Szándékosan külföldre kótyavetyélték el a Romanovok mesés kincseit a bolsevikok
A mesés vagyonok ritkán tartanak örökké, még a legmegfontoltabb, többnemzedéknyi takarékoskodásnak is vége szakad egyszer. Nincs ez másként az uralkodói dinasztiák vagyonával sem. Az egykor a királyok és császárok sorának nagyságát hirdető, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményeket egy felelőtlen örökös, a fosztogató ellenség vagy az uralkodót a trónjáról letaszító forradalom is szétszórhatja a világban. Ez történt az Oroszországot több mint 300 éven át megszakítás nélkül uraló s pazar családi kincsgyűjteményt felhalmozó Romanovokkal az 1917-es forradalmakat követően.
A csúcsról a bizonytalanságba
Több mint három évszázadnyi uralkodás után a Romanov-család volt az 1910-es évekre a világ leggazdagabb családja – vagyonuk mai értéken több százmillió dollárra rúgna. Miután 1917. március 15-én II. Miklós cár lemondott trónjáról, az ideiglenes kormány őt és családját (Alekszandra cárnét, Alekszej cárevicset, valamint Olga, Tatjána, Mária és Anasztázia nagyhercegnőket) a Szentpétervár melletti üdülővárosukban, Cárszkoje Szelóban lévő Sándor-palotába vitette.
A család 481 napot töltött gyakorlatilag házi őrizetben, viszonylagos kényelemben, szolgáikkal együtt. Miklós abban reménykedett, hogy külföldön menedéket találhatnak, ez azonban nem bizonyult megoldhatónak. Elsődleges úti céljuk Anglia lett volna, ahol Miklós unokatestvére, V. György uralkodott, azonban ő elzárkózott fogadásuktól – vélhetően attól félt, hogy saját országában is forradalmi indulatokat keltene a letaszított cár érkezése.
Alekszandr Kerenszkij, az ideiglenes kormány vezetője végül elrendelte, hogy a cári családot egy szibériai városba, Tobolszkba vigyék. 1917. augusztus 1-jén hajnalban a japán Vöröskereszt jelzésével védett magánvonatra szálltak, és elindultak kelet felé.
42 főnyi személyzet mellett magukkal vittek 50 koffernyi személyes holmit is – a ruhák, könyvek és étkészletek mellett óriási mennyiségű ékszert is összepakoltak, az esetleges meneküléshez elengedhetetlenek voltak a könnyen mozdítható és pénzzé tehető tárgyak. Az ékszerek értéke csaknem 3 millió rubelt tett ki, vagyonuk nagy része azonban hátramaradt, nem beszélve az önmagukban is értékes ingatlanokról, köztük a palotáikról.
Minden, ami mozdítható
A november 7-i bolsevik hatalomátvételt követően a legnagyobb közvetlen fenyegetésnek az uralkodó szélesebb rokonságának vagyona volt kitéve: a fejvesztve menekülő gazdag előkelők igen számottevő értékeket hagytak lakhelyeiken, és csupán a leggyorsabban és legkönnyebben mozdítható értékeket tudták magukkal vinni – részben, hogy külföldön finanszírozhassák letelepedésüket, részben arra az esetre, ha vesztegetéssel kellene megkönnyíteniük útjukat.
A cár unokahúga, Irina hercegnő az egyik leggazdagabb orosz nemes, Feliksz Juszupov herceg felesége volt.
A herceg saját palotáját volt kénytelen sebtében kifosztani a forrongó Szentpéterváron: zsebeit megtömte drágakövekkel és kisebb ékszerekkel, kezében pedig két Rembrandt-festményt vitt magával (Úriember portréja kalappal és kesztyűvel, illetve Strucctoll-legyezős hölgy portréja – mindkét 1660-ban készült alkotás ma az amerikai Nemzeti Galériában található Washingtonban), amelyeket keretükből vágott ki.
Juszupov édesanyja, a legendás szépségű Zenaida hercegnő többek között a La Peregrina nevű 133 gramm tömegű igazgyönggyel hagyta el az országot, amely halála után Hollywoodba került: egy svájci ékszerésztől vásárolta meg Richard Burton amerikai színész, aki feleségének, Elizabeth Taylornak ajándékozta.
Ideiglenes életbiztosítás
1918 júliusára az egyre rosszabb körülmények közé került cári család sorsa megpecsételődött: nem maradhattak életben. A július 16-ról 17-re virradó éjszaka során a Jekatyerinburgban található Ipatyev-ház alagsorába terelték őket, ahol a kivégzőosztag tagjai közvetlen közelről zúdítottak rájuk golyózáport. Miklós azonnal meghalt, és a lövések hatására szintén a földre rogyott a cárné és többen a család utolsó kísérői közül.
A gyermekek azonban láthatóan túlélték a lövöldözést, a kivégzőkre pedig ráparancsoltak feletteseik, hogy a nagy zajjal járó lövöldözés helyett fejezzék be puskatussal és szuronnyal feladatukat. Lemészárlásuk után derült ki, hogy a gyermekek miért voltak „golyóállók”: ruháikba ugyanis drágaköveket, köztük nagy mennyiségű gyémántot varrtak, ezek a kincsek „védték” a felsőtestüket. A bolsevikok nyolc kilogrammnyi ékszert gyűjtöttek össze és szállítottak Moszkvába.
