Habsburg-dinasztia

Új korszak hajnalán

A francia forradalom és a napóleoni háborúk gyors változásokat idéztek elő. Három esemény különösen fontos volt a Habsburg-ház jövője szempontjából: 1.) 1806-ban hivatalosan is felbomlott a Német-római Birodalom, de II. Lipót utóda, II. Ferenc már két évvel korábban `Ausztria örökös császárá`-nak nyilvánítatta magát, s ezt a címet - I. Ferenc néven - minden későbbi fejleménytől függetlenül meg tudta őrizni; 2.) 1797-ben a Habsburgok végleg lemondtak Németalföld déli részéről; 3.) megjelent a modern értelemben vett nacionalizmus szelleme.
Napóleon bukása után a bécsi kongresszus (1814-15) elindította a restaurációt, amely természetesen kedvezett a minden eresztékében meggyengült Habsburg-háznak. I. Ferenc osztrák császár visszakapta az 1797-ben elvesztett Lombardiát, az 1797-ben egyszer már megszerzett, de 1809-ben elcsatolt Velencét és Dalmáciát, valamint az 1809-ben ugyancsak elvesztett Tirolt, III. (Toscana) Ferdinándnak szintén visszaadták nagyhercegségét. Egy másik Habsburgot Modena uralkodó hercegévé tették, mert apja - II. József és II. Lipót német-római császár testvére - 1771-ben az Este-ház örökösét vette feleségül. Napóleon Habsburg-házi hitvese, Mária Lujza élete fogytáig megkapta a parmai és Piacenzai Hercegséget (amely később visszakerült a Bourbonokhoz). Salzburg környéke, amelyet a Habsburgok 1803-ban megszereztek, de Bajorország ellenében 1809-ben elvesztettek, 1816-ban végleg visszakerült Ausztriához. Bár a bécsi kongresszus nem állította helyre a `Nyugat-Galícia` feletti osztrák uralmat (a vidéket Lengyelország 1795-ög, harmadik felosztásakor kapták meg a Habsburgok, de 1809-ben elvesztették), a térség egy kisebb részét, nevezetesen Krakkó környékét 1846-ban Ausztriához csatolták.
A bécsi kongresszust követő évszázadban a Habsburg-ház története elválaszthatatlan volt az Osztrák Császárság történetétől. A császárság a monarchikus konzervativizmus bástyája volt, amelyet fokozatosan aláástak a német, olasz, magyar, szláv és román nemzeti erők. Ausztria 1859-ben szenvedte el első területi veszteségét, amikor át kellett adnia Lombardiát a Szárd Királyságnak, és nem tudta megakadályozni, hogy az olaszok kiűzzék a Habsburgokat Toscanából és Modenából. Az 1866-os héthetes háborúban a német nacionalizmusra építő Poroszország Olaszországgal szövetkezett, s arra kényszerítette Ausztriát, hogy mondjon le egykori németországi hegemóniájának helyreállításáról, és adja át Velencét. A katasztrófa után Ferenc József császár fontos lépést tett soknemzetiségű birodalmának megszilárdítására: 1867-ben a magyarok megbékítése érdekében a Magyar Királyságnak ugyanolyan jogokat adott, mint amilyeneket az Osztrák Császárság élvezett, és létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. A magyarok azonban, akik féltékenyen őrizték a németekkel megegyező jogállásukat és a nem magyar népekkel szembeni fölényüket, elleneztek minden próbálkozást, hogy hasonló intézkedésekkel békítsék meg a kettős monarchia területén élő szláv népeket és a románokat. Az Osztrák Császárság szenvedélyes német nacionalistái a maguk régiójában ugyanúgy viselkedtek, mint a magyarok.

1. Út a felemelkedésig
2. Figyes és Miksa
3. Házasságok révén európai nagyhatalom
4. V. Károly birodalma
5. Franciaország ellen
6. A spanyol örökség és következményei
7. II. József és reformjai
8. Új korszak hajnalán
9. Sorscsapások és bukás