Az 1953-as iráni puccs és következményei

Az 1953-as iráni puccs nem elszigetelt esemény volt, hanem hosszú geopolitikai folyamatok következménye. Olaj, nagyhatalmi érdekek és belső politikai válság találkozott egyetlen fordulópontban, amely mindmáig hat.

Téli tüntetés Los Angelesben

Egy derűs téli délutánon tüntetők vonultak végig Los Angeles nyugati részének egyik egyetemi negyedében. A tömegben zöld, fehér és vörös színek villantak fel: Irán zászlajának színei. A lobogókon azonban nem az iszlám köztársaság jelképei szerepeltek, hanem az 1979 előtti Oroszlán és Nap motívum.

A résztvevők rendszerváltást követeltek Iránban, támogatva az országon belüli tiltakozásokat. A zászlók között feltűntek Reza Pahlavi, az utolsó sah száműzetésben élő fia, valamint Donald Trump képmásai is. Többen felszólították az Egyesült Államok elnökét, hogy avatkozzon be az iráni eseményekbe, ahol állításuk szerint több ezer, a jelenlegi rezsim ellen tiltakozó tüntetőt öltek meg.

A tiltakozás káoszba fordul

A menet a Westwood városrészben haladt, amikor a Veteran Avenue-n egy mozgó teherautó hirtelen a tömeg közé hajtott. A tüntetők először megijedtek és menekültek, de a felvételeken jól látható felirat jelent meg a teherautó oldalán: „NO SHAH. NO REGIME. USA: DON’T REPEAT 1953. NO MULLAH.”

A felirat magyarul azt üzente: se sah, se rezsim, se vallási vezetők uralma, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne ismételje meg az 1953-as beavatkozást.

Irán, mint nagyhatalmi játszótér

Irán helyzetét már a 19. század végén a nagyhatalmi rivalizálás határozta meg. George Curzon brit diplomata 1892-ben sakktáblához hasonlította a térséget, és sakkjátszmához az ott zajló eseményeket, ahol a világuralomért folyik a küzdelem.

Az ország hatalmas olajkészletei 1908-tól a brit érdekek középpontjába kerültek. 1921-ben brit támogatással puccs juttatta hatalomra Reza Pahlavi sahot, aki uralma alatt gyors, felülről vezérelt modernizációba kezdett.

Az állam világi jelleget öltött, az oktatást, az igazságszolgáltatást és a közigazgatást átszervezték, miközben a hagyományos vallási és törzsi struktúrákat háttérbe szorították. A hétköznapi életben ez egyszerre jelentett infrastrukturális fejlődést és politikai elnyomást: a rend, a központosítás és a nemzeti identitás erősítése együtt járt a szabadságjogok korlátozásával.

Háború és megszállás

A második világháború idején Irán semlegességet hirdetett. A sah egyszerre tartott a brit és a szovjet befolyástól, miközben elutasította a náci Németország faji ideológiáját. 1941-ben azonban brit és szovjet csapatok szállták meg az országot, arra hivatkozva, hogy a sah nem utasította ki a német állampolgárokat.

Reza sah 1941. szeptember 16-án lemondott és száműzetésbe vonult. Helyét fia, Mohammad Reza Pahlavi vette át. A megszállás éveiben Irán mindennapjai bizonytalanná váltak. Bár a frontok elkerülték az országot, az élelmiszerhiány, az infláció és a külföldi katonai jelenlét súlyos terheket rótt a lakosságra. Ugyanakkor a politikai tér átmenetileg kinyílt. Pártok, szakszervezetek és sajtóorgánumok működhettek, ami addig példátlan politikai élénkülést hozott a városokban.

Az 1953-as iráni puccs előzményei

A háború után Irán politikai és gazdasági helyzete továbbra is ingatag maradt. A vita középpontjában az olaj állt. 1951 márciusában miniszterelnökké választották Mohammad Mossadeghet, aki azonnal államosította az olajipart.

Ez váltotta ki az abadáni válságot. A brit állam tulajdonában lévő Anglo–Iranian Oil Company, a későbbi BP, elveszítette legfontosabb külföldi érdekeltségét. Mossadegh kormányzása idején erős nemzeti lelkesedés uralkodott, az államosítást sokan a szuverenitás visszaszerzéseként élték meg. A politikai szabadság fennmaradt, ám a gazdasági nyomás egyre erősödött.

Szankciók és gazdasági összeomlás

Nagy-Britannia gazdasági szankciókkal válaszolt. Hadihajók zárták le Abadán kikötőjét, a brit személyzetet kivonták, az iráni olaj pedig gyakorlatilag eladhatatlanná vált. 1952-re a kitermelés napi 20 000 hordóra esett vissza.

