Az első állandó Márai Sándor-kiállítás nyílt meg Budán
2026. március 27. 10:38
Megnyílt Magyarország első állandó Márai Sándor-emlékkiállítása a budai Várnegyedben található Virág Benedek Házban. A huszadik századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotójának budai éveit és szellemi örökségét bemutató, „Budára költöztem” című tárlat a 2025–2026-os Márai-emlékév kiemelt eseménye – derül ki a Budavári Önkormányzat MTI-hez eljuttatott hivatalos közleményéből.

Fotó: Böröcz László/Facebook
Korábban
A Budavári Önkormányzat, a Budavári Közösségi Nonprofit Kft. és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum (MNMKK PIM) együttműködésében megvalósult, mától a nagyközönség számára is látogatható tárlat egyedi koncepció mentén tárja a közönség elé az író életútját.
A Mészáros Tibor irodalomtörténész által kurált kiállítás különös hangsúlyt fektet Márai Krisztinavároshoz kötődő, alkotóilag rendkívül termékeny időszakára. A kiállítótérben eddig ismeretlen archív fényképek, ritka könyvkiadások, korabeli dokumentumok és mozgóképes felvételek is helyet kaptak. Az autentikus élményt a korhűen berendezett enteriőrök és az író eredeti használati tárgyai – köztük ikonikus íróasztala – teszik teljessé, míg a többnyelvű olvasósarokban a nemzetközi látogatók is megismerkedhetnek a szerző műveivel.
A megnyitón Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: a helyszín nem csupán emlékhely, hanem a magyar kultúra egyetemes dimenzióinak szimbóluma és a kulturális párbeszéd színtere. Böröcz László, Budavár polgármestere, Fazekas Csilla alpolgármester és Török Petra, az MNMKK PIM főigazgatója egyaránt kiemelték, hogy az intézményi összefogás révén létrejött tárlat túlmutat egy helyi kulturális beruházáson. Az állandó kiállítás Márai hagyatékának méltó, hosszú távú megőrzését szolgálja, szorosan kapcsolódva a 2026. április 10-ig tartó, az író munkássága előtt tisztelgő országos emlékév programsorozatához.
Márai Sándor és Krisztinaváros
Márai Sándor (1900–1989) a 20. századi magyar polgári irodalom legkiemelkedőbb képviselője, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul összefonódott a budai Krisztinavárossal. A kassai születésű író nyugat-európai útjairól hazatérve, 1928-tól egészen Budapest 1944–1945-ös ostromáig élt a budavári Mikó utcában. Ez az alig másfél évtized jelentette pályájának legintenzívebb, legtermékenyebb szakaszát, ekkor születtek legjelentősebb, a hazai polgárság identitását és válságát vizsgáló regényei (köztük az Egy polgár vallomásai).

Otthona és páratlan könyvtára a második világháború alatt megsemmisült, a kiépülő kommunista diktatúra és a szellemi elnyomás elől pedig 1948-ban végleg emigrációba kényszerült. Olaszországi, majd egyesült államokbeli száműzetésében a hazai hivatalos irodalompolitika évtizedekig elhallgatta a nevét, műveit betiltották.
Bár 1989-es San Diegó-i öngyilkossága miatt már nem érhette meg a magyarországi rendszerváltást, a kilencvenes évektől kezdődő posztumusz reneszánsza során a magyar és a nemzetközi irodalmi kánonban ismét elfoglalta az őt megillető helyet. Az első magyarországi állandó kiállítás megnyitása történelmi és szimbolikus jóvátétel: az író szellemi hagyatékának végleges hazatérése egykori alkotói sikereinek helyszínére, Budára.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait tegnap
- Diktátorok szakácsainak visszaemlékezéseit dolgozza fel egy új dokumentumfilm tegnap
- 50 éve buktak le a harckocsi-terveket ellopó Stasi-ügynökök az NSZK-ban tegnap
- Lézeres szkenneléssel mérnek fel egy brazíliai múzeumot tegnap
- Műemléki védettséget kapott Nagy Sándor első győztes csatájának helyszíne tegnap
- Újra látogatható a marzabottói etruszk nemzeti múzeum tegnap
- Élőben közvetítik a TikTokon a Sagrada Familia tornyának felavatását tegnap
- Középkori pergamenek genetikai titkait tárták fel kutatók tegnap












