Ügynökmúltja miatt mondott le Varsó új érseke
2007. január 8. 10:15
Lemondott tisztségéről Stanislaw Wielgus, Varsó új érseke, XVI. Benedek pápa elfogadta lemondását - jelentette be a varsói pápai nunciatúra.
Korábban
Wielgus az ügynökvádakkal kapcsolatos korábbi cáfolataitól visszakozva péntek este nyilvánosságra hozott közleményében elismerte, hogy hajdanán együttműködött az egykori lengyel kommunista titkosrendőrséggel (SB). A főpap úgy fogalmazott, hogy ismét ártott az egyháznak, amikor a heves médiakampány idején tagadta az együttműködés tényét.
Az utóbbi napokban a lengyel médiában felbukkant állítások alapján két bizottság is vizsgálta a püspök titkosszolgálati aktáit az ügynökvádak tisztázása érdekében. Az egyik vizsgálat után csütörtökön a lengyel parlament emberi jogi biztosa kijelentette: semmi kétség afelől, hogy Wielgus a kommunista titkosrendőrség informátora volt. A másik vizsgálatot lefolytató egyházi bizottság pénteken ugyanebben az értelemben nyilatkozott az akták tartalmáról, hozzáfűzve: nincs világos bizonyíték arra, hogy a pap ezáltal kárt okozott volna bárkinek.
A lengyel sajtóorgánumok nagy része által pénteken ismertetett dokumentumok szerint Varsó új érsekét 1967-ben, a lublini katolikus egyetem filozófia szakos hallgatójaként szervezte be a kommunista titkosrendőrség. A rendőrségi iratok szerint Wielgus még ügynöki kiképzést is kapott. Az SB "Szürke", "Adam" és "Adam Wysocki" fedőnévvel látta el a fiatal Wielgust. A megvádolt püspök, aki eddig tagadta az ügynökvádat, pénteken napközben még újabb cáfolatot tett közzé, amely szerint ő "nem gyűjtött híreket, nem tett rosszat sem szóban, sem tettel", és vádlóit rossz szándék vezérli. A most 67 éves főpap mindazonáltal elismerte, hogy 1978-ban egy németországi útja előtt "fenyegetés hatására" együttműködési nyilatkozatot írt alá az akkori lengyel hírszerző szervekkel.
A Vatikán, amely az ügynökvádak megjelenése után kiállt Wielgus mellett, pénteken teljes körű bizalmáról biztosította az új érseket. A lengyelek nagy többsége mindazonáltal ellenezte Wielgus hivatalba lépését. Wielgus esete jól példázza, hogy a 95 százalékban római katolikusok lakta Lengyelország közvéleménye mennyire elégedetlen azzal, hogy az egyház vezetése továbbra is hallgat a klérus egyes tagjainak az egykori kommunista titkosszolgálatokkal hajdanán fenntartott kapcsolatairól. Több egyházi személy a közelmúltban azonban már elismerte kollaborálását, amiért nyilvánosan bocsánatot is kért.
Tadeusz Rydzyk, a Radio Maryja jobboldali katolikus rádió igazgatója egy műsorban kijelentette, hogy a Wielgus ellen felhozott vádak a liberális politikai oldal és a média "Varsóért folytatott harcának" újabb részét képezik. Korábban Wielgus védelmébe vette az antiszemita tartalmú műsorokkal botrányt kavart, sőt még a Vatikán bírálatát is kiváltó rádiót.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A Múlt-korral is találkozhattok a Magyar régészet napján a Nemzeti Múzeumban tegnap
- Gyanús körülmények között hunyt el Hollywood örök dívája, Marilyn Monroe tegnap
- Egyetlen Ady-vers elmondásával bejutott a Színiakadémiára Básti Lajos tegnap
- Eredetileg az özönvízről festette volna monumentális körképét Feszty Árpád tegnap
- Hogyan zajlik egy árverés? tegnap
- A bizalmatlanság légköre fogadta az első „önjáró társaskocsikat” tegnap
- Fabergé is megörökítette egy tojásán a birodalmat átszelő transzszibériai vasutat 2023.05.31.
- 10 tény Kolumbusz Kristófról 2023.05.31.