A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború

Kétségtelen, hogy a második világháború számtalan újítást eredményezett a technikában, a régebbi koncepciók újragondolásától (mint például a hagyományos hadipuska és a géppisztoly keresztezéséből létrejött gépkarabély) a merőben új és minden korábbinál félelmetesebb eszközökig (élükön az atombombával, illetve a harcokban végül be nem vetett idegmérgekkel). Nem csak a fegyverek körében történtek azonban áttörések: a háborús helyzet számtalan olyan területre hozott rengeteg fejlesztési pénzt, amely békeidőben nem, vagy csak sokkal később ért volna el eredményeket.

Az első influenzavakcina

Az első világháború utolsó évében kezdődött, spanyolnátha néven ismert 1918-1919-es influenza-világjárvány a történelem addigi legpusztítóbb konfliktusánál is sokszorosan több embert ölt meg, azonban a tudomány szinte teljesen tehetetlen volt vele szemben.

A gyermekcipőben járó mikrobiológia ekkoriban még alig tudott a vírusok létezéséről, behatóbb ismeretekkel csak az 1920-as évek során gazdagodott róluk.

1933-ig kellett várni arra, hogy amerikai tudósok első ízben izolálják laboratóriumi körülmények között az influenzavírust, bebizonyítva, hogy a betegséget vírus és nem baktérium okozza.

Az amerikai szárazföldi hadsereg az 1940-es években anyagi forrásokkal is beszállt a preventív vakcina fejlesztésébe. Az első influenza elleni vakcinát 1945-ben hagyták jóvá katonai használatra, majd 1946-ban általános alkalmazásra.

Érdekesség, hogy a projekt egyik vezető kutatója az a Jonas Salk volt, aki később a gyermekbénulást okozó poliovírus elleni egyik első hatékony vakcinát is kifejlesztette.

Alkalmazható penicillin

A könnyen elérhető formában gyártható antibiotikumok előtt a legkisebb vágások vagy karcolások is halálos vérmérgezéshez vezethettek a világ bármely pontján.

Habár Alexander Fleming skót bakteriológus és immunológus már 1928-ban felfedezte a penicillint – egy szerencsés véletlennek köszönhetően –, orvosi készítményként való tömeggyártása csak a második világháború során indult meg.

Az amerikai hadügyminisztérium számára a penicillin előállítása a sürgős célok közé tartozott – egy propagandaplakáton még „a halállal szembeni versenyként” is aposztrofálták a sorozatgyártást.

A hadiorvosokat lenyűgözte az anyag fájdalomcsillapító képességén túl az is, hogy alkalmazása mennyivel növelte a betegek túlélési esélyeit, és általában véve megkönnyítette a tábori körülmények közötti betegápolást.

Az Egyesült Államok annyira kulcsfontosságúnak tartotta a penicillint, hogy az 1944. júniusi normandiai partraszállásokra készülve 2,3 millió dózist állítottak elő belőle a szövetséges csapatok számára. A háború után pedig már a civilek is részesülhettek a „csodaszer” előnyeiből.

Sugárhajtómű

Habár a brit Királyi Légierő (RAF) mérnöke, Frank Whittle nyújtotta be az első kivitelezhető sugárhajtóműre szóló szabadalmat 1930-ban, az első sugárhajtóműves repülést mégis a Harmadik Birodalom hajtotta végre. A Heinkel He 178-as kísérleti típus 1939. augusztus 27-én, néhány nappal Lengyelország lerohanása előtt szállt fel.

Hogy miként „előzték meg” a briteket a németek? Hitler a nyugati szövetségeseknél jóval aktívabban – és jóval régebb óta – készült az újabb háborúra, így a katonai fejlesztések prioritást élveztek békeidőben is, míg az első világháború borzalmait megismételni nem kívánó briteknél minden ilyen törekvés lassan, rengeteg bürokratikus ellenállással szemben haladhatott csak előre.

A háború kitörését követően már a RAF is megkezdte a fejlesztéseket Whittle tervei alapján, és 1941-ben már a levegőbe emelkedett az első sugárhajtású repülőgép a szövetséges oldalon is, a Gloster-Whittle E 28/39 jelű kísérleti repülőgép.

A sugárhajtású repülőgépek jóval nagyobb sebességgel képesek közlekedni, mint propelleres társaik, azonban sokkal több üzemanyagra is van szükségük, és irányításuk is nehezebb.

A második világháborúra a gyermekcipőben járó technológia már nem lehetett jelentős hatással, azonban a konfliktust követő években már gyökeresen változtatták meg mind a katonai, mind a civil repülés világát.