A mindennapi élet egyre nehezebbé vált. Munkahelyek szűntek meg, az állam pénzügyi mozgástere beszűkült. Több tízezer ember veszítette el állását, miközben az államcsőd reális veszéllyé vált. Mossadegh politikai támogatottsága megingott, és rendkívüli felhatalmazásokkal, egyre autoriterebb módon kormányzott.

Az Egyesült Államok kezdetben nem támogatta a brit beavatkozást. Harry Truman elnök megértette az iráni nacionalista törekvéseket. A hidegháborús logika azonban felülírta ezt az álláspontot.

Alig két héttel Dwight D. Eisenhower beiktatása után, 1953. február 3-án, a brit és amerikai tisztviselők Washingtonban megállapodtak Mossadegh eltávolításáról. A terv az Operation Ajax fedőnevet kapta.

Propaganda és összeesküvés

A műveletet a CIA irányította Kermit Roosevelt Jr. vezetésével. A sajtót elárasztották a Mossadegh-ellenes cikkek, politikai csoportokat fizettek meg tüntetések szervezésére, és katonai vezetőket próbáltak megnyerni a puccs támogatására.

A sah kezdetben vonakodott, végül azonban aláírta a Mossadegh menesztéséről szóló rendeleteket. 1953. augusztus 16-án elhagyta az országot. Mossadegh időben értesült a tervekről, több összeesküvőt letartóztatott, és híveit hazaküldte, mert úgy vélte, a veszély elmúlt.

A kijelölt új miniszterelnök, Fazlollah Zahedi bujkálni kényszerült. A CIA ekkor már vereségre számított, és embereinek kivonását rendelte el. A történet azonban nem ért itt véget.

A sah visszatérése

Az események új fordulatot vettek 1953. augusztus 19-én. Tömegek vonultak utcára, immár a sah mellett skandálva jelszavakat. Mossadegh úgy vélte, a megmozdulásokat a CIA szervezte, bár erre kevés közvetlen bizonyíték állt rendelkezésre.

Zahedi előbújt rejtekhelyéről, és délután fél háromra Irán egyetlen törvényes miniszterelnökének nyilvánította magát. Rövid időn belül hivatalosan is leváltotta Mosszadeghet. Táviratban hívta vissza Mohammad Reza Pahlavi sahot, majd pénzügyi támogatást kért Dwight D. Eisenhower amerikai elnöktől. Az Egyesült Államok válaszolt a felhívásra.

Letérés a demokrácia útjáról

A puccs mély és maradandó nyomot hagyott Irán történetében. Több történész egyetért abban, hogy az események – Stephen Kinzer megfogalmazásával – erőszakosan letaszították Iránt a demokrácia útjáról.

Ervand Abrahamian szerint Iránban nem tökéletes, de nyitott politikai rendszer működött, amely 1953 után megszűnt.

Az „amerikai sah” korszaka

Mohammad Reza Pahlavi soha nem tudta levetkőzni az „amerikai sah” bélyegét. Népszerűsége folyamatosan csökkent, hatalmát két és fél évtizeden át az amerikai támogatás biztosította.

Uralma idején Irán gyors urbanizáción és gazdasági átalakuláson ment keresztül. A városi középosztály életkörülményei javultak, az oktatás és az egészségügy fejlődött. Ugyanakkor a politikai részvétel szinte teljesen megszűnt, a társadalmi egyenlőtlenségek és a kulturális feszültségek fokozódtak. A monarchia végül az 1979-es, Nyugat-ellenes iráni forradalomban omlott össze, amely iszlám teokráciává alakította az országot.

Olaj és szuverenitás

Az 1953-as iráni puccs következményeként külföldi vállalatokból álló konzorcium vette át az iráni olajmezők ellenőrzését. Bár az állami bevételek meghaladták az államosítás előtti szintet, Irán elveszítette szuverén ellenőrzését saját természeti erőforrásai felett.

Amerikai önvizsgálat

Az Operation Ajax volt az első alkalom, amikor az Egyesült Államok idegen ország kormányát döntötte meg. Az Eisenhower-kormányzat akkor sikerként értékelte az akciót, a történeti megítélés azonban jóval kritikusabb lett.

2000-ben Madeleine Albright külügyminiszter kijelentette, hogy az amerikai beavatkozás visszavetette Irán politikai fejlődését és a demokráciát. Elismerte, hogy a sah kormánya gazdaságilag fejlesztette az országot, de brutálisan elnyomta a politikai ellenzéket.

2013-ban Barack Obama az ENSZ-ben hasonlóan fogalmazott. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok közel-keleti megítélése jelentősen romlott az ügy miatt, és hangsúlyozta: az iráni bizalmatlanság mély gyökerei közé tartozik az amerikai beavatkozás és egy kormány megdöntése a hidegháború idején.