80 éves XVI. Benedek pápa
2007. április 16. 17:00
Nyolcvan éves lett Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek, aki a 265-ik pápaként két éve áll a római katolikus egyház élén.
Korábban
Vaskezű pápa bársonykesztyűben
Joseph Alois Ratzinger 1927-ben a felső-bajorországi Marktl am Innben született, édesapja rendőrtiszt volt. Vallásos szülei mély ellenszenvvel viseltettek a nemzetiszocialista rendszerrel szemben, azonban semmit sem tehettek fiaik Hitler-Jugendbe való kötelező besorozása ellen. A 16 éves Ratzingert a háború utolsó éveiben - szintén akarata ellenére - segédszolgálatosként bevonultatták a müncheni légvédelmi ezredhez, majd 1944-től, amikor betöltötte a hadköteles kort, az osztrák légióban kellett nehéz testi munkát végeznie.
1981-től a pápa az egyházi tanítóhivatal, a vatikáni Hittani Doktrínák Szent Kongregációjának prefektusává nevezte ki, s a konzervatív politikusként számon tartott Ratzinger 24 éven át vezette rendkívüli szigorral az egyik legbefolyásosabb vatikáni szervezetet. Ezzel egyidejűleg a Nemzetközi Teológiai Tanács és a Pápai Biblikus Tanács elnöke is lett. 1982-ben lemondott a müncheni érsekségről, 1993-ban Velletri-Segni bíboros-érseke, 2002-től a bíborosok dékánja lett. Hetvenötödik életévének betöltésekor, 2002-ben az egyházjog értelmében be kellett nyújtania lemondási kérelmét II. János Pálnak. Az egyházfő azonban továbbra is maga mellett akarta tudni egyik legfőbb tanácsadóját, s a prorogatio, vagyis a meghosszabbítás jogával élve pozíciójában tartotta a bíborost.
A "Cooperatores veritatis" (az igazság segítőtársai) jelmondatot valló pápa azonban rácáfolt az előzetes várakozásokra, inkább fontolva haladó reformer egyházvezetőnek bizonyult. Első enciklikáját 2006 januárjában Deus est caritas (Az Isten: szeretet) címmel adta ki. 2007 márciusában Sacramentum Caritatis címmel újabb enciklikát adott közre, megerősítve a kötelező papi cölibátust. Elődjéhez hasonlóan ő is elutasítja az abortuszt, a mesterséges születésszabályozást és az eutanáziát, ellenzi az egynemű párok együttélésének törvényesítését. Elődjével ellentétben kevesebbet utazik: pápasága két éve alatt kétszer járt Németországban, ellátogatott Lengyelországba, valamint Törökországba is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Természetes éghajlati ciklusok okozhatták a maja civilizáció hanyatlását
- Ősi maja labdajáték-pályát tártak fel Mexikóban
- Nyitott tanácskozótermek bizonyítják a maja politikai reformokat
- Feltérképezték a maja Atlantiszt
- A maják kiválóan szűrték a vizet, miközben akaratlanul higannyal mérgezték
- Rejtett kamrák nyomában: egy maja piramis titkai
- Új kutatás árnyalja a maja társadalom összeomlásának okait
- Idős férfi arca az ősi maja rituális térben
- A maja történelem új arca: Ix Ch'ak Ch'een, a 6. századi női uralkodó
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














