Meghal I. (Barbarossa) Frigyes
2004. szeptember 13. 12:06
A harmadik keresztes hadjárat során I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, fürdés közben a kis-ázsiai Szalef-folyóba fulladt. A szeldzsuk törökök, Szaladin szultán vezetésével 1187-ben elfoglalták Jeruzsálemet, s a kereszteseket Palesztina távolabbi részeiből is kiűzték. Erre VIII. Gergely pápa keresztes háborút hirdetett, hogy a szent helyeket visszafoglalják a pogányoktól. 1189-ben a keresztes sereg különböző utakon indult el I. Frigyes császár, II. Fülöp Ágost francia király s az angol király fia, Oroszlánszívű Richárd vezetésével. I. Frigyes halála után a német sereg kedvét vesztette, sokan haza is tértek. A harmadik keresztes hadjárat során sikerült meghódítani Akkont, valamint szerződést kötni Szaladin szultánnal, melynek értelmében a keresztény zarándokok szabadon felkereshetik Jeruzsálemet. Uralkodása alatt I. Frigyes harcban állt az egyházzal, mivel nem volt hajlandó elismerni hűbérurának a pápát. Nem tudta azonban megtörni a lombardiai városok ellenállását - 1176-ban Legnano-nál vereséget szenvedett -, így a régi császári felségjogoknak sem sikerült érvényt szereznie Itáliában. Német földön viszont meghódította az ellene lázadó Oroszlán Henriket, s dinasztiája hatalmát is megszilárdította. A XVI. századtól népmonda fonódott a császár alakja köré: nem halt meg igazán, csak egy barlangban szunnyad.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait 19:09
- Diktátorok szakácsainak visszaemlékezéseit dolgozza fel egy új dokumentumfilm 18:18
- 50 éve buktak le a harckocsi-terveket ellopó Stasi-ügynökök az NSZK-ban 17:14
- Lézeres szkenneléssel mérnek fel egy brazíliai múzeumot 16:34
- Műemléki védettséget kapott Nagy Sándor első győztes csatájának helyszíne 15:41
- Újra látogatható a marzabottói etruszk nemzeti múzeum 14:42
- Élőben közvetítik a TikTokon a Sagrada Familia tornyának felavatását 14:08
- Középkori pergamenek genetikai titkait tárták fel kutatók 13:43














