Híres botrányok a magyar irodalom történetéből

A magyar irodalom története bővelkedik olyan regényekben, költeményekben, fordításokban és színdarabokban, amelyek a saját korukban nagy felháborodást váltottak ki. A költészet napja alkalmából három költőnk egy-egy történetén keresztül mutatjuk be, hogyan borzolta a kedélyeket a magyar líra a múltban.

Kölcsey Ferenc és az első magyar plágiumvita 

„A megtörténtet meg nem történtté senki nem teheti. Fellobbanásé a hiba, elcsendesülésé a helyrehozás.” – ezekkel a szavakkal zárta le a Himnusz írója, Kölcsey Ferenc a magyar irodalom történetének első ismert plágiumvitáját, az ún. Íliász-pört.

A botrányos eset az 1810-es évek elején kezdődött, amikor egy sárospataki tanár, Vályi Nagy Ferenc és a költő Kölcsey Ferenc egymástól függetlenül elhatározták: lefordítják Homérosz kultikus eposzát, az Iliászt.Kölcsey 1816-ban elküldte addigi fordítását Szemere Pálnak, aki továbbította azt Kazinczy Ferencnek. Kazinczy később megosztotta a szöveget Vályi Naggyal is, akinek annyira megtetszett riválisa írása, hogy nem csupán tanulmányozta azt, hanem pár sort változtatás nélkül át is emelt belőle. Hogy az eredeti kéziratban jelölte-e az átvételt, nem tudni; annyi azonban bizonyos, hogy a szöveget sajtó alá rendező Kazinczy a kiadásban nem jelezte a plagizációt. A felháborodott Kölcsey ezt követően jóbarátjához, Szemere Pálhoz fordult segítségért, aki a Tudományos Gyűjtemény hasábjain keresztül nyilvánosan kijelentette: az átvett sorok egyértelműen a költő stílusát tükrözik. Ez az elégtétel végül elegendőnek bizonyult, és a vita lecsillapodott.

Istenkáromlás és nyolc hónap fogházbüntetés

A fiatal József Attila 1923 áprilisában – mindössze pár nappal a 18. születésnapja után – fejezte be Lázadó Krisztus című költeményét, amelyet nem sokkal később a Kékmadár irodalmi és művészeti lap le is közölt. A vers azonban nem várt ellenreakciót váltott ki a közvéleményből: a korabeli sajtó egy része gyomorforgatónak és istengyalázónak minősítette a művet, amiért 1924 elején végül perbe is fogták a költőt. Hiába bizonygatta a védője, dr. Vámbéry Rusztem a tárgyaláson, hogy Ady és Heine is írt hasonló hangnemben Jézusról, a bíróság nem tágított a vádtól és nyolc hónap fogházbüntetéssel, illetve 200 ezer korona pénzbüntetéssel sújtotta a költőt. A kitartó ügyvéd munkájának és a médiafigyelemnek köszönhetően egy évvel később a szigorú ítéletet végül megsemmisítették. 

Radnóti és az Újmódi pásztorok éneke 

Néhány nappal Radnóti Miklós Újmódi pásztorok éneke című kötetének megjelenése után váratlanul két nyomozó jelent meg a költő szegedi albérleténél, és lefoglalták a nála található összes példányt a frissen piacra került versgyűjteményből. Az eljárást a Budapesti Királyi Ügyészség kezdeményezte, szeméremsértéssel és vallásgyalázással vádolva a 22 éves egyetemistát.

A perre végül 1931 decemberében került sor. A vádak közül a szeméremsértést elvetette a törvényszék, de a vallásgyalázást nem. A költő a tárgyaláson hiába hivatkozott a költői szabadságra, a bíróság végül bűnösnek találta és nyolc nap fogházbüntetésre ítélte. Radnóti később fellebbezett, amelynek során a végrehajtást felfüggesztette a bíróság; egyik legismertebb költőnk így büntetlen előéletű maradt.