Tőzeglápok őrzik az európai ólombányászat hatezer éves történetét
A kontinens tőzeglápjaiban megőrződött mikroszkopikus ólomszennyezések elemzésével térképezték fel az európai ezüst- és ólombányászat hatezer éves történetét: a kutatás a szétszórt régészeti leletek helyett a természetes archívumokra támaszkodott. A módszer segítségével a szakemberek kiderítették, hogy a Római Birodalom nyersanyagellátása jóval több európai központra épült a korábban feltételezettnél.
- A kutatók tőzeglápok üledékeiből rekonstruálták az európai ezüst- és ólombányászat hat évezredes hálózatát.
- A legkorábbi komolyabb kitermelés a Kr. e. 4. évezredben indult a görögországi Laurion vidékén.
- A római korban a hispániai telepek mellett galliai és britanniai bányák is meghatározóak voltak.
A természetben az ólom és az ezüst gyakran együttesen fordul elő a galenit nevű ásványban. Mivel az ókori társadalmak számára az ezüst elengedhetetlen volt a pénzveréshez és a távolsági kereskedelemhez, a kinyerése érdekében nagy mennyiségű ércet olvasztottak meg, ami jelentős ólomszennyezést juttatott a légkörbe.
A levegőben szálló ólompor évről évre folyamatos rétegekben rakódott le a tőzeglápokban, a tavi üledékekben és a sarki jégtakarókban. A kutatók egy 2 méter mély, Dig1Ter elnevezésű tőzegmagot fúrtak a franciaországi Közép-Hegységben található Pilat-hegység területén. A mélyebb rétegek kormeghatározását radiokarbonos eljárással, míg a felsőbb szinteket radioaktív izotópok mérésével végezték el, így egy folyamatos, hatezer évet felölelő kronológiai sort hoztak létre.
A kutatócsoport a vizsgálatot kiterjesztette és összesen 19 európai tőzeglápból származó 467 mintát elemzett tizenkét különböző történelmi korszakra bontva. A mintákban talált ólomizotópok jellemzőit a Lyon Pb Isotope Database elnevezésű, mintegy hétezer ércanalízist tartalmazó adatbázissal vetették össze.
Az adatok értelmezéséhez kidolgozták az EMII nevű statisztikai mutatót, amely egyfajta ujjlenyomat-olvasóként működik. Ez a módszer megmutatta, hogy az egyes történelmi korszakokban milyen mértékű volt az ólombányászatból származó szennyezés, és pontosan mely bányászati régiókból származott a légkörbe került anyag. Az ipari forradalom idején a mutató pontossága csökkent, mivel a fosszilis tüzelőanyagok és az ipari kibocsátások elfedték a jellegzetes ókori és középkori ércek izotópos ujjlenyomatait.
A legkorábbi jelentős szennyezési nyomok a késő neolitikum és a kőrézkor idejére, a Kr. e. 3700 és 2200 közötti időszakra datálhatók. Az adatok alapján ebben a korszakban a görögországi Laurion térsége és az égei-tengeri szigetek számítottak a legfőbb ólom- és ezüstbányászati központoknak. A bronzkor folyamán a fémtermelés a kiépülő tengeri kereskedelmi hálózatok révén a mai Földközi-tenger vidékére és Törökország területére is kiterjedt.
A kitermelés később a kontinens belső területeire, a mai Franciaország, Németország és Nagy-Britannia régióira is áttevődött. Az emisszió a kora római korban érte el csúcspontját, majd a kora középkorban a politikai instabilitás, a pestisjárványok és az éghajlatváltozás hatására drasztikusan visszaesett, mielőtt az érett középkorban ismét növekedésnek indult volna.
A fémek birtoklása és feldolgozása az emberiség történelmének egyik legfontosabb hajtóereje volt, amely új területek felfedezésére és távolsági kereskedelmi utak kiépítésére ösztönözte az ókori társadalmakat. A mostani eredmények jelentősen árnyalják a Római Birodalom gazdaságáról alkotott eddigi képet. A hagyományos történeti felfogás szerint Róma ezüst- és ólomellátása szinte kizárólag a hispániai bányákra támaszkodott.
A tőzeglápok adatai azonban bizonyítják, hogy a vaskortól kezdve a galliai, germániai és britanniai bányák is folyamatos, nagy mennyiségű utánpótlást biztosítottak. A nyugat- és közép-európai központokat kiterjedt szárazföldi, folyami és tengeri útvonalak kötötték össze, ami egy rendkívül integrált ókori gazdasági hálózat működésére utal.
Ez is érdekelhet
A történettudomány régóta vizsgálja a kohászat és a birodalmak felemelkedésének, illetve bukásának összefüggéseit. Az ókorban bányászott ezüst biztosította a római pénzrendszer stabilitását, ami elengedhetetlen volt a kiterjedt hadsereg fenntartásához és az államgépezet működtetéséhez. Az ólmot emellett vízvezetékekhez, háztartási eszközökhöz és építészeti rögzítésekhez is tömegesen használták a birodalomban.
A történelmi ólomexpozíció pontos földrajzi és kronológiai rekonstruálása olyan régi történelmi vitákhoz is új adatokat szolgáltathat, mint az ólomforgalom és a lakosság egészségi állapotának kapcsolata. A természeti archívumok vizsgálata a jövőben hatékonyan kiegészítheti a szűkös régészeti leleteket, pontosan megmutatva a kontinens gazdasági hálózatainak évezredes átrendeződését.