Korábban, amíg a családot Tobolszkban tartották, Miklósék a hozzájuk hű embereken keresztül majdnem 200, rendkívül nagy értékű tárgyat csempésztek ki a környékbeli lakossághoz megőrzésre, mivel tudták, hogy a bolsevikok közül sokan számolhatnak azzal, hogy értékeket zsaroljanak ki a kiszolgáltatott helyzetben lévő családtól. Ezeket a tárgyakat 1933-tól kutatta fel brutális módszerekkel Sztálin parancsára az akkor már NKVD néven ismert titkosrendőrség. Végül 154 darabot találtak meg – falakba rejtve, kutak mélyén, illetve kertekben elásva. Moszkvába szállításukat követően – a többi bolsevik kézre került Romanov-kinccsel együtt – ezeket eladásra kínálták.
Miklós édesanyja, Marija Fjodorovna cárné (született Dagmar dán hercegnő) Kijevben lakott a forradalom kitörésekor, és már nem is engedték vissza szentpétervári lakhelyeire. Az itteni palotákban található értékeit azonnal lefoglalták későbbi értékesítésre. Marija 1919-ig Kijevben maradt, ekkor – miután a cári család kivégzésének ténye nyilvánvalóvá vált, bár a szovjet kormány még ködösített – V. György úgy döntött, kimenti nagynénjét.
Egy brit hadihajó egészen a Krímig ment érte, a cárné később Dániában és Angliában töltötte idejét. Amikor 1928-ban elhunyt, 155 ezer font értékben ékszereket tartalmazó dobozt is hagyott lányaira, Kszenyija és Olga nagyhercegnőkre. Az elkövetkező években Mária brit királyné többször vásárolt ezekből ékszereket, ezzel jelentősen segítette anyagilag a két nagyhercegnőt.
A legnagyobb gyűjtemény – a legnagyobb vásár
I. (Nagy) Péter uralkodása (1682–1725) során létrehozta a Gyémántalapot, amely a legkülönfélébb ékszerek és egyéb műkincsek – így koronák, diadémok, jogarok – gyűjteménye volt, amelyet a Romanov-ház örökös tulajdonának szánt. Tartalmát tilos volt eladni, elajándékozni, vagy a tárgyakon változtatásokat eszközölni. Mindemellett az évszázadok során elvárt volt, hogy a hatalmon lévő uralkodó gyarapítsa a gyűjteményt – és ehhez a Romanovok tartották is magukat, ami azt eredményezte, hogy az első világháborúra a világ leggazdagabb családja voltak.
A Gyémántalap eredeti helye a Téli Palota egyik őrzött terme volt, a világháború kitörésekor azonban a gyűjteményt Moszkvába szállították, és a Kreml alatti páncéltermekben helyezték el. Ott 1926-ig érintetlenül maradt, mígnem a bolsevikok felfedezték a rejtekhelyet. Ekkortól ez a hatalmas kincsestár is bekerült abba az eladási hullámba, amelyből az új állam felépítését és iparosítását kívánták finanszírozni. Egy brit kereskedői konzorcium közreműködésével a Gyémántalap mintegy 70%-át sikerült a Christie's aukciósházon keresztül értékesíteni 1927 márciusában. Az alap maradékát – mint például a koronázási ékszereket – továbbra is a Kremlben tartották, ahol 1967 óta meg is tekinthetők.
A külföldi közvetítőkön keresztül folyó árveréseket később felváltották a moszkvai „eladótermek”, ahol az érdekelt vásárlók (kizárólag külföldiek) helyben válogathattak a bukott dinasztia kincsei között – kizárólag készpénzért cserébe. A legtöbb kincset két amerikai gyűjtő, Armand Hammer és Marjorie Merriweather Post vásárolta meg ily módon (utóbbi férjén, Joseph E. Davis moszkvai nagyköveten keresztül jutott az „eladótermekbe”). Az 1930-as években – az eltelt idő ellenére – még mindig voltak eladó Romanov-kincsek a szovjet leltárakban).
A Szovjetunió bukása és a Romanovok szerepének azóta is folyó átértékelése nyomán néhány gazdag orosz gyűjtő nekilátott az utolsó uralkodóház kincseinek hazájukban való összegyűjtésének. A pénz nem akadály számukra, és a híresebb, illetve fontosabb darabok jó része nyomon követhető egy évszázad elteltével is. Tény azonban, hogy a legtöbb kisebb kincset kevésbé hozzáértő, sokszor ismeretlen személyek vásárolták fel, majd adták tovább saját hazájukban, így a Romanov-vagyon jelentős része örökre elveszett.
Tudta-e, hogy…?
A világ legkeresettebb ékszerei közé tartozik a hét hiányzó, úgynevezett Fabergé-tojás, amelyek részei annak az 50 darabos ékszeregyüttesnek, amelyeket Peter Fabergé ékszerész műhelye készített III. Sándor, illetve II. Miklós számára. Ők ezeket édesanyjuknak és feleségüknek szánták húsvéti ajándékként.
Ez is érdekelhet
A bolsevikok sokáig nem ismerték be, hogy az uralkodói családot kivégezték. Miklós édesanyja is haláláig tartotta magát ahhoz, hogy valamilyen módon túlélték a forradalmat, és elhagyták az országot. Eme elterjedt hiedelem miatt a következő évtizedekben számos csaló „jelentkezett” azzal, hogy ő valamelyik nagyhercegnő – a legnépszerűbb „jelölt” a legkisebb lány, Anasztázia volt.
A bolsevikok által eladott Romanov-kincsek elképesztő mennyiségük ellenére nem hoztak valójában jelentős bevételt – nagy részüket eleve valódi értékük töredékéért sikerült csak eladni, és a kincsek árából történő gazdaságfejlesztés terve kudarccal zárult.
