Hitler elfeledett szövetségesei

Árpád-kori falut tárnak fel a régészek Kecskemét-Hetényegyházán

2016. december 5. 10:07 MTI

Egy fejlett településszerkezetű, 12. századi és egy 10. századi, szintén Árpád-kori, valamint egy szarmata település maradványait tárják fel a régészek Kecskemét-Hetényegyházán - tájékoztatott Wilhelm Gábor ásatásvezető régész.

Árpád-kori falut tárnak fel a régészek Kecskemét-Hetényegyházán

Az északi elkerülő út második ütemének három kilométeres nyomvonalán a régészek három helyszínen végeznek - a májusi próbaásatásokat követően - megelőző feltárásokat. A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a munkálatok során - Mészáros Mónika vezetésével - a hetényegyházi templom mellett egy szarmata kori településrészlet épületeinek alapjait és hatvan kutat tudtak rekonstruálni. Egy másik helyszínen egy 10. századi, Árpád-kori település kisebb részletét tárják fel. Egy harmadik területen pedig csaknem hétezer négyzetméteren egy korai magyar település két fázisát sikerült megfigyelni.

Ez utóbbinál az ásatások során jelentős mennyiségű kerámiatöredék, valamint az 1140 és 1160 közötti időkből származó ezüstpénzek is előkerültek. Jól kivehető a települést körbekerítő árok és a tizenöt, félig földbe mélyített, egytől egyig kemencével rendelkező lakóépület. Mindegyik egyforma tájolású, teljesen igazodik a településszerkezethez, valamint a falut körülvevő árokhoz. A házak szabályosan helyezkednek el utcaszerű rendszert követve, ami ritka az Árpád-kori települések esetében. A rendszerhez igazodnak az élelemtároló vermek, gödrök és a település központjában kialakított kút is - fogalmazott a vezető régész.

A falu határoló árkán kívül kialakított vízelvezető és ülepítő rendszerek által létrejött terek, tervezett karámok az itt élők fejlett nagyállattartására utalnak. A fejlett vasművesség, a kovácsmesterség űzését pedig a nagy mennyiségű kovácssalak bizonyítja - magyarázta az ásatást vezető szakember. A régészek pusztulásrétegnek nem találták nyomait, ami arra utal, hogy a település nem élte meg a tatárjárást, feltehetően már a 12. század végén elvándoroltak az itt élők.

Wilhelm Gábor elmondta: mivel a korabeli források nagyon hiányosak, a település nevét sem ismerik, de az biztos, hogy a kecskeméti régió az Árpád-korban igen lakott volt. Megállapítható az is, hogy a leletanyag mennyisége és a lelőhelyben felfedezhető tervszerűség nagyban hasonlít a Kecskemét déli részén, a Mercedes-gyárnál 2009-ben végzett feltárások során találtakhoz. Ott is egy hasonló településszerkezetű falut sikerült rekonstruálni.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!