Vérplazma-átömlesztés

A második világháború során egy amerikai orvos, Charles Drew munkásságának eredményeképpen kezdődött meg a vérplazma egységes „sorozatgyártása” orvosi felhasználása.

Magának a plazma donoroktól való levételének eljárását (plazmaferézis) egy spanyol orvos, José Antonio Grífols fejlesztette ki 1940-ben, azonban Drew a Nagy-Britanniának vérplazma-segélyt nyújtó Blood for Britain program egyik vezetőjeként a plazma szárított formában, porként való tárolásának és szállításának módszerét standardizálta.

Mivel a plazma vércsoporttól függetlenül átömleszthető bárki szervezetébe, lényegesen könnyebb felhasználni, mint az egész vért.

A fagyasztva szárított plazmát és a hozzá való adag vizet egy-egy steril tárolóedényben szállították, így alkalmazták átömlesztésekre a harctéren is.

Elektronikus számítógépek

Az 1940-es évek angoljában a „computer” szó még jobbára emberekre – többnyire nőkre – volt értendő, akik összetett számításokat végeztek papírral és ceruzával. Az Egyesült Államok több kutatóegysége a különféle lövedékek ballisztikus pályájának kiszámítására elektronikus gépek fejlesztésébe kezdett, a számolásokat végző nőket pedig ezek programozására alkalmazták.

A Pennsylvaniai Egyetemen fejlesztett ENIAC rendszer programozóinak egyike volt Jean Jennings Bartik is, aki később a számítógépes memória fejlesztésében ért el áttörő eredményeket, valamint Frances Elizabeth „Betty” Holbertson is, aki az első szoftverapplikáció létrehozójaként vonult be a történelembe.

A Harvard Egyetemen Grace Hopper, a haditengerészet akkori hadnagya (később ellentengernagya) a Mark I nevű számítógép programozásában vett részt, a későbbiekben pedig az első programnyelv megírójaként vált ismertté.

Az Atlanti-óceán túloldalán a brit Alan Turing a Bombe nevű elektromechanikai szerkezetet fejlesztette ki, amelynek nagy szerepe volt a német Enigma rejtjelezőgép kódolási mechanizmusának feltörésében.

Habár mai értelemben nem nevezhető számítógépnek, a Bombe volt a nagy sikerű Colossus elektronikus számítógépek előfutára, amelyek segítségével az olyan programozók, mint Dorothy du Boisson és Elsie Booker a Lorenz nevű német rejtjelezőgép kódjainak feltörésére használtak.

Radar

A második világháborút megelőző években Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Hollandia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok is külön-külön, szigorú titoktartás mellett kifejlesztett a modern radartechnika előfutárainak tekinthető eszközöket, hazánkban pedig a hadiüzemmé alakult Egyesült Izzónál dolgozó tudósok Bay Zoltán vezetésével állítottak elő első ízben radareszközöket.

Bár a fejlesztések nagy része eleve a repülők, hajók és más ellenséges járművek távolsági érzékelését szolgálta, előfordultak kivételek is: a Massachusettsi Műszaki Egyetem radioaktivitás-laboratóriumában („Rad Lab”) dolgozó tudósok eredeti célja az volt, hogy az elektromágneses sugárzást az ellenség elpusztítására alkalmas fegyverré fejlesszék.

Első feltételezéseik szerint a megfelelően koncentrált elektromágneses hullámokkal nagyfokú kárt tudtak volna tenni a járműveket kezelő élőerőben, például repülőgépek személyzetében. Az ezt vizsgáló kísérletek nem hozták a várt eredményeket, azonban a célra fókuszált hullámok egy része visszaverődött, és fogható is volt – ezzel az amerikai kutatók számára is fény derült a rendszer érzékelőeszközként való alkalmazhatóságára.

A rendelkezésére álló radartechnikát minden hadviselő fél igyekezett maximálisan kihasználni. A legkifinomultabb rendszert a britek építették fel, a Nagy-Britannia összehangolt védelmét ellátó „Chain Home” (kb. „hazai lánc”) adóvevői segítségével a létszámhátrányban lévő brit légierő mindig tudta, hol érkezik támadás a La Manche túloldaláról, és időben riaszthatta a kevés rendelkezésre álló vadászrepülőt. A rendszernek ezzel óriási szerepe volt az „angliai csata” eldöntésében a szövetségesek javára.

A második világháborút követően a radar a repülésbiztonság egyik alappillérévé vált: a civil és katonai repülésben egyaránt a balesetek elkerülését és a vészhelyzetek időszerű kezelését szolgálja a radareszközök által lehetővé tett pontos nyomon követés.