Áltörténeti kisregény ered Petőfi eltűnésének nyomába
Petőfi Sándor eltűnésének legendáját és az Arany János Vörös Rébék című balladáját ihlető bírósági ügyet kapcsolja össze Milbacher Róbert Variációk a múltra című kötete. A Magvető Kiadónál megjelent könyv két áltörténeti kisregénye valós személyekből, dokumentált eseményekből és a forrásokban maradt hiányokból épít fel lehetséges történeteket. A szerző nem végleges megfejtést kínál, hanem azt vizsgálja, miként lesz a bizonytalan adatokból elbeszélés, az elbeszélésből pedig kulturális emlékezet.
- Milbacher Róbert új kötete a Petőfi-legendát és a Vörös Rébék ballada valós hátterét dolgozza fel két áltörténeti kisregényben.
- Az első írás a költő eltűnését és lehetséges túlélését kutatja a Szendrey Júlia halála után megmaradt forrásokból kiindulva.
- A második történet a ballada alapjául szolgáló, 1808-as nagyszalontai bűnügyet és a boszorkányvád mögötti emberi valóságot rekonstruálja.
A "P/S avagy utóirat a költő titkos életéhez" című első kisregény Szendrey Júlia 1868. szeptember 6-i halálakor kezdődik. A pesti Zerge utcai ravatal mellett találkozik az asszony második férje, Horvát Árpád, utolsó bizalmasa, Tóth József, valamint a Gyulai Pálként azonosítható elbeszélő. Szendrey 1867-ben különköltözött Horváttól; a súlyos beteg asszonyt ezt követően Tóth rendszeresen látogatta, és feleségül is akarta venni. Halála után a három férfi a valóságban is egyeztetett a hátrahagyott naplók és levelek sorsáról. Milbacher történetében Tóth azért próbálja bebizonyítani, hogy Petőfi túlélte a segesvári csatát, mert így Szendrey második házassága érvénytelennek bizonyulna.
A személyes indítékból végül egy kiterjedt történelmi nyomozás bontakozik ki: Tóth a Petőfi haláláról szóló vallomásokat és a későbbi felbukkanásáról szóló híreket vizsgálja. Petőfinek 1849. július 31-én, a segesvári ütközet idején veszett nyoma; holttestét és sírhelyét sosem sikerült azonosítani. A történettudomány álláspontja szerint valószínűleg a visszavonulás közben esett el, túlélésére vagy szibériai fogságára nincs hiteles bizonyíték. A kisregény August von Heydte és Lengyel József korabeli beszámolóinak bizonytalanságát használja fel. Heydte ugyanis nem ismerte személyesen Petőfit, az általa látott halott leírása pedig nem felelt meg mindenben a költő külsejének.
Milbacher a forráshiányt Petőfi szlovák családi hátterének kérdésével kapcsolja össze. A mű nem a költő magyar identitását vonja kétségbe, hanem azt vizsgálja, miként vált a Petrovics családból származó fiatalember a magyar kultúra egyik legfőbb jelképévé. A nyomozás egy új feltevéshez vezet, de a kisregény ezt sem fogadja el bizonyosságként. Felmerül ugyanis, hogy a Tóth által megismert történet csupán egy, a Petőfi lejáratására szolgáló politikai manipuláció lehetett.
A második kisregény, a "Kései tudósítás egy törvényszéki eljárásról, mely városunk utolsó, boszorkányosnak mondott asszonyszemélye ügyében tartatott" egy 1808-ban Nagyszalontán lezajlott büntetőügyet dolgoz fel. Veress Rebeka – akinek neve Vörös Rébékként maradt fenn a helyi hagyományban – nem vádlottja, hanem sértettje volt az eljárásnak. Nemes Gali István azzal gyanúsította meg az asszonyt, hogy megrontotta a feleségét, ezért a házába csalta, fogva tartotta, és Füsüs Nagy Jánossal együtt bántalmazta.
A fennmaradt iratok szerint az asszonyt lánccal egy gerendára húzták, kötéllel megverték, és a füléből is levágtak egy darabot. Végül a leánya értesítette a városi bírót, aki fegyveres szolgákat küldött a kiszabadítására. A törvényszék mindkét férfit elítélte, Rebeka feltételezett boszorkányságát azonban nem vizsgálta, ezért az eset jogi értelemben nem tekinthető boszorkánypernek.
Arany János 1877-ben írta meg a Vörös Rébéket. Saját megjegyzése szerint a helyi szájhagyomány mindössze annyit őrzött meg, hogy az asszony átment egy keskeny pallón, varjúvá változott és elrepült; a ballada további cselekményét már ő maga alkotta meg. Milbacher a bírósági iratok és az irodalmi hagyomány közötti hiátust tölti ki a fikcióval. Kisregényében Rebeka maga is megszólal, és szexuális erőszakkal is megvádolja fogvatartóit. Ez azonban nem igazolt levéltári adat, hanem a tudatos írói átdolgozás része. A két történetet így a hiányzó bizonyosság kapcsolja össze: Petőfi esetében nem maradt azonosított holttest, Rebeka esetében pedig nem jegyezték fel a sértett saját vallomását.
Ez is érdekelhet
A 19. századi magyar irodalommal foglalkozó Milbacher Róbert korábbi munkáiban is előszeretettel vizsgált irodalmi kultuszokat és életrajzi legendákat. A 144 oldalas "Variációk a múltra" ezt a kérdéskört immár szépirodalmi formában folytatja. A kötet mesterien mutatja be, miként képes átalakítani a hiányos dokumentációt a politikai érdek, a közösségi előítélet és az irodalmi képzelet.
Milbacher Róbert: Variációk a múltra. Magvető, Budapest, 2026. 144. o.
