Műemlékvédelem az olimpiára készülő Pekingben
2007. február 7. 13:15
Pekingben az olimpiára való lázas készülődés közepette két több száz éves templom is megmenekült az enyészettől és a bontástól. Kína olimpiai pályázatában ugyanis ígéretet tett arra, hogy fokozottan figyel az ősi főváros történelmi emlékeinek megőrzésére, amelyeket korábban gyakran a fejlesztések legfőbb akadályainak tüntettek fel.
Korábban
Jelszó: kulturális olimpia
A termékenység istennőjének, valamint az esőt és a folyókat szabályozó sárkányistennek szentelt templomok éppen a pekingi olimpiai játékok központi színhelyének kiszemelt fejlesztési területen találhatók. `Peking rengeteg kulturális emlékkel rendelkezik, s a sportlétesítmények építésének össze kell kapcsolódnia e műemlékek megőrzésével. Jelszavunk a kulturális olimpia` - nyilatkozta Kong Fanzhi a pekingi Műemlékvédő Iroda igazgatója a részben már helyreállított Niang Niang templom udvarán.
A másik, burjánzó növényzettel körülvett, 350 éves Sárkánykirály templomban korábban mezőgazdasági eszközöket tároltak, és a szakemberek zöld ponyvával letakart állványzat alatt találtak rá azon a helyen, ahová az olimpiai falut tervezték.
| A műemlék megőrzés során nehéz választások elé kerülnek a szakemberek. A több száz történelmi emléket őrző Pekingnek csupán 15 millió dollár áll a rendelkezésére a műemlékvédelemre. A mentéshez ugyanis régészeti vizsgálatot előíró speciális rendeletekre és gyors cselekvésre van szükség, csak így lehet megőrizni az emlékműveket, és betartani az építési határidőket. Az olimpiai építkezések területén a régészek korábban már több mint 500 sírt tártak fel, amelyekben egyszerű koporsókat, érméket és más tárgyakat találtak. Buddhista szerzetesek eltemetésére szolgáló kerámiaüstök is előkerültek. Ráadásul a kínai hagyomány szerint szerencsétlenséget jelent, ha valaki temető közelében lakik. "Peking 3000 éves történelmi múltra tekinthet vissza, és mindenhol sírhelyek vannak. A város az idők során egyre nagyobb kiterjedésű lett, így rengeteg sírhely van alatta" - tartja a pekingi Műemlékvédő Iroda igazgatója. |
A várostervezők akkor 25 történelmi helyszínt választottak ki megőrzésre, és a két templom helyreállítása jól példázza ezt az igyekezetet. "Már 20 éve foglalkozom ilyesmivel, de még nem láttam ilyen gyors és jó munkát" - mondta Wang Youguan, a pekingi műemlékvédelmi hivatal munkatársa.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében 15:28
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat 13:11
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot 10:33
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta 08:41
- Ősi táborhely nyomaira bukkantak Izraelben tegnap
- Így változott az amerikaiak véleménye az alapító atyákról 250 év alatt tegnap
- Régészeti asszisztens képzést indít a Ferenczy Múzeumi Centrum tegnap
- Tizennyolc elrabolt műkincset adott vissza Svájc Nigériának tegnap














