7 végzetes pillanat
Czókos Gergő

Videla tábornok piszkos háborúja

Amikor Jorge Eduardo Acosta 1978. június 25-én este berontott a kínzóközponttá átalakított Haditengerészeti Műszaki Iskola (ESMA) celláiba, a foglyok kínosan feszengve fogadták szokatlan viselkedését. A „Tigris” egyenként megölelgette azokat, akikkel egyébként kínzásuk szüneteiben whiskyt kortyolgatva viccelődött. A rabok persze tudták, hogy az öröm Argentína első, egyes feltételezések szerint nem a legtisztább körülmények között megnyert futball-világbajnoki címének szól, a mintegy másfél kilométerre található Estadio Monumentalból ugyanis tisztán hallották a szurkolók örömittas kiáltásait.

Acosta, az egyik legrettegettebb állami terrorosztag parancsnoka aznap este többeket az ünneplő tömegbe is kivitt. Közöttük volt két fiatal lány, Miriam Lewin és Graciela Daleo is. Amikor Daleo kihajolt az őt szállító kocsi tetőablakán, és meglátta az őrjöngő tömeget, arra gondolt, ha elkezdené azt üvölteni, hogy ő egy az Argentínában az elmúlt években rejtélyes módon „eltűnt” sok ezer személy közül, senki sem foglalkozna vele. „Ez volt a legegyértelműbb bizonyítéka annak, hogy megszűntem létezni” – emlékezett vissza. Fogva tartóik nem sokkal később sört és pizzát rendeltek a lányoknak, akiket máskor a teheneknél használt elektromos ösztökével erőszakoltak meg.

A világbajnoki trófeát nem sokkal korábban a csapatkapitánynak, Daniel Passarellának a vb propagandaértékét maximálisan kihasználó Rafael Jorge Videla, az 1976 óta a dél-amerikai ország élén álló katonai junta vezetője adta át. Az az ember, akinek rémisztő szerepe volt abban, hogy az ESMA rabjai az országban fogva tartott több ezer politikai fogollyal együtt nem tudtak örülni az Argentínát lázba hozó győzelemnek.

„Végül végeznünk kell a gyávákkal”

Az 1925-ben katonacsaládba születő Jorge Rafael Videla számára kézenfekvő volt, hogy maga is ezt a pályát fogja választani. Videla az 1970-es években ért tiszti karrierje csúcsára. 1973-ban a hadsereg, 1975-ben pedig az argentin fegyveres erők vezérkari főnökévé nevezték ki, majd ugyanebben az évben a hadsereg főparancsnokává léptették elő.

A dél-amerikai ország éppen ezekben az években élte története egyik legválságosabb időszakát. A hatalomba visszahívott Juan Perón 1974 júliusában bekövetkezett halála után harmadik felesége, az olajválsággal csak egyre mélyülő gazdasági-társadalmi problémákat öröklő Isabel Perón került az elnöki székbe, ám gyengekezű vezetőnek bizonyult. Az erőszakszervezetek a szélsőjobboldali paramilitáris halálosztagok segítségével minden egyes, szélsőbaloldali gerillák által elkövetett terrorcselekményt követően véres leszámolásba kezdtek, és úgy tűnt, az erőszak örvényéből nem lehet kiutat találni.

A hadsereg egy csoportja Videlával az élen 1976. március 24-én puccsal vette át a hatalmat, mondván, meg kell akadályozni, hogy Argentína teljes anarchiába süllyedjen. A Videla-junta a katonai diktatúrák klasszikus forgatókönyvét követte: felfüggesztették a politikai pártok működését, feloszlatták a parlamentet, korlátozták a sajtószabadságot, és ellenőrzés alá vonták a szakszervezeteket. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. tél számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok