A zsitvatoroki békével ért véget a 15 éves háború

Pax aeterna?

Mit jelent az a szó, hogy `béke`? Napjainkban, 400 évvel a zsitvatoroki béke megszületése után a `béke` fogalma jól leírhatónak tűnik, kellően határozott: ha megkérdeznénk, feltehetően nem gondolkodna el senki sem azon, mit is értünk alatta. A professzionális, poszt-modern diplomácia korában egyértelműnek látszik, hogy ha definiálni akarjuk, akkor leegyszerűsítve valami olyasmit mondhatnánk, hogy a béke egy olyan aktus, avagy szerződés, amely egy adott (fegyveres) konfliktust zár le. Minuciózus részletekig szabályozza a konfliktus és annak `holdudvarához` tartozó mindazon politikai, geopolitikai, politikai földrajzi, gazdasági, esetenként társadalmi kérdéseket, kondíciókat, amelyek feltételezik és szabályozzák a konfliktus kiújulásának határozott/határozatlan ideig történő megszűnését, a kettő vagy több érintett fél lehetőségekhez mért érdekeinek megfelelően.

Hans von Aachen: Allegória a 15 éves háború kezdetén, 1603

Így volt ez a 16. századtól kezdve a kora újkori (Nyugat-) Európa történetében és politikai kultúrájában is. Számtalan példát idézhetnénk: I. Ferencnek (1515-47) és V. Károlynak (1515-56) az itáliai (és ebből kifolyólag az európai) szárazföldi hegemónia megszerzéséért folytatott küzdelmét lezáró cambrai-i (1529), crépy-i (1544) és a cateau-cambrésis-i (1559) békéket, az 1598-as vérvins-i békét a spanyolok és a franciák között, a németalföldi szabadságharc nyugvópontját jelentő 1609-es spanyol deklarációt, ill. a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai osnabrücki és münsteri békéket. A 17. század második felétől aztán XIV. Lajos háborúi és a 18. századi hatalmi politika a diplomáciát már-már művészetté emelték. A korszak említett békéinek közös motívuma, hogy az azokat konstruáló szerződő felek nagyjából és kizárólag nyugati hatalmak voltak, és a békék pontosan kijelölték a területi el- és visszacsatolásokat.

A török végleges magyarországi berendezkedését követő 1541-es, 1543-as, 1552-es "hivatalos" hadjáratokat követő 1568-as drinápolyi béke hiába rögzített de iure egy békeidőszakot a törökök és a Habsburgok között (1570-ben Bécs a speyeri szerződésben Erdéllyel is békét kötött), de facto a határok mentén folyamatos portyázások, mindkét részről indított váltakozó intenzitású betörések követték egymást. A nagyjából 120 végvár és erődítések várláncolata alkotta határokon a török-magyar viszonynak két oldala volt: források bizonyítják, hogy adott esetben a felek kereskedtek az egymás területén hiánycikknek számító - esetenként tiltott -  termékekkel, mint amilyen például a fa volt.

A békét kisebb csatározások színesítették, így 1569-70-ben a Tiszántúlon Karácsony György szilágysági jobbágy antifeudális és törökellenes háborúra hívta a parasztokat, de a mozgalma elbukott. 1571-ben Thury György, Kanizsa kapitánya esett el egy összecsapásban, 1575-ben a fehérvári bég elfoglalta az Ipoly melletti Kékkő, Divény és Somoskő várait. 1583-ban Istvánffy István veszprémi kapitány Balatonhidvégnél a koppányi bég seregén aratott győzelmet, Borbély András egri hadnagy pedig Ónodnál a szolnoki pasán. 1585-ben a kassai, kállai, egri, tokaji és szatmári őrségek rajtaütöttek a szolnoki béghez tartozó turai vásáron.

1. Pax aeterna?
2. Háború és/vagy béke
3. A modern diplomácia kelet-európai genezise