A magyar sporttörténelem „legaranyosabb” napjai: a helsinki olimpia

16 arany-, 10 ezüst-, 16 bronzérem, az olimpiai éremtábla 3. helye; az eredmények önmagukért beszélnek. Az 1952-es, Helsinkiben tartott nyári olimpia Magyarország szempontjából az eddigi legsikeresebb világjátékot hozta.

Magyar sportpolitika a Rákosi-korban

A 15. nyári olimpia hozta a játékok történetének eddigi legsikeresebb magyar szereplését, miután Magyarország harmadik lett a nemzetek pontversenyében 16 aranyéremmel, tíz ezüsttel és 16 bronzzal. A két világrendszer rivalizálása természetesen a sport területére is kiterjedt: Helsinki az „imperialisták felett aratott” győzelmet jelentette.

Az 1950-es években a szovjet szatellitállamok sportolói egyre-másra értek el kiváló eredményeket. Felismervén a sport mozgósító erejét, propagandalehetőségeit, az állami költségvetés jelentős összegekkel támogatta a sportot, 1951-ben létrejött az Országos Testnevelési és Sport Bizottság, afféle sportminisztériumként. Alapszinten a szovjet mintájú, központosított, a katonai készenléthez kapcsolódó és ezért többé-kevésbé kötelező tömegsport a „Munkára, Harcra Kész!” mozgalom keretében valósult meg.

A versenysport az átszervezett, minisztériumokhoz, erőszakszervezetekhez, iparágazatokhoz, egyes nagyüzemekhez „csatolt” sportegyesületekben folyt. Részben a sport – résztvevőként, de nézőként is – elégítette ki az ifjúság szórakozási igényeit, a sportközvetítések a rádió legnépszerűbb adásai közé tartoztak. Élsportolóvá válni komoly, lényegében politikamentes karrier- és anyagi lehetőséget jelentett: átlagot messze meghaladó fizetést, ellátást, a külföldre utazás lehetőségét (nyugatra is), s az ezzel járó üzletelés lehetőségét is.

Mivel az 1952-es olimpia a vasfüggöny túloldalán került megrendezésre, a hatalom továbbra is tartott attól, hogy egyes magyar sportolók „az imperialista szabadságot” választják inkább, magyarán disszidálnak. Hogy ezen lehetőségek esélyeit minél kisebbre szorítsák, a nyugatra utazó csapatokat mindig egy politikai vezető (általában a Sport Bizottság vagy a pártközpont vezető beosztású munkatársa) tartotta szemmel.

Az olimpiai eredményeket a kommunista hatalom mindig kíméletlenül felhasználta, s a saját szolgálatába állította. A propaganda azt szajkózta, hogy mennyivel sikeresebb Magyarország új, kommunista rendszere, mint a világháború előtti, az éremtábla pedig megmutatta, hogy a Szovjetunió elsőszámú követői vagyunk.

Helsinki városa már az 1940-es XII. nyári olimpiai versenyekre megkapta a rendezési jogot, ám a második világháború közbeszólt. Az 1952. július 19. és augusztus 3. között megrendezett XV. nyári játékok megtartására a finn főváros 1947-ben, kilenc pályázót megelőzve nyerte el a lehetőséget. Az olimpiára 69 országból összesen 4955 sportoló érkezett.

A megnyitóra 1952. július 19-én került sor. Az olimpiai lángot az északi nép legendás atlétája, Paavo Nurmi gyújtotta meg, ezt követően az 1912-es stockholmi olimpián három aranyérmet nyert (5000 és 10000 méteres, illetve síkfutásban) Hannes Kolehmainen vitte fel a stadion Järvinen nevű tornyába; a 72,71 méter magas tornyot az 1932-es Los Angeles-i olimpia gerelyhajítás számát 72,71 méteres eredménnyel megnyerő Matti Järvinen tiszteletére emelték.

Az ünnepélyes megnyitó egyik apró malőrje volt, amikor a díszemelvényre egy talpig fehér lepedőbe bugyolált – mint később kiderült – német hölgy lépett, aki Rejtő Jenő Egy bolond százat csinál című művének Sir Felixéhez hasonlóan ideggyógyászati kezelés alatt állt és békés szónoklatot akart intézni a jelenlévőkhöz. Csupán a publikum megszólításáig jutott, miután az illetékesek eltávolították az önjelölt szónokot.

Az 1952-es világjáték volt az első olimpia, amelyen a Szovjetunió részt vett. Az imperialista országoktól az olimpiai falut tekintve is elkülönülő szovjetek atlétikában, tornában és birkózásban is taroltak, így meglepetésre 22 arany-, 30 ezüst- és 19 bronzéremmel az Egyesült Államok mögött az éremtábla második helyén fejezték be helsinki szereplésüket.

