Műholdfelvételekkel fedezték fel egy ismeretlen kultúra nyomait a Kamcsatka-félszigeten
Egy eddig ismeretlen, kiterjedt erődített településhálózattal rendelkező régészeti kultúra nyomait azonosították az Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársai, valamint a szentpétervári Ermitázs és más tudományos intézmények kutatói a Kamcsatka-félszigeten. A feltárt leletanyag és a rétegtani vizsgálatok pontos képet adnak a régió Kr. u. 4. századi katasztrófa okozta elnéptelenedéséről, majd a 15. századi újbóli benépesüléséről.
- Orosz régészek űrfelvételek és ásatások révén egy eddig ismeretlen kultúra nyomait tárták fel Kamcsatkán.
- A kutatók hatvanötnél is több, sáncokkal és árkokkal körülvett erődített települést azonosítottak a vizsgált folyóvölgyi régióban.
- A vulkáni hamurétegek vizsgálata alapján a területet a Kr. u. 4. században elhagyták, majd csak a 15. században népesült be újra.
A kutatók a Kamcsatka folyó alsó folyásánál, a Kumrocs-hegyvonulat környékén műholdas felvételek segítségével több mint hatvanöt mértani pontosságú földi anomáliát figyeltek meg. Az általában harminc-harmincöt méter oldalhosszúságú, négyzet alakú komplexumokat másfél méter magas sánc és külső árokrendszer veszi körül, a belső terüket pedig kisebb szektorokra osztották.
A 2013 és 2019 között lezajlott terepi munkálatok, elsősorban a Kljucsi település közelében fekvő Naksa lelőhelyen, valamint az Azsabacsja folyó torkolatánál végzett ásatások igazolták, hogy ezek a formációk hatalmas, ezer négyzetméteres alapterületű erődített udvarházak maradványai. A szakemberek becslése szerint egy-egy ilyen épületegyüttesben száz-százötven ember élhetett, a legsűrűbben beépített területeken pedig a népesség elérhette az ezer főt is, ami egy jól szervezett társadalmi hierarchia meglétére utal.
A településeket övező több száz apró gödröt a kutatók sokáig védelmi vonalként értelmezték, a néprajzi párhuzamok és a feltárt leletek azonban felülírták ezt az elméletet. A gödröket valójában a hal erjesztésére használták, amely a kutyák takarmányozását szolgálta. A csontok a savas környezetben az évszázadok alatt teljesen lebomlottak, a kutyaszánok faalkatrészei azonban épségben fennmaradtak a kulturális rétegekben.
A kiterjedt kutyatartás elengedhetetlen volt az ellátás biztosításához, mivel a lakosok az erőforrásokért akár háromszáz kilométeres távolságra is elvándoroltak az otthonuktól. A vizsgált kultúra kiemelkedő elszigeteltségét mutatja, hogy a szomszédos északi és déli népcsoportokkal ellentétben nem ismerték a fazekasságot, a feltárt területeken kerámiatöredékek csak elvétve kerültek elő.
Ez is érdekelhet
A települések kormeghatározását a rádiókarbonos vizsgálatok mellett a helyi vulkánkitörések hamurétegei tették lehetővé. A szelvények tanúsága szerint a Kszudacs vulkán Kr. u. 4. század közepe táján bekövetkezett kitörése után a régió lakossága drasztikusan csökkent, a túlélők az óceán partvidékére vándoroltak. Az elnéptelenedett folyóvölgyi területeken mintegy másfél évezreden át szünetelt az emberi jelenlét.
A terület második benépesülése a 15. századra tehető, amikor a visszatérő populáció a korábbi lakóhelyeken építette fel a sáncokkal védett nagyméretű udvarházait. A feltárt társadalmi struktúra a Kamcsatka-félsziget Orosz Birodalomhoz való csatolásával párhuzamosan szűnt meg véglegesen.
