Mindössze 35 év adatott meg Mozartnak több mint hatszáz alkotásból álló zenei örökségének elkészítésére.
Isten megengedte, hogy Salzburgban szülessék
A haláltól mindenki fél, ám a művésznek nem kell tartania tőle. Reménye, bizonysága a halhatatlanság... Földi maradványai már régen az enyészeté lesznek, mikor még mindig hat majd az eljövendő nemzedékekre. Ez a meggyőződés tölthette el Mozartot, midőn ezernyi fül hallgatta a húrok minden rezdülését, a fuvolák halk suttogását, midőn a pihegő keblek és a szaporán verő szívek mind-mind arról árulkodtak, hogy harmóniái szent érzeményeket keltettek - írja visszaemlékezéseiben egy karlsbadi nemesember, Franz Alexander von Kleist, az 1791-es prágai koronázási ünnepségek Don Giovanni előadásáról. Mozart életének utolsó évében járunk, a szerző olyan lázasan dolgozik - ekkor születik a La clemenza di Tito, A varázsfuvolaés a Requiem -, mintha érezné, hogy összegeznie kell, és hamarosan búcsúznia is. 35 év, mindössze ennyi adatott e kiváló muzsikusnak, aki több mint hatszáz alkotásával olyan zenei örökséget hagyott a világra, amely ma is ugyanazzal a fénnyel ragyog, mint a 18. század utolsó éveiben.
Korának legnagyobb muzsikusa - apjának szavaival: "a csodalény, akinek Isten meg engedte, hogy Salzburgban szülessék meg" 1756. január 27-én este, Leopold Mozart és Maria Anna hetedik, utolsó gyermekeként jött e világra. A salzburgi székesegyház anyakönyvébe Joannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus néven jegyezték be, de Mozart előnyben részesítette a latin Amadeus, Amadé, vagy a német Gottlieb alakot. Édesapja hegedűsként Salzburg hercegérsekének zenekarában nyert alkalmazást, ahol később udvari és kamarakomponista, végül másodkarmester lett. Hírnevét nem zeneműveinek - hogy fia tehetségének szentelhesse magát, később felhagyott a zeneszerzéssel -, hanem hegedűiskolájának (Versuch einer gründlichen Violinschule) köszönhette, mely a kis Wolfgang születésének évében jelent meg.
Mozart zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, háromévesen kezdett dalokat játszogatni a zongorán, ötéves korában már bámulatosan jól zongorázott, és ugyanennyi idős volt, mikor komponálni kezdett. Koraérettségéről számos anekdota szól, legtöbbjük abból a beszámolóból származik, amelyet halála után nővére, valamint a család barátja, J. A. Schachtner (költő, salzburgi udvari trombitás, hegedűs és csellista) állított össze. Az egyik történet szerint Mozart helyesen emlékezett, hogy Schachtner hegedűje egy előző alkalommal a sajátjánál egy nyolcad hanggal mélyebbre volt hangolva; egy másik esetről Schachtner így számol be: "Egy nap tollal a kezében látjuk. Apja: Mit csinálsz? Wolfgang: Egy csembalókoncertet; az első rész mindjárt kész lesz." Leopold állítólag hitetlenkedve vizsgálgatta a papírlapot borító ákombákomokat, és el kellett ismernie, hogy a gyermek igazat mondott. Előfordult, hogy lapról eljátszott egy második hegedűszólamot anélkül, hogy egyetlen hegedűleckét vett volna, és kijelentette: "A másodhegedűt úgy is el lehet játszani, ha nem tanulta az ember." Első nyilvános fellépésére 1761-ben került sor Salzburgban, részt vett a Zsigmond, Magyarország királya című latin nyelvű iskoladráma előadásában.