A magyar küldöttség és az aranyeső

Magyarországról 189 versenyző (162 férfi és 27 nő) utazott el Helsinkibe. Az első magyar aranyra az olimpia ötödik napjáig kellett várni, amikor a Vasas tornásza, Korondi Margit felemáskorlát és a 2004-ben a Nemzet Sportolójává választott Keleti Ágnes (a magyar tornasport legsikeresebb versenyzője 5 olimpiai arannyal) talajtornában állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Ezt követően Csermák József szerezte meg az elsőséget. Kalapácsvetésben 60,34 méteres dobásával ő lett a világ első sportolója, aki túldobta a 60 méteres álomhatáron a sportszert. A sportolóért izguló tapolcai szurkolók, miután meghallották a rádióban a hihetetlen számot, izgatottan szaladtak át Csermák nénihez, a kalapácsvető édesanyjához, s rögtön mérőeszközt is ragadtak, hogy megmutassák az idős asszonynak, mekkorát dobott a gyermeke Finnországban.

Az egyéniben ezüstérmet szerző Benedek Gábort, Kovácsi Aladárt és a 2012-es Magyar Fair Play-díjas Szondy Istvánt felvonultató öttusa-válogatottunk aranya után a birkózást követhették figyelemmel az olimpiai rádióadásokat hallgató otthoniak. Légsúlyban a debreceni rendezvénycsarnok nevét adó Hódos Imre diadalmaskodott, míg váltósúlyban az 1948-as ezüstje után Szilvásy Miklós győzött.

A már hat aranyat számláló küldöttség ezután Takács Károlyért izgulhatott, aki az 1948-as sportlövő aranya után címvédőként indult. A honvédtisztről tudni kell, hogy egy 1938-as gránátbalesetben elvesztette jobb kézfejét, ami egy sportpisztolyos esetében általában a karrier végét jelenti. Ám nem Takács Károlynál, aki annyira biztos volt helsinki sikerében, hogy üdvözlő beszédjét előre megírta, sőt megjelölte azt is, aki a dobogó második fokán fog állni. Mindkettő bejött.

Az úszás mindig is magyar sikersportágként szerepelt az újkori olimpiák történetében. A finn fővárosban sem maradt el a vizes éremeső: az 1932-es olimpiai aranyérmes vízilabda csapat tagjaként is ismert Homonnai Márton leánya, Szőke Katalin 100 méteres gyorsúszásban állhatott a dobogó tetejére. A csupán a következő olimpiától önálló számként szereplő pillangóúszás mozdulatait a mellúszásba vegyítő, s ezáltal Pillangókisasszonynak is nevezett Székely Éva 200 méteres mellúszásban, Gyenge Valéria 400 méteres gyorsúszásban lett első. A Novák Ilona, Temes Judit, Novák Éva és Szőke Katalin alkotta 4x100 méteres gyorsváltó szintén a dobogó legmagasabb fokáról hallgatta a magyar himnuszt.

A magyar vízilabda-válogatott aranyára sem kellett sokáig várni. A csapat Egyiptomot 9-0-val hagyta „állva” a medencében, s nagy meglepetésre a németeket is 9-1-re verte meg. Olaszország (7:2) és az Egyesült Államok (4:0) együttesének veresége után a magyar együttes az olimpiai bajnoki címet a jobb gólaránynak köszönhetően hódította el.

Az 1930 és 1960 között páratlan sikereket elérő magyar kardcsapat Helsinkiben is hozta a kötelezőt. Egyéniben Kovács Pál, csapatban Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Papp Bertalan, Kovács Pál és Rajcsányi László kapta meg a bajnokoknak járó fényes érmét.

Néhányan azt mondják, csapatsportágban nyerni a legnagyobb dicsőség, pláne, ha a csapatból egyszerre 11-en vesznek részt a küzdelmekben. A magyar labdarúgó-válogatott Helsinkiben nagyon bekezdett: Románia 2-1-es, Olaszország 3-0-s és Törökország 7-1-es leverése után a svédek elleni elődöntőt 6-0-ra nyerte meg. Bár a Jugoszlávia elleni döntőben kissé megingott a csapat – Puskás is kihagyott egy tizenegyest –, végül 2-0-ára nyert. Bár nem kell őket bemutatni, de íme a legendás csapat: Bozsik József, Budai II László, Buzánszky Jenő, Czibor Zoltán, Csordás Lajos, Dalnoki Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Kovács Imre, Lantos Mihály, Lóránt Gyula, Palotás Péter, Puskás Ferenc és Zakariás József.

Papp László ökölvívásban megszerzett aranya tetőzte a magyar olimpiai csapat szereplését, amely 16 arany-, 10 ezüst- és 16 bronzéremmel ovációözön közepette térhetett haza az olimpia lázában égő országba. A hazai mámort jól jelzi, hogy Budapest – a helsinki diadalúttól megittasodva – beadta pályázatát az 1960-as olimpia rendezésére, amit végül nem kapott meg.

Éremtáblázat

Helsinki 1952 - arany, ezüst, bronz:
1. Egyesült Államok 40, 19, 17
2. Szovjetunió 22, 30, 19
3. Magyarország 16, 10, 16
4. Svédország 12, 13, 10
5. Olaszország 8, 9, 4
6. Csehszlovákia 7, 3, 3
7. Franciaország 6, 6, 6
8. Finnország 6, 3, 13
9. Ausztrália 6, 2, 3
10. Norvégia 3, 2, 0