Amikor Amerika egy napra elhitte, hogy véget ért a háború

Az álhírek jelenségét gyakran a modern korhoz kötjük, pedig már az első világháború végén is képes volt egyetlen félreértett információ egész országokat megtéveszteni. Az álfegyverszünet története megmutatja, milyen következményei lehetnek egy ellenőrizetlen hírnek.

A háború vége utáni vágy

Az első világháború olyan pusztítást hozott, amilyet az emberiség addig nem ismert. Vegyi fegyverek, légi bombázások, harckocsik és géppuskák jelentek meg a frontokon. Több mint hetvenmillió embert mozgósítottak harminckét ország zászlaja alatt. A halottak száma elérte a tizenhétmilliót, a sebesülteké további húszmilliót. 1918 őszére a társadalmak kimerültek. Amikor elérkezett november eleje, sokan hitték úgy, hogy a béke már csak napok kérdése.

Az álfegyverszünet hírének megszületése

Ebben a feszült várakozásban került a történet középpontjába Roy Howard, a United Press vezetője. A hírügynökség éles versenyben állt riválisával, a Associated Press-szel.

Howard 1918. november 7-én a franciaországi Brestben tartózkodott, ahol találkozott Henry Wilson tengernaggyal, az amerikai haditengerészeti erők helyi parancsnokával. A tengernagy ekkor olyan értesülést kapott a párizsi amerikai nagykövetségtől, miszerint aznap reggel aláírták a fegyverszünetet. A háború véget ért. Hogy az információ telefonon vagy táviraton érkezett, nem teljesen tisztázott. Egy dolog azonban biztos: az értesülés puszta szóbeszéd volt.

A hír, amelyre egész Amerika megállt

Howard tudta, mit jelent egy ilyen hír. Engedélyt kért a közlésre, és meg is kapta. Ezután a legközelebbi távíróállomásra sietett, ahol megszegte saját hírügynöksége szabályait. A Franciaországból küldött anyagokat két vezetőnek kellett hitelesítenie, ám a másik aláíró, William Simms, Párizsban tartózkodott, több száz kilométerre.

Howard nem várt. Meghamisította az aláírást, és elküldte a hírt. New Yorkban a hír robbanásszerűen terjedt. A tőzsde délután egykor leállt. Üzletek zártak be, kirakatokban jelentek meg feliratok arról, hogy a tulajdonosok túl boldogok a munkához. Az utcákon spontán ünneplés kezdődött, a forgalom leállt, az alkohol bőséggel fogyott. A szó, amelyre évek óta vártak, végre elhangzott: béke.

Amikor beütött a valóság

Csakhogy Európában tovább dörögtek a fegyverek. A harcok Franciaországban nem álltak le. Wilson értesülése puszta pletyka volt, Howard pedig nem ellenőrizte. Amikor Washingtonban is értesültek a hírről, Robert Lansing külügyminiszter sietve cáfolatot adott ki. A közlemény 14 óra 15 perckor került a hírszolgálatokhoz.

Az emberek azonban nem akarták elfogadni. Az álfegyverszünet híre erősebbnek bizonyult a valóságnál. A tömegek kétféle képpen reagáltak. A tömeg egyik része eldühödött, újságokat téptek szét, és rövid időre még az Associated Press New York-i irodáját is megtámadták. A tömeg másik része azonban felhőtlenül ünneplte a békét, tagadva annak hivatalos cáfolatát.

Az álfegyverszünet öröksége

A New York Times a történteket a sajtótörténet legsúlyosabb közönségmegtévesztéseként jellemezte. Egy rivális lap pedig elégedetten jegyezte meg, hogy nem közölt tényként hamis hírt.

A valódi fegyverszünetet végül november 11-én írták alá, a tizenegyedik órában, a tizenegyedik napon, a tizenegyedik hónapban. Az ország újra ünnepelt. Az álfegyverszünet csupán főpróbának bizonyult.

Roy Howard később az E. W. Scripps vállalat élére került, és jelentős médiabirodalmat épített. 1936-ban a Kremlben személyesen készített interjút Sztálinnal. Amikor azonban 1953-ban visszavonult, a harmincöt évvel korábbi tévedés még mindig kísértette.

Az álfegyverszünet története emlékeztet arra, hogy az álhírek nem a digitális korban születtek. Régóta velünk vannak, és jó eséllyel velünk is maradnak.