Nem könnyű védekezni az őrület ellen, ha az embernek csodagyermekkel van dolga
Leopold Mozart nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy fiának istenáldotta zenei tehetségét közszemlére bocsássa, így Wolfgangot és Nannerlt - Maria Anna, Mozart nővére szintén tehetséges volt, de kevésbé, mint az öccse - 1762-ben koncertkörútra vitte (München, Passau, Linz, Bécs, Pozsony). A következő évben ismét útra keltek (München, Augsburg, Pozsony, Mainz, Frankfurt, Brüsszel, Párizs, London, Antwerpen, Hága), így hát a kis Mozart hatéves korától fogva tanulóévei során folyton úton volt, és Európa udvari köreiben, híres zenei akadémiákon és a nyilvánosság előtt mutathatta be tudását. Egy egész sor, az apja által kitalált trükkel nyűgözte le közönségét, úgy mint a kendővel letakart billentyűkön való zongorázás (ami nem túl nehéz, de az avatatlanokat biztosan elkápráztatta), lapról olvasás, rögtönzés, dallamharmonizáció első hallásra.
Fantasztikus zenei bemutatóinak köszönhetően neve állandóan szerepelt az újságokban, a zenész- és a tudóstársadalom komoly cikkek tömegét írta a csodagyermekről, egész Európa a dicséretétől visszhangzott. A Párizsban élő Friedrich Melchior von Grimm báró - az irodalmi körök egyik vezéralakja -, amint a Correspondance Littéraire-ben megírta, csaknem eszét vesztette: "Nem vagyok biztos benne, hogy nem szédülök meg ettől a gyerektől, ha többször meghallgatom; ráébreszt, hogy nem könnyű védekezni az őrület ellen, ha az embernek csodagyermekkel van dolga. Most már nem lep meg, hogy Szent Pál elvesztette a fejét különös látomása után." Wolfgang tehát kapcsolatba kerülhetett kora minden fontos muzsikusával és zenéjével, hihetetlen agya mindent magába szívott és megőrzött. A legmeghatározóbb a Londonban élő J. Chr. Bachhal kötött barátsága volt - együtt improvizáltak csembalón -, J. S. Bach legfiatalabb fia nagyon fontos szerepet játszott Mozart stílusának kialakulásában.
Néhány alkalmi kompozícióval a hercegérsek előtt is tanúságot kellett tennie fejlődéséről. E rövid salzburgi tartózkodás után 1768-ban Bécsbe utazott a La finta semplice című opera buffájának bemutatójára, ami azonban az aljas intrikáknak köszönhetően elmaradt. Bemutatásra került viszont - egy magánelőadás keretében - a Bastien és Bastienne című egyfelvonásos Singspielje. Salzburgba visszatérve a hercegérsek udvari koncertmesterré nevezte ki (fizetés nélkül), Leopold azonban újabb utazásokat tervezett, ezúttal Itáliába (1770-73). Ezeknek az utaknak óriási művészi jelentősége korántsem merült ki olyan - bár fontos - külső eseményekben, mint Padre Martini leckéi, a bolognai Accademia Filarmonica kitüntető tagsága, az Aranysarkantyú-rend, vagy a különféle operaírásra való megbízások (Mitridate, ré di Ponto, Lucio Silla). Az ifjú Mozartot itt egy életre szóló benyomások érték, megismerkedett az olasz komoly (opera seria)- és vígopera (opera buffa) stílusával, az énekhang kezelésével, a vokális polifónia törvényeivel és a hangszerelés technikájával. Salzburgba való visszatérése után komponálta meg első zongoraversenyét, első zongoraszonátáit, és azt a négy szimfóniáját, melyek között már olyan mestermű is született, mint a "kis"g-moll szimfónia.
Szabadon alkotó zeneszerző anyagi gondokkal
Ferdinánd főherceg elgondolkodott Mozart alkalmazásán az Ascanio in Alba milánói sikerének köszönhetően, de Mária Terézia levélben figyelmeztette fiát, hogy ilyen `haszontalan emberekkel`ne alacsonyítsa le az udvart, a Mozart családnak egyébként is az a szokása, hogy `koldusként csavarognak szerte a világban`. 1777-ben Mozart az édesanyjával kelt útra, a cél egy jó állás megszerzése volt Párizsban. Útközben, Mannheimben barátkozott össze a Weber családdal, és kivívva szülei tiltakozását - édesanyja szerint: `Amint Wolfgang új ismeretséget köt, mindjárt tálcán nyújtja az életét és mindenét.`-, beleszeretett egyik lányukba, Aloysia Weberbe. Párizs közvéleményét akkoriban a Gluck és Piccini párthíveinek harca foglalkoztatta, a csodagyermek varázsa már szertefoszlott, az érvényesülni vágyó fiatal muzsikus pedig nem jelentett szenzációt a franciák számára (Mozart írta egyik levelében: `A franciák mindig is szamarak voltak és azok is maradnak: semmihez sem értenek, idegenekhez kell fordulniuk segítségért.`).
