berlinben születetett - akkor még - Helene képzőművészetet és művészi táncot tanul, 1923-ban Münchenben, Diotima művésznéven debütál szólistaként, s Max Reinhardt még abban az évben felfedezi a berlini Deutsche Theater vezető táncosnőjének. Három év múlva újabb felfedezője akad, a német film egyik nagy öregje, Arnold Fanck, aki először A szent hegyben szerepelteti, majd egy sor hegyi és kalandfilm főszerepét bízza rá - miáltal a már becenevén futó Leniből a kor ünnepelt színésznője lesz. Ebben nemcsak szépsége és tehetsége segíti, hanem végtelen munkaszeretete is: a filmek kedvéért megtanul, méghozzá felső fokon, például síelni és hegyet mászni. És kitanulja a szakma összes fortélyát. Olyannyira, hogy 1931-ben saját stúdiót alapít. Az itt készített első film, a természetesen az ő főszereplésével és rendezésében forgatott, 1932-ben bemutatott A kék fény újabb felfedezőt vonz: Adolf Hitlert. Az újdonsült tisztelő a film egyik jelenetéről - amelyben Leni a tengerparton lenge szoknyácskában, ellenfényben táncol - kijelentette: „A legszebb, amit valaha is filmen láttam!" A felfedezés kölcsönös. Leni Riefenstahl - legalábbis 1987-ben megjelent emlékiratai szerint - ugyanabban az évben, a berlini Sportpalastban hallotta először Hitlert élőben beszélni, aki akkora benyomást tett rá, hogy levélben kért személyes találkozót tőle. Erre az északi-tengeri Horumersielben hamarosan sor is került. Egyesek azóta is pedzegetik, volt-e valaha is testi kapcsolat kettejük között, amit a rendezőnő kategorikusan cáfol, ámbár memoárjai szerint ezen az estén Hitler „átölelte a vállamat, de aztán, megérezve elutasításomat, rögtön vissza is húzta a kezét, mondván, én nem szerethetek asszonyt, amíg be nem fejeztem a művemet". Mindenesetre találkozójuk Hitler azon kijelentésével zárult: „Ha majd hatalomra kerülünk, önnek kell készítenie a filmjeimet!" És úgy is lett. Az 1933-as náci hatalomátvétel után Hitler fölkéri Riefenstahlt, forgasson filmet a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt nürnbergi gyűléséről. A mű, A hit győzelme meggyőzi a Führert, hogy propagandagépezetében a göbbelsi szómágia mellett a szokatlan látványok keltette képi gyönyörnek is helye van. S noha Göbbels mindvégig szkeptikusan viseltetett a rendezőnővel szemben, a következő évi monstre pártkongresszus filmre álmodásához már mindent biztosít neki, amiről rendező csak álmodozhat. A 16 operatőrrel, több mint száz munkatárssal forgatott, majd a hatvanórányi anyagból egységes kompozícióvá vágott Az akarat diadala minden idők legismertebb és leghatásosabb propagandafilmje. A speciális kamerabeállításokban, szokatlan vágásokban tobzódó alkotás valóságos óriást csinál a Führerből azáltal, hogy az emelvényen álló szónokot ferdén a föld színére tett kamerából mutatja, és hasonló, korábban nem alkalmazott, ám azóta is tanított megoldásokkal éri el, hogy az alkotás az „egy nép, egy vezér" erejét sugallja. Az egyenruhás párttagok arcélét ravasz fényeffektusokkal teszi misztikussá, ügyes bevilágítási és zenei trükkökkel fokozza a náci szimbólumok (horogkereszt, birodalmi sas és zászlók) kifejező erejét. A film természetesen megkapta a német filmdíjat, sőt - korántsem olyan természetesen - aranyérmet Velencében, majd 1937-ben nemzetközi nagydíjat a párizsi világkiállításon. Ennél több elismerést csak olimpiafilmjei hoztak Riefenstahlnak. A 2,75 millió birodalmi márkából 400 ezer méter celluloidszalagra forgatott és végül két önálló részben (Népek ünnepe, A szépség ünnepe) megalkotott mozi - melynek vágási és egyéb utómunkálatai 18 hónapot vettek igénybe, és így az 1936-os eseményekről készült képsorok csak 1938-ban, minő véletlen, Hitler születésnapja alkalmából kerülhettek a közönség elé - Velencében ismét első díjas lett, ezenkívül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1939-ben olimpiai aranyéremmel díjazta az alkotót, amit 1948-ban, tehát már a második világháború után még egy olimpiai diplomával is megtoldott. Filmesztéták azóta is hosszas értekezésekben boncolgatják, vajon Riefenstahl csak felső fokon teljesítette Göbbels elképzelését, hogy a filmek „meggyőzően mutassák fel világszerte a barátságos fasizmus képét", vagy a rendezőnő valóban ennyi szépséget, erőt és összetartozást látott az emberi testben és mozgásban - egy fenyegető világégés árnyékában. Memoárjai szerint Riefenstahl nem is észlelte ezt a kataklizmaveszélyt. Mivel a különböző stábok által különböző beállításokban készített szalagtengert saját kezűleg vágta egységes egésszé, a laboratóriumi munka jelentette „abszolút elszigeteltségben" - mint állítja - kívül rekesztette magát a nagypolitikai eseményeken, így nem jutott el hozzá a zsidóüldözések és a könyvégetések híre sem. Azt írja, csak 1939-ben értesült róla, akkor is csak a Führertől, „félő, hogy a végén háborúba sodródunk". Tény, hogy közvetlenül sosem keveredett a politikába, párt- vagy állami tisztet nem vállalt, és 1941-től („egészségi okokból") már nem is forgatott. 