Mozart tehát nem járt szerencsével, ráadásul édesanyja megbetegedett, és ott halt meg Párizsban 1778-ban (a-moll zongoraszonátájának drámai hangvétele, állandó és mély izgatottsága valószínűleg e tragikus esemény emlékét őrzi). Hazatérése közben még egy csapás érte, Aloysia kikosarazta. Ilyen kedélyállapotban érkezett vissza Salzburgba, ahol elszegődött udvari orgonistának. Akármilyen bosszús és mogorva volt ("Ki fogok babrálni az érsekkel, és nagyon fogom élvezni!"), kitartóan komponált, ebből az időből származnak első érett művei (Koronázási mise, Sinfonia concertante hegedűre, mélyhegedűre és zenekarra, Idomeneo München számára, és a K330-332 zongoraszonáták).
Salzburg nem volt megfelelő hely a számára, tudta, hogy többre képes, és olyan pártfogóra vágyott, akinek a képzelete és a pénze is megvan hozzá, hogy segítségével megvalósíthassa a fejében rajzó ötleteket. 1781-ben szakított végleg a salzburgi érsekséggel, és valószínűleg elsőként próbált önálló művészként megélni. Mintha óriási lelki tehertől szabadult volna meg, sokkal mélyebb, meggyőzőbb, lenyűgözőbb és erőteljesebb zenét kezdett komponálni. Mozart Weberékhez költözött, és ezúttal a középső lány, Constanze iránt lobbant szerelemre, az esküvőt 1782-ben tartották meg a Stephanskirchében. Haydnnal való kapcsolatának - többször vonósnégyeseztek együtt - köszönhetjük az 1782 és 1785 között született hat vonósnégyest ("Haydntől tanultam meg, hogyan kell vonósnégyest írni"), aligha kétséges, hogy Mozart az idősebb pályatárs op. 33-as kvártettjeit akarta felülmúlni. Az ajánlás is Haydnnak szól, aki így nyilatkozott Leopoldnak: "Az Úr színe előtt és becsületes emberként meg kell mondanom önnek, hogy a fiánál nagyobb zeneszerzőt se személyesen, se közvetve nem ismerek."
Egy ideig ígéretesnek tűnt a helyzet, Mozart megkísérelte, hogy mint szabadon alkotó zeneszerző, művei tiszteletdíjából, koncertekből és tanításból éljen. Remekmű remekművet követett: Szöktetés a szerájból, Figaro házassága, Don Giovanni, Così fan tutte, az utolsó szimfóniák és zongoraversenyeinek ragyogó sorozata, amelyet nyilvános hangversenyein ("akadémiáin") maga mutatott be. 1787 decemberében II. József császár kamaramuzsikusának nevezte ki (kötelezettsége alig több, mint tánczene írása udvari bálokra), évi 800 forint fizetéssel (szemben Gluck 2000-ével). Mozart elfogadta a címet, de nem volt elégedett: "Túl sok azért, amit nyújtok; túl kevés azért, amit nyújthatnék". Mint sikeres operaszerzőnek és elismert zongoravirtuóznak sok pénzt kellett keresnie, mégis élete utolsó éveiben egyre gyakrabban küszködött anyagi gondokkal, egyre sűrűbben folyamodott kölcsönökért. 1791-ben kezdett rendeződni anyagi helyzete, felkérést kapott a La clemenza di Tito és A varázsfuvola megírására, ám egészségi állapota megrendült, és a Requiem komponálása közben, 1791 december 5-én éjjel egy óra előtt érte a halál.