1945-ben - ártatlannak nyilvánítva - gyorsan át is esik a francia és az amerikai vizsgálati fogságon, majd 1948-ban felmentéssel végződik az a pere is, amelyben azt vizsgálták, volt-e tudomása arról, hogy koncentrációs táborban végezték a már említett, Mélyföld című játékfilmjének szereplői (annak idején a rendezőnő úgy ítélte meg, olcsóbb, ha a spanyol környezetben játszódó romantikus történetet nem a helyszínen, ibérekkel, hanem otthon, cigány statisztákkal készíti el). Az ezzel kapcsolatos perek sorozatának még mindig nincs vége: a 100. születésnapja körüli interjúdömpingben Riefenstahl az egyik televízióban azt találta nyilatkozni, hogy minden „Mélyföld-roma" túlélte a holokausztot, s ezért egy cigány szervezet Frankfurtban ismét bíróság elé citálta (úgy tűnik, a processzus megegyezéssel ér véget). Mindenesetre Leni Riefenstahl a Mélyföld óta nem csinálhatott újabb mozit. E mögött persze nem közvetlen politikai tiltást kell látni: pusztán nem akadt senki, aki további - ember- és nyersanyagigényes - munkásságát szponzorálta volta. Maradt a fotózás. Hosszú látogatásokat tett többször is „a legszebb testű embereknél", a szudáni nuba törzsnél, és róluk készült fényképalbumai a szakma és a nagyközönség maradéktalan elismerését vívták ki. Fényképészi comebackjét csak tetézte, hogy 1972-ben a londoni Sunday Times Magazine hivatalos fotósként küldte ki a müncheni olimpiai játékokra, a montrealin pedig már egyenesen a NOB díszvendégeként kattintgathatott. Aztán - még 1974-ben - Kenyában elkezdett búvárfotózni is. Igaz, ehhez kellett némi kegyes csalás: mivel már 72 éves volt, elsőre - túlkorosként - nem kapta meg a búvárengedélyt, de aztán, amikor 1902 helyett 1922-t diktált be születési éveként, már igen. Azóta merült a Vörös-tengeren, Indonéziában, Pápua Új-Guineán, a Maldív-szigeteknél, a karibi világban. Összesen több mint 2 ezer alkalommal. A csend világáról „lőtt" képeiből szerkesztett köteteiről egyként áradoznak a fotósok és a búvárok. És most itt a film is, az Impressziók a víz alatt. Két operatőr jegyzi: Leni Riefenstahl, valamint legtöbb merülésének - és többek szerint életének - társa, Horst Kettner. Az igazi munka mégis Riefenstahlé. Ô volt ugyanis a film vágója. És ez a mozija is igazi „vágói film". Mintha egyetlen, 45 percnyi merülés lenne a több mint ezerből összekomponált alkotás, amelyben furcsán fénylő, tarka halak és más ritka herkentyűfajok lejtenek álomtáncot, korallok, kígyók és százkarú vízi növények ölelgetik egymást, rákok, polipok és murénák vívnak hol presztízs-, hol élethalálharcot. És a csudalátványok közepette a nézőt belebódítja a szépség rafinált ritmusú forgatagába a nagy kékség magnetikus ereje és Giorgio Moroder hipnotikus muzsikája. Ördöngös. Szinte észrevehetetlen átmenetek, sok ezer felvétel szinte egyetlen „keszonmámoros" svenkké komponálva. Történet nincs, kommentár nincs, a lényeg a látvány maga. „A kommentárok csak megölik a hangulatot. Egy-egy hal neve engem nem érdekel. Az a fontos, hogy milyennek látszik" - nyilatkozta művéről az öreg hölgy. Ezzel mintegy kulcsot is ad egész életművéhez. „A szépség megszállottja" - ebben summázta pályáját a Die Welt, s a cikkíró, a Riefenstahlról a születésnapra biográfiát (a több tucat egyikét) is megjelentető Rainer Rother igen találóan foglalta össze a művészi értékeléséről folytatott vitákat is: „A tehetsége lett a tragédiája." A vágy, hogy mindenben a szépséget, az erőt, az életet keresse, és az adottság, hogy mindezt meg is találja és láttatni is képes legyen, vakvágányra vitte. Ezt ő úgy fogalmazta meg: „Sosem csináltam reklámfilmet Hitlernek, de olyat igen, amit felhasználhatott reklámcélra." Mindenesetre kikelt a náci híradók buta propagandajellege ellen, és elutasította, hogy maga is hasonló propagandasnitteket készítsen. De nem is dokumentumfilmeket csinált, mert arra sosem volt képes, hogy felfejtse, mi rejlik a külszín szépséges, csillogó máza alatt. Ô egyet tudott: ügyes megoldásokkal, szakmai trükkökkel a végletekig fokozni a mindenkori látvány esztétikumát. A megoldást, amiket ő fedezett fel, és alkalmazott először, ma a mozi legnagyobbjai is használják. George Lucas vagy Stephen Spielberg szakmai példaképeik közt említik Riefenstahlt - de öncélúságát a legjobbak igyekeznek tudatosan elkerülni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár